A rendezés mellett a részvétel jogától is megfosztották Magyarországot az 1920-as olimpián
2023. április 20. 09:50 Múlt-kor
„A mi magyar címertől ékes atlétáink nem mehetnek a jövő év tavaszán olimpiai babért szedni Antwerpenbe és vívóink – a világ legjobb vívói – sem védhetik meg Stockholmban szerzett olympiai bajnokságukat. Gyűlöletből, konokságból és tipikus John Bullra valló kíméletlen haszonlesésből olyan védőgyűrűt húzott az angol sport Antwerpen, az antwerpeni olympiász köré, hogy a magyar sport csak a távoli szemlélője lehet az 1920 nyarára tervezett belga olympiásznak” – számolt be 1919 decemberében csalódottságát és dühét alig leplezve a Sporthírlap újságírója. A 103 évvel ezelőtt, 1920. április 20-án kezdődött VII. nyári olimpia az első világháborúban győztes nagyhatalmak döntéséből kifolyólag a vesztes államok sportolói nélkül indult.

Az antwerpeni olimpia megnyitója
Korábban
Csonka olimpia
Már az 1896-os athéni olimpia vontatott előkészületei során felmerült Magyarország esetleges szerepvállalása a játékok megszervezésében, ám végül a görög főváros segítséget kapott egy dúsgazdag kereskedőtől, így a modern idők első nyári olimpiai játékát ókori elődeinek otthonában sikerült megrendezni.
Budapest pályázott az 1916-os, valamint az 1920-as olimpia megrendezésére is, végül előbbit Berlin kapta, az utóbbira azonban sikeres jelöltként nevezett a magyar főváros. A világháború, amely előtt nem született végleges döntés, azonban mindent megváltoztatott.
Az 1916-os VI. olimpia elmaradt, a négy évvel későbbi játékokat pedig az uralkodó politikai felfogás szerint – amely a sportdiplomáciába is sikerrel begyűrűzött – nem tarthatta vesztes ország, így a néhány évvel korábban még biztos befutónak tűnő Budapest helyett végül a belgiumi Antwerpen kapta a rendezés jogát. (Pedig a magyar sportvezetők még 1916-ban is meg voltak róla győződve, hogy négy évvel később Budapestre érkeznek a világ legjobb sportolói.)
A megcsúfolt olimpiai mozgalom 1919-ben ugyanakkor kapott még egy politikai pofont: az első világháború kitöréséért bűnösnek kikiáltott Németország mellett a többi vesztes országot, vagyis Ausztriát, Magyarországot, Bulgáriát és Törökországot is kizárták az olimpiáról, de nem vehetett részt az egymással háborúzó Lengyelország és Szovjet-Oroszország sem. (A német sportolók egyébként az 1924-es olimpiára sem utazhattak el.)

Az aréna, ahol az első olimpiai jégkorongmérkőzéseket rendezték
A modern olimpizmus atyja, Pierre de Coubertin mindent megtett, de még ő sem tudta távol tartani a politikát a sporttól, amire viszont maguk az ókori görögök képesek voltak, hiszen Hellász lakói az olimpia idejére letették a fegyvert.
Maga a helyszín megválasztása sem volt mentes a hatalmi nyomástól, Antwerpen, pontosabban Belgium azért tudott győzni a még versenyben lévő francia Lyonnal szemben, mert egy, a háborúban sokat szenvedett kis országnak számított.
Egyébként pont ezért sem volt túl jó választás: hiányzott a hasonló események levezénylésében szerzett szakmai tapasztalat, a háború során elszegényedett az állam, ráadásul nézőközönséget is csupán ingyenjegyekkel tudott szervezni, hiszen a belgák közül kevesen engedhették meg maguknak a jegyvásárlást.
Igen rövid ideje volt a városnak eltüntetni a háború maradványait és felhúzni a játékokhoz szükséges infrastruktúrát. Az atlétikai stadiont nem is tudták időben befejezni, az itt versenyző sportolókat például összecsukható ágyakon altatták.
Sokak szerint különösen álszent volt az ünnepélyes megnyitón a galambreptetés, valamint az első ízben felvont ötkarikás lobogó is, ugyanis az első szimbólum a békét, a második pedig a kontinensek és országok összetartozását jelképezi, amelyet nehezen lehetett összeegyeztetni hét ország sportolóinak kizárásával, akiknek többnyire az volt a bűnük, hogy hazájuk nem az első világháborút lezáró győztesek táborában kapott helyet.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Nem fogadta egyöntetű siker Lechner Ödön múlttól elszakadó építészetét 12:20
- Folyóba fulladt az egész életében háborúzó Rőtszakállú Frigyes 10:35
- Emlékérmet bocsátott ki Neumann János tiszteletére az MNB tegnap
- Születésnapos a világ egyetlen Oscar-díjas kacsája, Donald tegnap
- Kétévi készülődés után ünnepli fennállása 1000. évfordulóját Mont-Saint-Michel mesébe illő apátsága tegnap
- A közösségi régészet eredményei tárulnak fel a balácapusztai római villában tegnap
- A francia forradalom előtti állapotokat akarta visszaállítani a bécsi kongresszus tegnap
- Bálványozta a római köznép a kegyetlenségéről hírhedt Nero császárt tegnap