A valóság érdekelte, nem az egzotikum: Bíró Lajos új-guineai kalandjai

Bíró Lajos zilahi asztalosmester hatodik gyermekéből lett a trópusok kutatója. Expedíciója során 2400 új állatfajt gyűjtött, közel 250 faj és tizenhét állatnem őrzi nevét. A pápuák varázslónak hitték a mocsárban kutakodó európait, akit a Nobel-díjas Robert Koch gyógyított ki a maláriából. A trópusok magyar felfedezője 125 éve, 1895. november 7-én indult el hat éves dél-ázsiai gyűjtőexpedíciójára.

A felkészülés évei

Bíró Lajos elemi iskolai tanítójának, a zilahi kollégiumban töltött éveinek és egy természetbúvár református papnak is köszönhette természettudományos érdeklődését. Eredetileg orvosnak vagy mérnöknek készült, de hogy családját támogatni tudja, a teológiai tanulmányokat választotta. Titkon már ekkor abban bízott, hogy misszionáriusként eljuthat majd a trópusokra.

A debreceni református teológián csak megerősödött benne elhatározása, ekkor már biztosan tudta, hogy „utazó természetvizsgáló” akar lenni. Felkerült Budapestre, ahol tanulmányait abbahagyta, nevelői, tanítói állást vállalt, rovarkutatókkal került kapcsolatba és megjelentek első tudományos publikációi is.

A nagy utazás előtt nemcsak ismereteit gyarapította, hanem maga is hozzájárult Magyarország természetrajzának feltárásához. Megírta Kecskemét állattani monográfiáját, rovartani kutatásokat végzett a Tátrában és Erdélyben. Közben visszakanyarodott az útja az egyetemre is, de ezúttal a bölcsészkarra. Nagy elszántsággal és szorgalommal gyűjtött, publikált, nyelvet tanult és tanulmányozta a preparálási módszereket.

Mint sok más kezdeményezést, az ő tervét is a millenniumi ünnepségekre való felkészülés lendítette előbbre. Az ország faunáját bemutató kiadvány előkészítési munkálatai közben felmerült, hogy Bírót bízzák meg a „távoli egzotikus tájak természeti újdonságainak megismertetésével”.  Közben a tudós körök az Új-Guineában elhunyt Fenichel Sámuel természetrajzi és néprajzi gyűjtő munkájának folytatását sürgették. A pozíció elnyerésére Bíró Herman Ottót is támogatói között tudhatta.

Mivel nem volt a múzeum alkalmazottja, így saját kutatójukként nem küldhették expedícióra. Ezt végül azzal hidalták át, hogy 60 ezer darabos gyűjteményét megvették tőle, így meglett az induláshoz szükséges összeg és szerződést kötöttek vele, hogy az Új-Guineában gyűjtött rovarokat és tárgyakat is megvásárolják tőle. Indulása előtt a múzeum munkatársai felkészítették az etnográfiai gyűjtésre és fotózni is megtanult.

Bíró 1895. november 7-én hagyta el Budapestet és a következő év január elsején szállt partra Német Új-Guineában. A terület 1884-től lett német birtok, amelyet az Új-Guinea Társaság vett bérbe a kormánytól. A társaság tagjai dohányültetvényeket hoztak létre maláj és kínai munkásokkal. Bíró érkezésekor a kedvezőtlen éghajlat és terepviszonyok miatt az európai telepesek a parton elszórva éltek, pusztított közöttük a malária, sokan megbetegedtek és meghaltak a betegségben.

A magyar gyűjtő többnyire európaiak által érintetlen területeken járt, ismeretlen kultúrákat fedezett fel, természetrajzi és etnográfiai szempontból is unikális leírásokat készített és tárgyakat gyűjtött. Elkészült kötetei kedvező visszhangra leltek nemzetközi tudományos körökben. Nagyon jó kritikákat kapott, azt írták róla, páratlan gyűjteményével a múzeumot az európai múzeumok sorába emelte.

Mivel sok olyan helyen járt, ahol sosem láttak még előtte fehér embert, varázslónak tartották, több helyi felesége is volt. Egyikükkel egy pápua faluban lakott egy ideig, ezért az őslakosokkal közeli viszonyt sikerült kialakítania, a gyarmatosítókkal való vitás ügyeik elrendezésében is segített, ha tudott.

A trópusok magyar kutatója

Kapcsolata a gyarmatosítótársaság alkalmazottjaival nem volt felhőtlen. Az Új-Guinea Társaságot kizsákmányolónak és nyerészkedőnek találta. A természetbúvár tudósra pedig nem tekintettek egyenrangú partnerként, mindvégig kívülálló szerepet töltött be.

Nem értett egyet azokkal a véleményekkel, amelyek a helyieket primitív és vad népként írták le. Ahogyan az Biró Anna a Néprajzi Értesítőben megjelent, "Nem célom puszta etnográfiai tárgyak gyűjtése." Bíró Lajos új-guineai gyűjteménye című tanulmányából kiderül, az őslakosokra igyekezett saját viszonyaiknak megfelelően tekinteni és elutasította az európai felsőbbrendűség gondolatát.

Mélyen érezte saját felelősségét is, egy helyen azt írta: „Lelkiismereti kérdésnek tolul fel, hogy idejöttömmel én is részese leszek annak a majdani sok rossznak, mely az itteni természeti népeket is fogja pusztítani. Régi tapasztalat, hogy a civilizáció öl, népeket pusztít ki.”

Utazásait megnehezítették betegségei és néha meg is akasztották, egy szerencsés véletlen folytán azonban 1900-ban összetalálkozott Robert Koch-hal. A későbbi Nobel-díjas német orvos éppen a malária elleni gyógymód után kutatott és Bírót meg is gyógyította. Egy ideig együtt folytatták útjukat.

Bíró több mint nyolcszáz fotó hagyott az utókorra. Felvételeinek különlegessége, hogy kerülte az akkoriban divatos teátrális elemeket, helyette természetes környezetben, természetes beállításokra törekedett. A felvételek nem mindennapi körülmények között készültek. A pápuák ugyanis féltek a fényképezéstől, attól tartva, a fényképezőgép elrabolja a lelküket. Ennek ellenére Bíró elérte, hogy engedjék fotózni.

Nehezítette a munkáját az időjárás és a pénztelenség is, előfordult, hogy eladni kényszerült a gyűjtött tételekből, sőt azt is megemlíti, hogy a német múzeumok sokkal jobban megfizetnék ezt a munkát neki. Konkrét ajánlatot is kapott, amelyet azonban visszautasított, végig kitartott amellett, hogy gyűjteménye magyar múzeumba kerüljön. Rendkívül gazdag természetrajzi kollekciója mellett 5257 néprajzi tárgya a Néprajzi Múzeum Óceánia-gyűjteményének legnagyobb egysége lett.

Hat év után, 1901 decemberében indult haza és 1902-ben érkezett vissza Budapestre. Folytatta tudományos tevékenységét, emellett egy ideig előadásokat is tartott, ezekkel azonban felhagyott, mert úgy érezte, hogy „az egzotikumról, ha valótlan is, szívesebben hall a közönség, mint a valóságról.”

A következő években sem hagyott fel az utazással, 1903-ban Máltán és Tuniszban, 1906-ban Krétán is megfordult, de körbejárta Nyugat-Európa természettudományi múzeumait is. Az első világháború után szeretett volna visszatérni a trópusokra, erre azonban már elutasított útlevélkérelmei miatt nem nyílt lehetősége.