A 17 aradi vértanú
2014. október 6. 11:00
URL: https://mult-kor.hu/20141006_a_17_aradi_vertanu
Október hatodikán minden évben az 1849-ben Aradon kivégzett szabadságharcosokról, valamint az ugyanekkor Pesten meggyilkolt Batthyány Lajosról, Magyarország első alkotmányos miniszterelnökéről emlékezünk meg. Az aradi tizenhárom mellett azonban volt további három, ugyanitt, de más időben kivégzett honvédtiszt, valamint ismerünk egy vezérőrnagyot, aki a várbörtönben őrült meg és lelte halálát. Ormai Norbert és Kazinczy Lajos honvédezredesek, Ludwig Hauk alezredes, illetve Lenkey János neve talán nem olyan ismert, mint a másik tizenháromé, holott ők is a bosszúhadjárat elszenvedői voltak. A megtorló akciókat Julius Jacob von Haynau osztrák hadvezér irányította, tevékenységének következtében a kivégzettek száma a 150 főt is elérhette, a bebörtönzötteké pedig 1000-1200 körülire tehető.
A bresciai hiéna működésbe lép
A szabadságharc első kivégzettjei már a fegyveres küzdelem alatt életükkel fizettek azért, hogy kiálltak a magyar ügyért. 1849 elejétől az Alfred Candidus Ferdinand zu Windisch-Grätz, majd a császári csapatok fővezérsége tisztségében őt követő Ludwig von Welden táborszernagy idején áprilisig összesen öt embert végeztek ki.
Május végén azonban újabb váltás történt, Welden helyét a bresciai hiéna, Haynau foglalta el, aki nem sokat habozott: az Itálián kívüli császári erők főparancsnokává váló osztrák hadvezér tevékenyégét azzal kezdte, hogy júniusban felakasztatta Mednyánszky László honvédőrnagyot, valamint Gruber Fülöp honvédszázadost. Augusztus végéig összesen 58-an estek áldozatul Haynau bosszúhadjáratának.
Haynau a nyár közepén kiáltványban tette nyilvánvalóvá, hogy mindazok, akik a magyar kormánnyal vagy a hadsereggel álltak kapcsolatban, büntethetőek. A világosi fegyverletételt követően az volt a terve, hogy a magyar hadseregben szolgált volt császári és királyi tiszteket rögtönítélő eljárás keretén belül kell halálos ítélettel sújtani és kivégezni. Szándékáról ugyan kénytelen volt lemondani, a halálba küldött honvédtisztek száma a következő hónapokban mégis számottevő volt.
A megtorlás október hatodikán, Aradon csúcsosodott ki, noha az erdélyi városban az első kivégzésre nem ősszel, hanem már a nyár végén sor került. (Az aradi vértanúk utolsó óráiról itt írtunk)
Ormai Auffenberg Norbert: születésnapra kötél általi halál
A német származású, arisztokrata családba születő Ormai Norbert honvédezredest 1849. augusztus 22-én, harminchatodik születésnapján végezték ki. A fiatal Ormai édesapja - aki századosi tisztségig vitte a császári és királyi hadseregben - nyomdokain haladva maga is a katonai pályát választotta. Az olmützi katonaiskola elvégzése után belépett a seregbe, ahol előbb hadapródként, majd hadnagyként szolgált.
Ormait szoros kapcsolatok fűzték a galíciai lengyel hazafiakhoz (Galícia a Habsburg Birodalom egyik legnépesebb tartománya volt, amelyet Lengyelország 18. századi felosztása során kebelezett be Ausztria), amiért 1840-ben letartóztatták, majd egy hétéves vizsgálati fogság után, 1847-ben 14 év várfogságra ítélték. Az 1848-as magyar forradalmat követően azonban szabadon engedték, ezt követően Kossuth Lajos támogatásának köszönhetően ismét a hadseregben találjuk őt.
Ormai pályája a szabadságharc alatt felfelé ívelt, októberben százados lett, majd nem sokkal később az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke, Kossuth őrnaggyá és segédtisztjévé nevezte ki. A háború alatt vadászezredek szervezésével foglalkozott, 1849 áprilisában maga is ezredes lett, illetve a honvéd vadászezredek főfelügyelőjeként szolgálta tovább a magyar függetlenségi harcot. Augusztus elején lemondott minden beosztásáról, néhány nappal később pedig császári fogságba esett. Haynau augusztus 22-én, Aradon rögtönítélő eljárással végeztette ki Ormai Norbertet - a fiatal katona kötél általi halállal halt.
