2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A makkabeusok által elfoglalt görög erődre bukkantak Izraelben

2021. november 19. 17:01 MTI

Izraelben a hellenisztikus korból származó erődöt tártak fel, amelyet a görögök ellen harcoló zsidó makkabeusok romboltak le az i. e. 2. század végén – jelentette a The Times of Israel hírportál.

Jeruzsálemtől mintegy 60 kilométerre délre, a Lakis erdőben bukkantak az ókori erőd nyomaira.

Az építmény minden bizonnyal a közeli Maresa várost védte, amely Nagy Sándor egyik utódállama, a Szeleukida birodalom egyik helyi erőssége volt.

Az erőd romjai közt fegyvereket, érméket és elszenesedett gerendákat találtak, melyek a zsidó makkabeus uralkodó családdal, a Hasmóneus dinasztiával történt összecsapásra utalnak.

Az ásatások során egy 15 méter széles és 15 méter hosszú, i. e. 112 körül emelt épületet tártak fel, amelynek falai több mint három méter vastagok voltak, és kívül lejtős, nagy kövekből épültek, hogy ne tudjanak felmászni rajtuk.

Belül hét szoba és egy lépcsőház volt, amely az elpusztult második emeletre vezetett.

A régészek becslése szerint az épület körülbelül öt méter magas lehetett, és mivel domb tetején emelkedett, remek kilátást nyújtott az ENSZ világörökségi helyszínére, a közeli Maresa hellenisztikus városra.

Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) szakemberei szerint az erőd a Maresa körüli védelmi vonal része volt, de a Hasmóneusok mintegy 2100 évvel ezelőtt bevették.

Győzelmük a hellenisztikus utódállam fölött megteremtette a független zsidó állam lehetőségét, amely addig állhatott fenn, amíg meg nem jelent a térségben és le nem győzte a helyiek ellenállását a Római Birodalom.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Ókori amforák és más tárgyak is előkerültek a helyszínen

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár