2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A Szépművészeti Múzeumé a világ legnagyobb múzeumi LCD-fala

2019. január 23. 15:36 MTI

Keddtől használhatja a közönség a világ legnagyobb, érintőképernyős múzeumi LCD falát a Szépművészeti Múzeum Márvány csarnokában. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) támogatásával megvásárolt eszköz csaknem 300 műtárgy adatait jeleníti meg interaktív módon.

Kedden adták át a Szépművészeti Múzeumban a világ legnagyobb, érintőképernyős LCD_falát, amit már használatba is vehetnek a múzeum látogatói. Az eszköz a múzeum Márvány Csarnokában van, és a Magyar Nemzeti Bank támogatásával vásárolták meg. A fal 15 méter hosszú, és több mint 300 műtárgy adatait képes megjeleníteni interaktív módon. „Olyan élményt nyújt, amihez másképpen nehezen lehetne hozzájutni” – ezt Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke mondta a berendezés keddi bemutatóján. 

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója pedig elmondta, hogy a jegybank 150 millió forintos támogatása nélkül nem tudták volna beszerezni a hatalmas LCD-falat, amellyel azok figyelmét is az állandó gyűjtemény kincseire szeretnék irányítani, akik már jártak az állandó kiállításon. Azt is mondta, hogy az október 31-ei újranyitás óta már több mint 100 ezren látogattak a Szépművészetibe.

Az LCD-fal a múzeum új állandó kiállításának darabjait mutatja be: az egyiptomi Óbirodalom korától a 18. századig nagyjából 300 festményt, szobrot és egyéb műalkotást. Back István, az LCD-falat kifejlesztő Back és Rosta Kft. alapítója a keddi átadáson azt mondta, hogy Kínában már számtalan múzeumban, bevásárlóközpontban, repülőtéren megtalálható a Magic Wall néven ismert eszközük, amit ekkora méretben még sehol nem állítottak fel.

A 21 kijelzőből összeálló interaktív falat egyszerre akár 30-40 látogató is használhatja.
Tihanyi Kinga, a múzeum kommunikációs igazgatója az eszköz működését bemutatva elmondta, hogy az LCD-fal segít a látogatóknak összeállítani a kiállításban bejárandó útvonalat, amit utólag is érdemes felkeresni a QR-kódok segítségével okostelefonra is letölthető, rengeteg plusz információ miatt.

Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke elmondta, hogy a jegybank támogatása nem a Értéktár elnevezésű műtárgyvásárlási keretükterhére, hanem azon felül valósult meg. Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója pedig ezzel kapcsolatban elmondta, hogy Munkácsy Mihály Poros út című, az Értéktár program keretében, nemrég megvásárolt festményét jelenleg restaurálják, rövidesen azonban a Szépművészeti látogatói is találkozhatnak a mesterművel az állandó kiállításban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Kép forrása: origo.huKép forrása: sg.hu

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár