A láthatatlan fajgyűlölő birodalom – a Ku Klux Klán története

2015. november 16. 08:25

Az amerikai polgárháború végére a déli államok kisvárosainak jelentős része romhalmazzá vált. Az ültetvényesek elvesztették felszabadított fekete rabszolgáik munkaerejét, a háborús vereség miatt csalódott lakosok körében magas volt a munkanélküliek aránya, az újjáépítési munkálatok pedig a gyűlölt északi megszálló csapatok irányítása alatt folytak. A kilátástalannak tűnő helyzetben 1865 decemberében a tennessee-i Pulaski városában a konföderációs hadsereg hat unatkozó veteránja úgy döntött, egyesületet alapít. Ezzel megkezdte működését a világtörténelem egyik leghírhedtebb, emberek ezreinek életét kioltó és milliókat rettegésben tartó szervezete.

Korábban

Unaloműző játéktól a gyilkosságokig

Az egyesület neve eredetileg Circle Club lett volna, de mivel ilyen már létezett, ezért a circle szót lefordították görögre (kyklos). A tagok mindannyian skót származásúak voltak, innen jött a klán végződés, majd a Kyklos Klán elnevezésből hamarosan Ku Klux Klán lett. Az alapítók kezdetben csak különböző unaloműző játékokkal szórakoztatták egymást. A fiatal klántagok egy egykori ezredes birtokán álló házban gyűltek össze, ahol egy alkalommal különös ötletük támadt. Fehér ágyneműt és kispárnahuzatokat hoztak elő a szekrényből, és szellemszerű kosztümöket gyártottak belőlük, majd lóra szálltak, és végigvágtáztak a kisváros utcáin, hogy csörömpölő láncaik kísérteties hangjaival megtréfálják a lakosokat.

Akcióik elsősorban a feketék lakónegyedében voltak hatásosak, ugyanis köztudott volt, hogy az afroamerikaiak többsége rendkívül babonás. Pulaskiban nemsokára már minden fiatalember be akart lépni a klánba, mert az egykori „urak” élvezték, hogy volt rabszolgákat ijesztgethetnek. Az egyesület rendkívüli népszerűségre tett szert, és egy évvel az alapítás után már szinte minden déli államban jelen volt. Tevékenységüket kezdték egyre komolyabban venni, és a feketék jogainak kiterjesztésére adott válaszként a klán újradefiniálta saját szerepét: kiválasztottnak tekintették magukat, akik a fehérek érdekeit hivatottak védelmezni. A szervezet tagjait a déli államokban hősként ünnepelték.

Az egyesület figyelme az egykori rabszolgákon kívül a feketék jogai mellett nyíltan kiálló fehérekre, valamint az ún. carpetbaggerekre (a rekonstrukció során északról érkező, a déliek kizsákmányolásával megvádolt személyekre) és scalawagekre (az északiak által irányított rekonstrukciót és a Republikánus Pártot támogató fehér déliekre) is kiterjedt. A tagok a fenyegetőzések mellett már a gyilkosságoktól sem riadtak vissza. Csak Tennessee államban 1867-ben harmincöten (többségükben feketék) estek áldozatául a klán akcióinak. Egy Grant Richardson nevű fekete férfit például azért ölték meg, mert egy fehér asszony sötétebb bőrű gyermeke hasonlított rá, pedig mint kiderült, nem ő volt az apa.

1868-ban a déli államokban már mintegy 500 ezer tagja volt az egyesületnek, amely időközben Láthatatlan Birodalommá (ahogy saját szervezetüket nevezték) nőtte ki magát. 1867-ben a Tennessee állambeli Nashville-ben tartott tanácskozáson ugyanis a küldöttek a klán szétszórtan tevékenykedő egységeinek laza szövetségéből egy hierarchikus szervezetet hoztak létre. A találkozóra minden USA-tagállam küldött képviselőt. Az állami egységek vezetőjét Nagy Sárkánynak hívták, az országos vezető testület élére pedig Nagy Varázslót választottak. A legelső, aki a tisztséget viselte, Nathan Bedford Forrest, egykori déli tábornok volt, akinek Tennessee-ben még manapság is több szobra áll.

A brutalitás időközben fokozódott, és 1868-ra már több mint ezer ember halála száradt az éjszakai lovasok lelkén. Ráadásul az egyesület tagjai a déli államokban beépültek a politikai szervezetekbe, és már a központi államhatalom számára is egyre nagyobb veszélyt jelentettek. Amikor a fekete polgárok 1870-ben általános választójogot kaptak, a feldühödött rasszisták volt rabszolgák ezreit végezték ki. Az esztelen vérengzést megelégelő Ulysses S. Grant elnök rendteremtés céljából a déli államokba küldte a hadsereget, majd 1871-ben a Kongresszus betiltotta a Ku Klux Klán működését. Ezzel véget ért az egyesület történetének első korszaka. A Demokrata Párt (akiknek képviselőitől akkoriban még nem állt távol a rasszizmus) azonban a klán betiltása után is a legerősebb politikai erő maradt délen, 1896-ban pedig a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a rasszok szerinti elkülönítés jogos, egészen addig, míg a törvény színe előtt minden ember egyenlő. A feketék számára nyilvánvaló volt az üzenet: bár névleg szabadok, valójában csak másodrendű állampolgároknak tekintik őket.

következő oldal 1 / 3