A német U-Bootok ellen már Pearl Harbor előtt is harcolt az Egyesült Államok

Bajtársaik fogadják egy visszaérkező U-Boot személyzetét egy franciaországi támaszponton, 1942.

A Nagy Háború öröksége

Az első világháború korlátlan tengeralattjáró-hadviselése után több nemzetközi kezdeményezés is indult a tengeralattjárók mint fegyvernem korlátozására, illetve betiltására. Az 1928-as londoni haditengerészeti egyezmény végül számukat, vízkiszorításukat és fegyverzetüket korlátozta. Habár Németországnak az 1919-es versailles-i béke tiltotta a tengeralattjárók építését, a Harmadik Birodalom az 1930-as évek újrafegyverkezése során ezt a kitételt is megszegte.

Miután 1939. szeptember 3-án Nagy-Britannia hadat üzent Németországnak (Lengyelország szeptember 1-jei lerohanása után), az új erőre kapott U-Boot flotta le is csapott: az Írország közelében járőröző U–30 elsüllyesztette az SS Athenia nevű brit utasszállító hajót, miután tévesen kereskedelmi hajóként, illetve annak álcázott hadihajóként azonosította. A hajón 112 ember vesztette életét, köztük 28 amerikai.

A brit tartalékflotta 133 hajója a dél-angliai Weymouth-öbölben, 1939.

Innentől a helyzet csak súlyosbodott: Nagy-Britanniát az az igen valós veszély fenyegette, hogy a Kriegsmarine képes lesz elvágni a külvilágtól, és megakadályozni a fontos nyersanyagok, élelmiszer és más szükséges ellátmány tengeri importját, amivel gyakorlatilag a szigetország gazdaságának és infrastruktúrájának összeomlása következett volna be.

Indulhat a farkasfalka

A német tengeralattjárók megállíthatatlannak tűntek: az Athenia elsüllyesztését követő egy hónapban 41 szövetséges hajót süllyesztettek el, miközben csupán két óceánjáró U-Bootot veszítettek el a rendelkezésre álló 25-ből. 1939 októberében még a német haditengerészet első világháború utáni megalázó cselekedetét – brit utasításra el kellett süllyeszteniük saját hajóikat – is szimbolikusan megbosszulták: az Orkney-szigeteki Scapa Flownál – ahol mindez történt – az észrevétlenül besurranó U-Bootok a tenger fenekére küldték az HMS Royal Oak csatahajót, a fedélzetén 833 emberrel.

Scapa Flownál fény derült azonban arra is, hogy a német torpedók korántsem a legjobbak: a hét kilőtt torpedóból csupán négy robbant fel. Szeptemberben az U–39 három torpedóval is eltalálta az HMS Ark Royal csatahajót, ezek közül mindegyik hatástalan volt. Mindazonáltal a britek nem érezhették biztonságban magukat: megbízhatónak tartott szonárrendszerüket, az ASDIC-et a német kapitányok hamar megtanulták kijátszani a zavart okozó, különféle hőmérsékletű vízrétegek közti „ugrálással”, vagy a tengerfenék terepébe való „beolvadással”.

Günther Prien kapitány, aki a Scapa Flow-nál végrehajtott támadásért a Vaskereszt kitüntetésben részesült

1939 végéig a tengeralattjárók 57 őrizetlen kereskedelmi hajót süllyesztettek el – konvojrendszer bevezetésére volt szükség a hajók védelmében. Miközben a brit hatóságok ennek kidolgozásán munkálkodtak, Franciaország elesett 1940 júniusában, és a németek megkezdték további tengeralattjáró-bázisok kialakítását az ország atlanti partján. Bombabiztos beton tengeralattjáró-kikötők épültek Bordeaux-nál, Brestnél, La Rochelle-La Pallice-nél, Lorient-nál és Saint-Nazaire-nél, és további bázisok voltak Németország Balti-tengeri partjain, valamint a norvégiai Bergenben és Trondheimben.

Karl Dönitz, az U-Boot flotta parancsnoka ekkortól vette célba a Nagy-Britanniát ellátó hajókat a híres „farkasfalkákkal”, amelyek általában 5-12 darab U-Bootból álltak. E falkák rendszerint éjszaka hajtották végre támadásaikat, lesben állva az elhaladó konvojok útvonalán. A célpont észlelését követően a tengeralattjárók a rajtaütéshez megfelelő pozíciókba helyezkedtek, majd a hajók elhaladásakor szinte minden irányból torpedótűz alá vették azokat.

A kísérő hadihajók összezavarására nem csupán a konvojon kívülről, de a kísérők gyűrűjén belülről is torpedók záporoztak. 1940 folyamán már havonta legalább 35, de egyes hónapokban 57 hajót is elsüllyesztettek a „farkasfalkák” – később erre az időszakra gondoltak vissza „boldog időként” a német tengeralattjárósok.

1. A Nagy Háború öröksége
2. Amerika közeledése
3. A döntő tényezők: anyag, hírszerzés, technológia

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

9 945 ft 8 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

régészet

• India és Mezopotámia civilizációit kötötték össze Kelet-Irán titokzatos városai
• Emberi hamvakkal erősíthették meg a rituális játékokban használt gumilabdáikat a maják
• Olasz és lengyel régészek megtalálhatták a négy elveszett egyiptomi naptemplom egyikét
• A dinoszauruszokról és a Föld alakjáról is beható ismeretekkel bírhattak Angkor építői
• Sírköveket szállító középkori hajóroncsra bukkantak Anglia partjainál
• Kincsvadászok nyomában: az elveszett arany bűvölete
• Ókori zsoldosvezér sírjára bukkantak Egyiptomban
• A hatalom kritikusaként korántsem volt meseszerű Móra Ferenc életútja
• Mai mércével korántsem volt szakszerű a Trója romjait feltáró Heinrich Schliemann