A véres támadássorozat, amely előtt még ártatlan lényeknek gondoltuk a cápákat
2016. július 5. 15:06
Korábban
A gyilkos hajsza
A jerseyi partok közelében az elsőszámú közellenség a gyilkos cápa lett, amelynek fejére 100 dolláros vérdíj lett kitűzve. Ezt követően viszonylag gyakran lehetett vasvillával, szigonnyal, dinamittal vagy éppen sörétes puskával felszerelkezett helyieket látni, amint a sekély vizet kémlelik, és a legkisebb mozgásra lőnek vagy robbantanak.
Rémült lakosok táviratai és levelek százai érkeztek a Fehér Házba, hogy a szövetségi kormány tegyen valamit az érdekében, hogy a gyilkos szörny több emberéletet már ne követeljen magának. Az utolsó támadást követő második napra Woodrow Wilson elnök összehívta a minisztertanácsot, hogy megvitassák az ügyet. Kezdetét vette a cápák elleni háború.
Ugyanezen a reggelen a New Jersey állambeli South Amboy közelében egy motoros csónakos cápavadász, bizonyos Michael Schleisser az evezője segítségével agyonvert egy cápát, amelyet a partra vonszolva kibelezett. Állítólag emberi csontokat talált benne, ám ezt a hírt azóta sem sikerült meggyőzően alátámasztani. Az sem volt bizonyítva, hogy a több emberi életért felelős, gyilkos cápát sikerült lapátra tenni, ugyanis a következő hetekben további cápatámadásokra került sor New Jersey-szerte.
Annyi bizonyos, hogy az amerikaiak és a cápák közötti kapcsolat egy életre megváltozott. Ezt követően már senki sem merte azt állítani, hogy a cápák ártatlan, az emberre veszélytelen jószágok, a támadások után gyakran hívták az állatokat emberevőknek. Még a legszkeptikusabb tudósok is elismerték, hogy nem kell kételkednünk az ókori történetekben.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Öngyilkosságba hajszolták a fájdalommentes foghúzás úttörőjét 19:05
- Bizarr tömeglátványosság volt a francia királyok életére törők kivégzése 18:03
- A Szovjetunió Központi Bizottsága éveken át napirenden tartotta a Szolzsenyicin-kérdést 16:05
- Folyóba dobta elkeseredésében olimpiai aranyát Muhammad Ali 14:20
- Kós Károly és Bánffy Miklós életművét ünnepli a Pesti Vigadó új kiállítása 12:29
- Újabb Munkácsy-alkotással bővült Pákh Imre gyűjteménye 11:28
- Kortárs művészeti különlegességekkel és páratlan platinaékszerekkel készült a BÁV a karácsonyra 09:50
- 35 kilométert autózott a Holdon az Apollo–17 legénysége 08:20