2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A két legnagyobb korai civilizációt kötötték össze egykor Kelet-Irán rejtélyes sivatagi városai

2021. április 4. 16:27 Múlt-kor

Társasjáték és animációs rajz

Az előzőekből is látszik, hogy a kereskedelem lehetett az a hajtóerő, amely naggyá tette a „leégett várost”. A környező vidéken ugyanis ón-, ólom-, és rézbányák voltak, valamint a városon keresztül vitték nyugatra az afganisztáni türkizt. De találtak itt a Perzsa-öbölből származó kagylót és Indiából behozott kalcedont is.

Nemcsak nyersanyagot, hanem félkész- és késztermékeket is feltártak, attól függően, hogy miként akarták továbbadni. A Hindukusból származó lazúrkövet nagy tömbökben hozták a városba, majd kisebbekre vágva vitték tovább Mezopotámiába. A Földközi-tenger partján fekvő Ebla városában több mint ötven kilogrammnyi ilyen feldolgozatlan darabot találtak.

Egy ekkora városban a textilipar is nagy jelentőségre tett szert. Fából készült orsók és textilfésűk kerültek elő, és néhány jól megőrződött textiltöredéket is sikerült találni.

A gyapjúból készült maradványok igen fontosak, tekintve, hogy ebből az időszakból szinte csak a régészeti feltárásokról ismert darabokból alkothatunk képet az ókor e fontos iparágáról. A gesztenyebarna- és bézsszínű textilmaradványok a város több pontján előkerültek, míg az egyik sírkamrában egy faliszőnyeg kis részlete maradt fent az utókor számára.

Érdekesség, hogy az egyik legrégibb játékot szintén Sor-i-Szoktha városából ismerjük. Egy ébenfa tábla és néhány folyami kavicsból faragott dobókockából áll az a játék, amelyhez hasonló Ur városából is előkerült, és amely vélhetően a mai ostábla valamelyik változatához állhatott közel.

A kerámiaedények közül említésre méltó az a darab, amelyen egy ugráló kecske látható, és amelyet a régészek a világ legelső animációs céllal készült rajzának tartanak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Egy helyi férfi pihen tevéivel a Dast-e-Lut sivatagbanStein Aurél 1909-benEgy Sor-i-Szokthánál előkerült kerámiaedénySor-i-Szoktha házaiKarneolból és lazúrkőből készült nyaklánc aranydíszekkel a mezopotámiai Ur városából. A Hindukusban bányászott lazúrkövet a „leégett városban” dolgozták fel kisebb darabokká, mielőtt Mezopotámiába szállították.Tájkép a Dast-e-Lutból. A klímaváltozás nagy valószínűséggel jelentős szerepet játszott a városok elnéptelenedésében.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár