A harcos májszúri szultán 18. századi rakétagyárára bukkanhattak Indiában
2018. december 12. 08:35 Múlt-kor
Több mint 1000 fel nem robbant 18. századi rakétát emeltek ki egy elhagyatott kútból egy, a dél-indiai Karnataka államban található hajdani erődítménynél. A rakéták vélhetően a harcos muszlim uralkodó, Tipu szultán tulajdonát képezték.
Korábban
A rakétákra még a nyáron bukkantak, amikor a Nagara-erődnél lévő kúton felújítást végeztek. „A nyitott kút feltárása során több mint 1000 korrodált rakétát fedeztek fel, amelyeket Tipu idejében raktároztak itt háború esetére” – mondta R. Shejeshwara Nayaka, a karnatakai régészeti, múzeumi és örökségvédelmi hivatal helyettes igazgatója. A helyszín csaknem 400 kilométerre északnyugatra található az állam fővárosától, Bangalore-tól. „A kiszáradt kút közelében végzett ásatás – ott, ahol a sárnak lőporszaga volt – vezetett a rakéta- és gránátkupac felfedezéséhez.”
A rakétákat három nap alatt tárta fel egy 15 tagú, régészeket is magában foglaló csapat. A korrodált lövedékek 30 és 36 centiméter közötti hosszúságúak, és kálium-nitráttal, faszénnel és magnéziumporral vannak megtöltve. Nayaka hozzátette: „Kerek záróelem van az egyik végükön, míg a másik végükön nyílás van, amelyet kanócként meg lehet gyújtani. Találtunk továbbá eszközöket, amelyek összeszerelésükre vagy gyártásukra szolgálhattak.”
E korai rakétatípust „májszúri rakéta” néven ismerték, Tipu országáról, a Májszúri Királyságról. A 18. század utolsó évtizedeiben kifejlesztett eszközök voltak az első vastestű rakéták, amelyeket sikerrel vetettek be a harcmezőn. Később ezek szolgáltak a brit Congreve-röppentyű alapjául, amelyeket a napóleoni háborúk és az 1812-es brit–amerikai háború során használtak.
A hivatal biztosa, G. Ventakesh elmondta: „A feljegyzések szerint Tipu szultán apja, Hajder Ali volt az első, aki fémtestű rakétákat használt. Emellett fegyverraktára és -gyára volt a Nagara-erődnél, amely egy stratégiailag rendkívül fontos város. Igen valószínű, hogy ez a helyszín raktár vagy gyártóhely volt a rakéták számára.”
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Tipu szultán három háborút vívott a Brit Kelet-Indiai Társasággal, a negyedik során pedig életét vesztette Szrirangapattan ostrománál 1799-ben. Az ő – vagy édesapja – uralma alatt kifejlesztett rakéták ma is rendkívüli technikai emléknek számítanak a hadviselés történetében.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![Múlt-kor magazin 2020/ősz](/ih0Ax/label/.cut-640x400/814.jpg)
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/9638e9fd92c4b7face522895ec1c9c07.jpg)