2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A kor nagy magyar művészei segédkeztek a legendás Feszty-körkép elkészítésében

2022. május 13. 16:25 MTI

Jeles művészek segítették munkáját

A munkát természetesen egyedül nem bírta, így a honfoglalás elképzelt eseményei, a több mint kétezer figura megfestésében jeles művészek, köztük Barsy Adolf, Mihalik Dániel, Spányi Béla segítették. A táj részleteinek fölvázolásában Mednyánszky László, a lovas csatajelenetek megörökítésében Vágó Pál vett részt, felesége, Jókai Róza a halottakat és a sebesülteket festette meg.

A maga nemében egyedülálló, monumentális alkotás a nemzeti romantika szemüvegén keresztül hat jelenetben mutatja be a honfoglalást: A magyar szekerek bevonulásaÁrpád győzelmeA lovasrohamA táltos áldozataLetáborozásHadizsákmány. Az első és az utolsó jelenet természetesen összeér, a leghangsúlyosabb a győztes csapatait egy domb tetejéről figyelő Árpád fejedelmet és vezéreit ábrázolja. Feszty több alakot a kor jeles személyiségeiről mintázott, Árpád vezérben pedig saját magát festette meg.

A körkép csak fél évvel a kitűzött határidő után készült el, avató ünnepségére 1894. pünkösd vasárnapján, május 13-án került sor. A fogadtatás rendkívül lelkes volt, a híres cigányprímás Dankó Pista indulót komponált a jeles alkalomra.

A képhez valóságos zarándoklat indult, 1895 végén az uralkodó, I. Ferenc József is megtekintette, miként az 1896-os millenniumi kiállítás látogatóinak zöme is. A belépődíjak azonban nem fedezték a költségeket, Feszty a számlák kifizetése után 10 ezer forintnyi veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.

Budapest ostroma alatt súlyosan megsérült a körkép

A festményt nem sokkal később a londoni világkiállításra szállították. Mire azonban 1909-ben hazahozták, az üvegkupolás épület telkét a Szépművészeti Múzeum építése miatt kisajátították, így a városligeti mutatványos bódék tőszomszédságában, egy fából készült ideiglenes épületben helyezték el.

A második világháborúban, Budapest ostroma alatt a körkép súlyosan megsérült. A megmentésére alakult egyesület tagjai a festő lányának irányításával nyolcméteres csíkokra szabdalták, fahengerekre göngyölték és különböző raktárakban tárolták, a sérült vászon állapota így tovább romlott.

A mintegy 750 négyzetméternyi maradványt 1964-ben a Magyar Nemzeti Galériának ajándékozták, 1974-ben Szegedre került, ahol állagvédő restaurálást végeztek rajta.

Ópusztaszer, a honfoglaló magyarok első „országgyűlésének” helyszíne

Erdei Ferenc író, tudós, politikus 1970-ben kezdeményezte, hogy a honfoglaló magyarok első „országgyűlésének” helyszínén, Ópusztaszeren alakítsanak ki nemzeti emlékhelyet, és László Gyula régészprofesszor javasolta, hogy itt állítsák ki a Feszty-körképet.

Az emlékpark építése 1990-ben jutott olyan szakaszba, hogy gondolni lehetett a körkép teljes helyreállítására. A munkára kiírt pályázatot az Ars Antiqua lengyel restaurátor csoport nyerte el, amely négy év alatt készült el a hatalmas feladattal.

Az újjászületett Feszty-körképet 1995. július 14-én avatták fel, a nagyközönség előtt az év augusztusának első napján nyitották meg a festménynek helyet adó ópusztaszeri épületet, a Rotundát. A látogatóknak hozzávetőleg fél óra áll rendelkezésükre, hogy megtekintsék a hatalmas panorámaképet, melynek népszerűsége mind a mai napig töretlen.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Feszty Árpád társaival Erdélyi Mór felvételén (1894)A táltos modelljéül állítólag Feszty felesége szolgált

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár