2019. tél: Fagyos téli ütközetek

A 17. századi konyha alapvető felszerelése: nyársforgató kutya egy kerékben

2019. december 2. 18:02 Múlt-kor

A 17. századi Európa igen forró, füstös konyháiban számos olyan berendezést lehetett megtalálni, amelyeket ma már sehol sem láthatunk a méretes nyílt lángú tűztől kezdve a vasnyársakig bezárólag. Az egyik legkülönlegesebb, ám a korban mégis nélkülözhetetlennek számító eszköz egy mókuskerékszerű tárgy volt, amelyet egy zömök, rövid lábú kutyafajta hajtott meg, így forgatva a felnyársalt húst a tűz fölött.

Nyársforgató kutya

A több mint száz éve "kihalt", rövid lábú, zömök kis jószág – amelyet gyakran hívtak szédült kutyának is – a 16-18. század modern konyhájának egyik alapvető felszerelése volt. A feladata az volt, hogy a mókuskerékszerűen kialakított helyén megállás nélkül mozgásban legyen, ezáltal folyamatosan forgassa a tűz fölött a sült húst, írta az Atlas Obscura.

Edward Jessy angol író 1846-ban megjelenő, Kutyaanekdoták című könyvében is helyett kapott a mára már elfeledett eb. A szerző gyermekkorából emlékezett rá. „Hosszúkás testű, görbe lábú, csúnya kis teremtés volt, állandóan gyanús, boldogtalan pillantásokkal méregetett minket, mintha már előre fáradt lett volna az előtte álló feladattól, és mintha minden percben arra számított volna, hogy munkára fogjuk” – írta.

Rövid lábú, izmos és okos

A nyársforgató kutyák szőre többféle színű lehetett, mindegyik izmos rövid lábakon állt, a szemük pedig gyakran heterokrómiás volt, vagyis a bal és a jobb eltérő színű. A végtagjaik elég rövidek voltak ahhoz, hogy beférjenek egy fából készült kerékbe, amely kötelek és láncok segítségével ügyesen össze volt erősítve a tűz fölött lévő nyárssal, amely a főúri udvarok szokásai szerint igen gyakran roskadozott méretes vadak húsaitól.

A kifejezetten konyhai segéderőnek kitenyészett kutyafajtát a 15. században említik először írott dokumentumok. A nyársforgató ebek különleges és értékes segítségnek bizonyultak, ugyanis mentesítették a szakácsokat az időrabló, fárasztó és meglehetősen füstös munkától. A királyi vagy egyéb főúri udvarokban rendszeresen készültek tűzön sült, nyársra húzott húsok, amelyeket a teljes átsütés érdekében folyamatosan kellett forgatni. Erre a célra sokáig nyársforgató fiúkat alkalmaztak vagy maga a szakács intézte. Ekkor jöttek képbe a kitenyésztett kutyák, amelyek segítségével „gépesítették” a több órán át zajló folyamatot. Ezt követően minden valamirevaló konyha beszerzett egy vagy két ebet.

Amint azt sejteni lehet, a nyársforgató kutyáknak nem volt egyszerű életük. A szerencsések párban dolgoztak, míg az egyik pihent, a másik hajtott. Az ínycsiklandozóan illatozó ételekből természetesen sohasem kaptak, sokuknak pedig víz nélkül kellett tűrniük a fárasztó munkát a forróságban, magyarázta Stephen Coren pszichológia professzor, aki a kutyák történelmének nagy kutatója. A nem elég serényen futkározó ebeknek pedig olykor egy izzó széndarabot tettek a kerekébe, hogy gyorsabban szedje a lábát.

Nem tudjuk pontosan, milyen kutyafajtákból tenyésztették ki a nyársforgató négylábúakat, őseik között feltételezhetően helyet kapott a welsh corgi és több terrier is. Az ebek egyébként nem csak a konyhában teljesíthettek szolgálatot, gyümölcspréseket, vajköpülő szerkezeteket, de akár vízszivattyúkat és gabonaőrlőket is működtethettek lábizmaikkal. Coren szerint egyszer egy fantáziadús feltaláló még egy kutya hajtotta varrógépet is megálmodott, ám ötlete végül nem került megvalósításra. Amikor éppen nem dolgoztak, néhányukat a tulajdonosaik lábmelegítőként használták vagy pedig templomba jártak vele, de Viktória angol királynő például házi kedvencként tartotta őket.

Szépen lassan eltűntek

A nyársforgató ebek több forrás szerint is meglehetősek okos teremtések voltak. John George Wood természettudós szerint igen pontosan érzékelték az idő múlását, ha a megszokott idő elteltével nem vették ki őket a kerekeikből, gyakran maguktól ugrottak ki belőle mindenféle parancs nélkül, és arra kényszerítették társukat, hogy ő ugorjon be a helyükre. Nem meglepő, hogy nem akartak túlórázni: a 14-15 kilogramm súlyú kereket huzamosabb ideig hajtani igen megterhelő volt, bár a súlyuk és az izmaik megvoltak hozzá.

A kutyák évszázadokon át nem tudták elkerülni sorsukat, ám a 19. század második felében az állatjogi aktivisták ténykedéseinek köszönhetően kikopott a divatból a nyársforgató eb. William Woys Weaver gasztronómiatörténész szerint a négylábúak egy manhattani hotelben történő robotoltatása az 1850-es években úgy feldühítette Henry Berget, hogy végülis ez ösztönözte, az ASPCA, az egyik első amerikai állatvédő szervezet létrehozására.

Idővel a nyársforgató ebeket felváltották a mechanikus gépek, később pedig a gázkeveréses sütők miatt már forgatni sem kellett a sülteket. A kutyák ily módon lassan feledésbe merültek, nem tenyésztették tovább őket. Genetikailag természetesen nem tud egy kutyafaj ilyen gyorsan eltűnni, a szakértők szerint kinézet alapján a walesi „bowsy terrierben” élhet tovább az örökségük. A feltehetőleg utolsó nyársforgatót – kitömött állapotban – jelenleg a walesi Abergavenny Múzeumban láthatják a kíváncsi tömegek.

2019. tél: Fagyos téli ütközetek
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
A Pembroke welsh corgi

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!