Haynau jelentése a kivégzés után nem sok jót sejtetett a következő napokra nézve: "… tegnapelőtt megkezdődött a dolog, felakasztattam egy Auffenberg nevű egyént, aki valamikor hadnagy volt a Mazzuchelli ezredben, aztán ezredes és Kossuth segédtisztje – Kiss, Leiningen, Poeltenberg, Vécsey stb. is követni fogja, mihelyt megérkezik. Az eljárás a lehető legrövidebb lesz, megállapítjuk az illetőről, hogy tisztként szolgált nálunk, és fegyveres szolgálatot teljesített a lázadó hadseregben. Ekképp az eljárásokat a legrövidebb időn belül befejezzük … Egy évszázadig nem lesz több forradalom Magyarországon, ha kell, a fejemmel szavatolok érte, mert gyökerestől irtom ki a gazt."
Kazinczy Lajos: kegyelemből golyó általi halál
Az október 6-án kivégzett honvédtisztek és Batthyány Lajos halála után ugyanezen hónap 25. napján tovább nőtt a megtorlás keretén belül elhunytak száma. Az aradi áldozat ezúttal Kazinczy Lajos ezredes volt, az ismert író-költő, Kazinczy Ferenc fia, aki öt nappal ezt megelőzően töltötte be 29. életévét.
A Zemplén megyéből, Széphalomról származó fiatalember a katonai iskola elvégzése után hosszú évekig szolgált a 9. huszárezredben, ahonnan személyes okokból, főhadnagyként lépett ki. 1848-ban csatlakozott az alakuló honvédséghez, ahol előbb főhadnagyi, majd századosi rangot szerzett, a szabadságharc első ütközetei közül mind a pákozdi, mind a schwechati csatában részt vett. Később alezredesként, majd a tavaszi hadjáratban Klapka György mellett dandárparancsnokként igyekezett tenni a magyar sikerekért, végül májusban már ezredesként irányította a komáromi várőrség egy részét.
Kazinczy Lajos, aki csapatai felett augusztusban már Erdélyben ügyelt, a hónap végén tette le a fegyvert az oroszok előtt, akik azonban hamar átadták őt a császáriaknak. Szeptember elején szállították Aradra, majd pár nappal az aradi tizenhárom kivégzése előtt hallgatták ki először. Többször is kérte, ügye kivizsgálásánál vegyék figyelembe, hogy nem volt sem tábornok, sem hadtestparancsnok, illetve ez utóbbi tisztséget csupán egy napig viselte, amikor is Zsibónál letette a fegyvert.
Érvei nem hatották meg a hadbírót és a haditörvényszéket, előbbi úgy döntött, hogy Kazinczy indokai csak kegyelmi úton érvényesíthetőek, ezért javasolta, hogy teljes vagyonelkobzásra, valamint lőpor és golyó általi kivégzésre ítéljék - utóbbi testület egyhangúan fogadta el ezt. Az ítélet ellen Haynaunak sem volt kifogása. Kazinczy Lajos október 24-én értesült róla, hogy mi vár rá, másnap reggel hét órakor az aradi vár árkában agyonlőtték. Meghalt a tizenötödik aradi vértanú is.
Ludwig Hauk: várfogság helyett akasztás
A kivégzéseket óriási nemzetközi felháborodás övezte, országos szinten fel is függesztették az eljárásokat, így Kazinczy halála után hónapokig Aradon sem történt több ítélet-végrehajtás. A megtorlásnak azonban később további áldozatai voltak, a tizenhatodik aradi vértanú az osztrák származású, bécsi születésű Ludwig Hauk volt, akit a következő év februárjában végeztek ki.
Hauk 1799-ben született, gyalogezredben szolgált, majd az Udvari Kamarában dolgozott tisztviselőként; 1848-ban nyugalmazták. Részt vett a bécsi forradalomban, majd annak októberi leverését követően Magyarországra szökött, ahol 1849 januárjában honvéd őrnaggyá lépett elő. A következő hónapokat Erdélyben töltötte, ahol Bem József hadjárataiban is jelen volt, a lengyel származású altábornagy alezredessé nevezte ki. Ludwig Haukot végül augusztusban Biharkeresztesen tartóztatták le, egy olyan kézirattal a birtokában, amely nem sok jót ígért számára a jövőt illetően.
Az írás "Az uralkodóház utolsó órái" címet viselte, és többek között éles szavakkal szól benne Ferenc Józsefről, valamint a császár családjáról. Hauknak nem volt szerencséje, ugyanis korábban a bécsi forradalomban való részvételéért már egyszer 12 év fogházra ítélték. Végül némi habozás után Haukot decemberben Aradra szállították, és mint volt honvédtiszt ellen folytatták le a vele kapcsolatos vizsgálatot.
1849 januárjában a halálos ítélet is megszületett, amelyet természetesen Haynau is jóváhagyott, és bár Felix zu Schwarzenberg miniszterelnök a nemzetközi felháborodás miatt felvetette, hogy az ítéletet változtassák meg várfogságra, a megtorló intézkedések szimbolikus figurája kitartott az eredeti terv mellett. Ludwig Hauk sorsát a hadbíróság február 18-án ismertette, másnap reggel az osztrák katonát Aradon felakasztották.
Lenkey János: a börtönben megőrült honvédtábornok
Az egri születésű Lenkey János negyvenharmadik életévében járt, amikor tíz nappal Ludwig Hauk kivégzése előtt az aradi várbörtönben meghalt. Lenkeyt az 1848-as pesti forradalom híre Galíciában érte utol, ahonnan századával együtt hazaszökött, hogy itthoni szolgálatra jelentkezzen. Tettei következményeit nem kerülhette el, büntetésként a délvidéki hadseregben kellett folytatnia pályafutását. A katonai ranglétrát végigjárva lett a szabadságharc alatt decemberben honvédezredes, majd a következő év márciusában Kossuth Lajos jóvoltából vezérőrnaggyá, valamint a komáromi várőrség parancsnokává vált. Később a vár parancsnokságát is ellátta, végül a világosi fegyverletétel idején ő is fogságba esett.
Lenkeyt is Aradon állították hadbíróság elé, pszichés betegsége azonban a per folyamán elhatalmasodott rajta. Ernst törzshadbíró 1849. szeptember havának végén a következő jelentést küldte Haynaunak a katonáról: „Kénytelen voltam egyelőre függőben hagyni a Lenkey János felkelőfőnök ügyére vonatkozó büntetési javaslatot, mert nevezetten az elmúlt napokban az elmezavar jelei mutatkoztak, és jelenleg orvosi megfigyelés alatt áll.”
A következő hónapokban az őrület Lenkeyn egyre inkább kiteljesedett, ami az orvosi jelentés szerint többek között a következőkből állt: „Kiemelte az ablaktáblákat, eltorlaszolta velük és más használati tárgyakkal a bejáratot, meztelen vetkőzött, és csak útiköpenyével takarózva feküdt az ágyon; végképp senkit sem akart bebocsátani, és azt mondta, hogy csak az ablakon át hajlandó válaszolni a kérdésekre. Sem ételt, sem italt nem vett magához, míg a rettenetes éhség este rá nem kényszerítette.” Állapotán nem segített fogvatartóinak egyik kedvelt szórakozása: cellájába bekiabálva dührohamot provokáltak a volt honvédezredesnél.
Petőfi versének hősét - a fiatal író Lenkei százada címmel írt egy költeményt, melyben többek között hősiességét magasztalja -, Lenkey Jánost végül hosszú betegség után, 1850. február 9-én érte utol a halál.
A bresciai hiénát is utoléri a végzete – de kié a felelősség?
A megtorló intézkedések irányítója egy idő után - tevékenységének nemzetközi visszhangja miatt - a bécsi udvar számára is kellemetlenné vált, így 1850 nyarán meg kellett válnia magyarországi pozíciójától, szolgálataiért ellenben jelentős jutalmat kapott. Az osztrák hadvezér Európa szerte persona non grata lett, Angliában, Brüsszelben, Párizsban egyaránt aggódnia kellett testi épségéért, végül 1853. március 14-én halt meg abban a városban, ahol díszpolgárrá is avatták: Bécsben feltehetően agyvérzés következtében hunyt el.
Haynau ugyan szabad kezet kapott intézkedéseihez, azonban a történtekért a felelősség nem csak őt terheli. Az osztrák császárt ekkor Ferenc Józsefnek hívták, aki a szabadságharc leverését követően a következőre utasította hadvezérét: "…a legnagyobb szigorúság a kompromittáltakkal szemben. Sok fejnek kell lehullania, mint a kiemelkedő mákfejeknek, ha az ember fölöttük ellovagol."