2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A német tengeralattjárók ellen már Pearl Harbor előtt hadba lépett az Egyesült Államok

2021. szeptember 15. 14:51 Múlt-kor

Amerika közeledése

Nagy-Britanniának sürgős segítségre volt szüksége. Kapóra jött, hogy az Egyesült Államok nemrégiben újraválasztott elnöke, Franklin D. Roosevelt az amerikai közvélemény ellenérzései dacára elkötelezte magát az utolsó, Hitlerrel szemben álló nyugat-európai ország mellett, és kész volt maximálisan kiaknázni a hivatala adta lehetőségeket a szigetország megsegítésére – az Egyesült Államok hivatalos semlegességének fenntartása mellett.

Az egyezség, amelyet Roosevelt elnök és Churchill brit miniszterelnök nyélbe ütött, végül Észak-Amerikában és a Karibi-térségben bocsátott brit külbirtokokon lévő katonai objektumokat az Egyesült Államok rendelkezésére (valamint engedélyt újak építésére), cserébe utóbbi 50 darab, az első világháború idején épített, de fel nem használt rombolót adott át a briteknek.

Az amerikaiak emellett átvállalták több tengerentúli terület védelmét is, ezáltal több brit hadihajót felszabadítva, hogy a német tengeralattjárók elleni védekezésben vehessenek részt.

Az együttműködés következő szintje 1941 elején a híres Lend-Lease program kezdete volt, melynek kiterjesztésével végül az Egyesült Államok nem csupán Nagy-Britanniát, de Kanadát, a Szovjetuniót és Kínát is kölcsönökkel és hadianyaggal, illetve fegyverzettel és felszereléssel látta el a háború során.

Az Egyesült Államok a Pearl Harbor-i japán támadást követő 1941. decemberi hadba lépésével Németország kiterjesztette tengeralattjáró-hadviselését az Atlanti-óceán nyugati partvidékére is az úgynevezett Dobverés hadművelet keretében.

Az addig békében működő amerikai kereskedelmi hajózásra gyors egymásutánban csaptak le az U-Bootok – kedvelt taktikájuk az éj leple alatt, a kivilágított partszakaszok előtt jól kivehető hajók célba vétele volt. A tapasztalt német tengeralattjárósok számára egy újabb „boldog idő” várt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A brit tartalékflotta 133 hajója a dél-angliai Weymouth-öbölben, 1939.Az SS Benson tankerhajó, miután egy német tengeralattjáró megtorpedózta New Jersey állam partjainál, 1942. február 28.Egy U-Boot személyzete merülésre készülNémet U-Boot támadás alatt – a vadászból lett űzött vadGünther Prien kapitány, aki a Scapa Flow-nál végrehajtott támadásért a Vaskereszt kitüntetésben részesültAmerikai zászló lobog az U-505-ösön, amelyet 1944. júniusában foglalt el az amerikai haditengerészet NormandiábanTorpedó mozgatása egy franciaországi német tengeralattjáró-támaszponton, 1941.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár