A turkológia és a hungarológia aktualitásáról tartottak konferenciát
2024. március 7. 14:35 Múlt-kor
A török–magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének századik évfordulója alkalmából a két ország 2024-ben meghirdette a Török–Magyar Kulturális Évadot. Ennek szellemiségében került megrendezésre az ELTÉ-n a Turkológia Magyarországon, Hungarológia Törökországban című szimpózium.
![Turkológia Magyarországon, Hungarológia Törökországban konferencia résztvevői](/ih0Ax/article/main/.630x1260/65029.jpg?lavid=458023)
Turkológia Magyarországon, Hungarológia Törökországban konferencia résztvevői (fotó: Fazekas Csanád / Múlt-kor)
Korábban
A konferencia Dr. Mahmut Çevik, a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség elnökhelyettesének nyitóbeszédével kezdődött, amelyben hangsúlyozta, hogy céljuk a török-magyar kapcsolatok erősítése és az új kutatások folytatása.
Prof. Dr. Bartus Dávid, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar dékánja is megosztotta gondolatait a közönséggel. „Minden nyelv egy külön világ” – így jellemezte a nyelvek sokszínűségét, külön kitérve arra, hogy az ELTE hallgatói között töretlen népszerűségnek örvend a turkológia.
A nyitóbeszédek sorát Gülşen Karanis Ekşioğlu nagykövet zárta. Hangsúlyozta, hogy közös múltunk megóvása fontos a közös jövőnk építésének érdekében. A Török–Magyar Kulturális Évad kapcsán megjegyezte, hogy nyolc különböző városban, számos helyszínen szerveznek kulturális programokat.
Az első szekciót Prof. Dr. Vásáry István nyitotta meg. Beszédében áttekintette a magyar-török történelem évszázadait, és kiemelte, hogy a turkológiai és hungarológiai tanulmányok kölcsönösen hatottak egymásra. Ezt követően Prof. Dr. Naciye Güngörmüş mutatta be Rásonyi László meghatározó szerepét az Ankarai Hungarológiai Intézet létrehozásában és fejlesztésében. A szekciót Dr. Péri Benedek értekezése zárta, melyben ismertette, hogy a magyar kutatók hogyan járultak hozzá a csagatáj irodalom felfedezéséhez.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A második szekcióban Dr. Kempf Béla a Szegedi Tudományegyetem Altajisztikai Tanszékének rövid történetét tárta a nagyközönség elé. Előadásából kiderült, hogy a múlt században még egy párbaj is lezajlott a tanszék alapítása miatt.
Dr. Sipos János előadása (fotó: Fazekas Csanád / Múlt-kor)
Fazekas Csanád/ Múlt-kor
Doç. Dr. Erdal Çoban beszédében Halasi-Kun Tibor és Eckmann János munkásságára hívta fel a figyelmet az ankarai hungarológiában. Prof. Dr. Csáki Éva a magyar turkológusokról osztotta meg gondolatait a közönséggel. Közülük Vámbéry Ármin szerepét tartotta kiemelkedőnek a hazai kutatásokban.
Az utolsó szekciót Dr. Sipos János zenekutató értekezése nyitotta, melyben a magyar és a török népek népzenei hasonlóságaira és párhuzamaira hívta fel a figyelmet. Dr. Bartha Júlia előadásában egy kevésbé ismert törökországi magyar expedíció részleteivel ismertette meg a jelenlévőket. A Lénárd Jenő vezette felfedezőút egyik fontos eredménye az első Törökországról készült etnikai térkép megszületése volt. Bár a térkép csak az ország Fekete-tengerre eső partvidékét ábrázolta, így is komoly eredménynek számított.
A konferencia Prof. Dr. Sevgi Can Yağcı Aksel beszédével zárult, melyben kiemelte, hogy a Hungarológiai Tanszék új képzésekkel, hallgatói műhelyekkel és hungarológus hallgatói közösség építésével erősíti az Ankarai Egyetemet. A tanszékvezető szerint a kilencven éves tanszék továbbra is népszerű a török hallgatók körében.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![Múlt-kor magazin 2010/tél](/ih0Ax/label/.cut-640x400/623.jpg)
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/91d5dbadb31def6ef727a05d59d66c33.jpg)