A habánok nyomában Sárospatakon
2014. szeptember 25. 16:37
URL: https://mult-kor.hu/20140925_a_habanok_nyomaban_sarospatakon
Sárospatak páratlanul gazdag történeti, művelődéstörténeti értékei közül a köztudatban alig szerepel az egykori habán udvar története. Már csak emiatt is érdemes röviden áttekinteni, hogy kik is voltak a habánok, s milyen szerepet töltöttek be a 17. század középső harmadában Sárospatak életében.
Morva virágkor
A radikális reformáció népi ágát képviselő anabaptisták (közkeletű elnevezéssel habánok, a 17. századi magyarországi forrásokban újkeresztények vagy morva testvérek) első közösségei a svájci kantonok területén jöttek létre, 1524 körül. A münsteri, ún. „anabaptista királyság” bukása után (1535) üldöztetésük egyre kegyetlenebb lett Svájcban, Németország és Tirol vidékén. Képviselőik Észak-Itália, Ausztria, Hollandia irányába menekültek.
A 16. század derekától telepedtek le első csoportjaik Nyugat- és Észak-Magyarország területén, Trencsén, Nyitra és Pozsony környékén, főúri családok birtokain. Az 1540-es évek végétől a 60-as évek elejéig Nyugat-Magyarországon, a Nádasdy-család uradalmaiban tűnnek fel, majd ezt követően kisebb csoportjaik megjelentek a Pálffy, Erdődy, Illésházy, Czobor, Batthyány-birtokokon is.
Az anabaptista közösségek 16. századi felvirágzásának igazi fészke ugyanakkor az alkotmányos függetlenségét még élvező és a protestáns hagyományokkal átszőtt Csehország keleti régiója, Morvaország volt. Itt alakult ki az anabaptizmus új irányzata, a hutteritizmus, mely nevét Jacob Huttertől, a tiroli emigráns anabaptisták vezetőjétől, a morvaországi anabaptizmus hit- és életelveinek egységes rendszerbe foglalójától nyerte. Az ókeresztény vagyonközösségek mintájára a morvaországi hutteriták alapították meg az első udvarokat, az ún. Haushabeneket.
A 16. század második fele igazi virágkor volt számukra, melyet a krónikájuk is „aranykornak” nevez. Ennek a prosperitásnak a cseh felkeléssel (1618) kezdődő harmincéves háborúnak a cseh rendek számára tragikusan végződő eseménye, a fehérhegyi csata (1618. november 8.) vetett véget, mely után Morvaországban kezdetét vette az ellenreformáció, együtt járva a protestánsok üldözésével, birtokaik elkobzásával. Ezt követően vált a Nádasdy-család által birtokolt Nyitra megyei Csejte (ma Čachtice) a magyarországi habánok egyik fő központjává vált, ahová több hullámban települtek le a morva területekről érkező közösségek. Csejtéről és környékéről egy részük Nyugat-Magyarországra, a Batthyány, Nádasdy, Czobor és Esterházy család birtokaira került, ám ott nem lakóközösségekben, hanem a településeken belül elszórva éltek. A Morvaországból való kiutasításuk után, Csejtéről és a vallási központjuknak számító Ószombatról (ma Sobotište) telepítette nagyobb csoportjaikat Bethlen Gábor az erdélyi Alvincre (ma Vintu de Jos).
Költözés Patakra
Sárospatakon már 1645 előtt, a nagyobb közösség letelepítését megelőzően is tevékenykedtek újkeresztény mesterek. 1631-ben Alvincról érkezett újkeresztény ácsok, „faragó molnárok” dolgoztak a külső várban zajló építkezéseken. Az újkeresztények pataki letelepítéséről 1643-ban kezdődtek meg a tárgyalások. I. Rákóczi György 1645. augusztus elején hadjárata során járt a morva határszéli habán közösségek, Szobotist és Csejte táján, s ekkor bírhatta rá véglegesen a közösségek egy részét, hogy Patakra költözzenek.
A számukra megtelepedés szempontjából alkalmasnak tűnő helyszínek közül az egyik a város déli felében, az Alsó Hóstátban, míg a másik a város északi felének, a Felső Hóstátnak a keleti részén, a Héce nevű városrészen volt, választásuk végül ez utóbbi helyszínre esett.
Az 1650. illetve 1657. évi urbáriumból tudjuk, hogy a letelepített újkeresztények között 50 dolgozó felnőtt férfi volt, s ezek közül 13 mester, javarészt legényeivel 12-féle mesterséget művelt. Ezek szakmák szerinti megoszlása a következő: 1 varga 3 legénnyel, 1 tímár, 1 posztócsináló 2 legénnyel, 1 kovács 3 legénnyel, 1 kerékgyártó, 1 bodnár, 1 késcsináló 6 legénnyel, 2 molnár, 1 szabó, 1 fazekas 4 legénnyel, 2 takács, 1 borbély 2 legénnyel. 16 személy – kulcsár, kapus, cirkáló, szecskametélő, kocsis, béres, kertész, sörfőző, három sütő („asszony-ember”), két pap és egy oskolamester – végezte a telep háztartásával kapcsolatos feladatok ellátását.
A pataki újkeresztény közösség az 1656-ban Patakon átutazó Conrad Jacob Hildebrandt emlékirata szerint mintegy 200 lélekből állhatott. A közösség tagjait Stilmar György főgazda vezette, az összeírás csak őt említi meg név szerint. A sárospataki habánok nemcsak ipari, hanem mezőgazdasági tevékenységet is folytattak: az udvar mezőgazdasági részlege Kispatakon volt. Bár csupán az újkeresztényeknek juttatott ingatlanok 1647. évi adománylevelét ismerjük, az uradalommal kötött eredeti megállapodásuk nem marad fenn, az 1650. évi urbáriumban részletesen rögzítik kötelezettségeiket.
Beolvadás
A sárospataki habán udvar történetéből az 1645-től 1660-ig, Lorántffy Zsuzsanna haláláig terjedő időszak tekinthető nyugodnak és biztonságosnak. A jezsuiták 1663-as sárospataki megjelenésétől azonban kezdetét vette az újkeresztények Báthory Zsófia, Zrínyi Ilona és I. Rákóczi Ferenc utasítására meginduló rekatolizálása, melyben kulcsfontosságú szerepet töltött be 1666 és 1680 között a jezsuita Johannes Grueber. A rekatolizációs folyamat először a vagyonközösség, majd később a teljes telep felbomlásához vezetett. A habánokkal kapcsolatos utolsó feljegyzés 1673-ban olvasható a sárospataki jezsuita Historia Domusban.
Az 1676. évi urbárium szerint a háborús pusztítások és ezzel járó tűzvészek miatt az újkeresztény udvarban csak 18-an maradtak. I. Rákóczi Ferenc addigi 100 forint adójukat felére csökkentette, annak fejében, hogy a habánok átadták neki a Bodrog melletti gyümölcsösüket, sörfőző és aszaló házukat. A habán udvar lakosainak egy része vélhetően elvándorolt, a többiek – elsősorban a városi polgárokkal, mesteremberekkel meginduló összeházasodás révén – fokozatosan beolvadtak Sárospatak lakosságába.
Habán termék Sárospatakról
A történeti-topográfiai adatok segítségével pontosan lokalizálható habán udvar Sárospatak északi, Hécének nevezett városrészén, a mai Dobó Ferenc utca, Fazekas sor, valamint a Kövi Sándor utcák által határolt területen helyezkedik el. Itt 2010-ben kezdett régészeti feltárást a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma, mely számos, a habán fazekassághoz köthető leletanyagot hozott napvilágra.
A habánok nevével összeforrott, fehér ónmázas fajanszedények töredékei mellett különösen fontosak azok a hagyományos ólommázas technikával készített, írókával felvitt, gazdag díszítéssel ellátott kerámiaedények, melyeket a habánok részben saját közösségük számára, részben pedig eladásra készítettek. A kutatás során az edényégető kemencéhez köthető leletanyagok is előkerültek, s remény van arra, hogy a folytatódó feltárások a kemence maradványait is felszínre hozzák.