2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A kínai agyaghadsereg katonái milliók életét mentették meg

2018. március 30. 10:44 Múlt-kor

Örök álom a harcosokkal körülvéve

És ekkor a bölcs tanácsosok egy más megoldást javasoltak neki – hiszen a hitvilági nézetek szerint a lélek a halált követően nem hal meg, beköltözhet az emberi testtől egy sokkal tartósabb anyagba. Például terrakotta készítménybe (terrakotta: terra – föld, agyag; cotta – égetett). Ezt követően Csin Si Huang-ti úgy döntött, terrakotta katonák segítségével biztosítja túlvilági életét.

A munkát nagyon gondosan végezték és több mint egy évig folyt. Ezt bizonyítja az a tény, hogy minden figura életnagyságú, a súlya nem kevesebb, mint 130 kg. Emellett minden katona külön személyiséget hordoz magában – minden egyes szobor arca különbözik a másiktól, hiszen az arcok élő arcok másai.

A szobrászok még a nemzeti különbözőségeket sem hanyagolták el – a katonák között nem csak kínai, hanem a mongol, ujgur, tibeti és mások is megfigyelhetőek. A ruhák részletei, a frizura, a cipő és a páncél elképesztő pontossággal vannak kidolgozva. Az egyetlen eltérés a valóságtól – az a magasságban való eltérés. Természetesen, az ősi harcosok alacsonyabbak voltak, mint terrakotta másai, a szobrok magassága 1,90 m - 1,95 m.

Az elkészült alkotásokat a mesterek hatalmas kemencékben, 1000 fokos hőmérsékleten égették ki, majd a legjobb művészek természetes színűekre festették. Minden katona igazi fegyverrel volt felszerelve. 1974-ben (amikor a terrakotta hadsereget felfedezték) az íjakat, kardokat és sisakokat elhurcolták a zendülések és harcok idején.

Az uralkodói szobrászok összesen 8000 (!) szobrot készítettek (a legénységtől kezdve befejezve a tábornokokig). Azonban a tudósok úgy vélik, hogy sokkal több katonának kell lennie, feltehetőleg a további ásatások során előkerül a hadsereg többi része. Jelenleg a sírnak csupán egy kis része van feltárva.

A földalatti sír lakossága nem korlátozódik csupán a katonákra: vannak szolgák, bohócok sőt agyag és bronz szekerek lovakkal. A nagy uralkodó felkészülten távozott az örökkévalóságba. De ez még nem minden – halála után a császár bebalzsamozott testét egy különleges szarkofágba helyezték, amelyet egy földalatti higanytó közepén emelték, hogy megvédjék a halott uralkodót a túlélők visszaélésétől.

A sírkamra a korabeli Kína miniatűr mása, amely mintegy 50 km2 nagyságú területet foglal el (jelenleg mindösszesen 2 km2 került feltárásra). A kupola égboltozatot szimbolizál, a csillagok ragyogását drágakövek imitálják, maga a szarkofág pedig a higany tó közepén úszik. A halott császár végül mégis véres kaszabolást folytatott: 3000 ágyast, rengeteg szolgát és a 17 kedvenc fiát vitte magával a túlvilágba. Valójában ez volt a hasonló mértékű utolsó temetés – Csin Si Huang-ti uralkodót követően felhagytak ezzel a gyakorlattal.

A terrakotta hadsereg fő értéke, hogy ezeknek a figuráknak köszönhetően emberek milliói maradhattak életben. És most nézik a turisták arcát, akik ideutaznak megnézni őket nyugodt és bölcs méltósággal: a föld alá kerültek azért, hogy életet mentsenek fönt. A harcosok, harcosok maradnak, még akkor is ha terrakották.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Csin Si Huang-ti az agyaghadsereg megteremtőjeAz agyag katonák között nincs két egyforma arc. Feltételezések alapján minden katona élő mása alapján készült

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár