2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A csodával határos módon maradt fenn ezer éven át Hódító Vilmos legismertebb propagandaműve

2022. augusztus 1. 18:03 Múlt-kor

A király, aki kétszer halt meg

A kárpiton Vilmos története mellett a Westminster-apátság építésének befejezése és Eduárd halála is megelevenedik, és azt is ábrázolták, hogy Harold elfoglalja Anglia trónját.

A koronázást Stigand, Canterbury érseke végezte el, legalábbis a kárpit szerint, de ez valójában nem felel meg a valóságnak, az angolszász forrásokból ugyanis jól tudjuk, hogy Ealdred, York érseke koronázta meg Haroldot.

Stigand ebben az időben éppen pápai átok alatt állt, mivel a kinevezését az egyházfő törvénytelennek tekintette. Azzal, hogy a kárpit készítői mégis neki tulajdonították a koronázást, Harold királyságának legitimitását akarták utólag megkérdőjelezni.

A hastingsi csata ábrázolásai elég részletesek, így a pajzsfal mögül nyilazó angolszászokat és a lándzsával rohamozó normannokat is a korabeli fegyverzettel és öltözékkel jeleníti meg. Jól látható rajta az a pillanat, amikor Vilmos leveszi a sisakját, hogy bizonyítsa a saját katonáinak, hogy még életben van.

Harold halála viszont két, egymás melletti jelenetben is szerepel, az egyikben nyíllal lövik át a szemét, míg egy másikban egy normann katona a lábán vágja el az inakat.

Az első alak esetében azonban a nyíl a kárpit utólagos javítása során került oda, és a földön fekvő Harold szemében eredetileg szintén volt egy nyílvessző, de ez eltűnt a kárpit évszázadokon át húzódó történetének valamelyik javításakor.

A szemet átütő nyíl egy hagyományos toposz volt a középkorban, de utalhatott arra is, hogy Harold apja, Godwin bűnös módon vakíttatta meg az elhunyt angol királynak, Hitvalló Eduárdnak a bátyját, Alfrédot.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
III. (Hitvalló) Eduárd angolszász király és alattvalói ábrázolása a kárpitonA kárpit vélhető megrendelője, Odo bayeux-i püspök ábrázolása a hastingsi csata közepette, kezében buzogánnyalHarold király halálának egyik ábrázolása a kárpiton, nyílvesszővel a szemébenHarold állítólagos, Vilmosnak tett hűségesküjének ábrázolása a kárpiton – az ülő Vilmos magasabbnak tűnik, mint az álló HaroldMatilda, Hódító Vilmos felesége részt vesz a kárpit elkészítésében egy 19. századi ábrázoláson. Sokáig úgy tartották, a műalkotás Bayeux-ben készülhetett, azonban a latin szövegben felfedezhető angolszász nyomok arra utalnak, hogy inkább Angliában készíthették

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár