Kérdések és válaszok a nagy háborúról
2014. július 14. 13:08
URL: https://mult-kor.hu/20140711_kerdesek_es_valaszok_a_nagy_haborurol
Milyen módszerekkel dolgoztak a kémek az első világháborúban? Magyarországgal bántak a legkíméletlenebbül a békében? Milyen volt az Európába érkező amerikai hadsereg? Bombáztak-e a nagy háborúban?
Hol harcoltak magyar katonák?
A Királyi Magyarország területéről az első világháború éveiben a források szerint 3,4 millió főt hívtak be, akik közül csupán 530 ezren tértek haza épségben, körülbelül ugyanennyien elestek, 1,4 millióan megsebesültek, és több mint 800 ezren kerültek hadifogságba. Magyar katona tulajdonképpen az összes fronton megfordult, ahol a Monarchia háborút vívott. Az 1914 végi limanowai (a mai Lengyelország területe) csatában éppúgy jelen voltak, mint 1915 tavaszán, amikor a cári seregek elfoglalták Przemyśl erődrendszerét mintegy 120 ezer foglyot ejtve.
Harcoltak Szerbia ellen, de Albániában is szerepet kaptak, s bár nem voltunk sohasem nagy hajós nemzet, a Monarchia hadiflottájában is szép számmal szolgáltak magyarok. A legnagyobb erőfeszítést azonban talán az olasz fronton fejtették ki a hazai ezredek, mikor Olaszország 1915-ben hadat üzent Ausztria-Magyarországnak, ekkor magyar bakák sorakoztak fel a Doberdó-fennsíkon.
Bombáztak-e az első világháborúban?
Fegyveres konfliktusban először 1911-ben, a Líbiában folyó olasz-török háború idején dobtak le bombát repülőgépről, így a nagy háborúban is birtokba vehették a hadviselő felek a levegőt, ahonnan könnyű célpontnak bizonyult az alattuk lévő ellenség. Ennek hatása nem mérhető a több mint 20 évvel később zajló második világégéshez, ahol például csak Berlin városára 79 ezer tonna bombát dobtak le.
Kezdetben a németek a Zeppelin-léghajókat vetették be 1914 nyarán, amelyek 800 kilogrammnyi bombával szórták meg Antwerpent. A magasan szálló légi jármű felderítésre kevésbé volt alkalmas - nagy teste és lassúsága miatt könnyű célpontnak számított volna, ha a földközelben közlekedik - így inkább bombavetésre alkalmazták. Később London és Párizs bombázásánál is igénybe vették a léghajókat. Védekezésül több helyen áramszünetet rendeltek el annak érdekében, hogy a zeppelinek pilótái nehezebben tudják bemérni a célt.
1917-től már főként bombázó repülőgépekkel jelentek meg a németek a brit fővárosa felett, június 17-én például162 londoni vesztette életét, 594 pedig megsebesült egy bevetés során. 1918-ra a légi háború komolyabb méreteket öltött, s gyakori volt a németországi ipari üzemek felett a brit repülő látványa, Párizst pedig folyamatosan támadták a német gépek.
A repülők rövid időn belül már egymással is légi harcot vívtak, a pilóták - akik csekély számuk okán gyakran ismerték egymást - eleinte revolverrel vagy karabéllyal lövöldöztek egymásra. Később egy francia pilóta - Roland Garros - döntött úgy, hogy gépét gépfegyverrel szereli fel, amelyet aztán átvett, és tökéletesített a másik oldal is.
Milyen volt az Európába érkező amerikai hadsereg?
Bár Washington hárommillió amerikai katona francia földre küldésére tett ígéretet, 1918 márciusára Európában még csupán 220 ezer jenki volt jelen, akik közül eleinte még kevesen harcoltak, ekkor főként a kiképzés, valamint az építkezés zajlott. Korabeli európai becslések szerint több mint egy év kell, mire a franciához vagy a brit hadsereghez hasonlítható, számottevő amerikai haderő lesz a kontinensen.
Az Egyesült Államok hadseregében elkülönítve szolgáltak az afroamerikai katonák, így az amerikai vezetők körében komoly félelmet szült, hogy Nyugat-Európában a színes bőrűek szabadon sétálgathattak fehér lányok társaságában az utcán. A tengerentúli sereg kiválóan volt felszerelve és élelemmel ellátva, a britek nagy megdöbbenésére még WC-papírjuk is volt. A túlzott önbizalom sem hiányzott a repertoárjukból, amit gyakran nagy véráldozatok jeleztek, ugyanis az európai háborúban kialakult harcmodort egyáltalán nem ismerték, s tömeges és vakmerő rohamozásaik során gyakran hiábavaló kockázatot vállaltak.
A túlzott önbizalom mellett a makacsság is jellemző volt rájuk, ugyanis sokáig nem hagyták, hogy beosszák őket a brit vagy a francia hadsereg parancsnokságai alá, 1918 májusára azonban engedniük kellett. Először az 1918. júniusi második marne-i csatában játszottak fontos szerepet, önálló akcióik pedig csupán 1918 szeptemberében kezdődtek.
Tényleg Magyarországgal bántak a legkíméletlenebbül a békekötéskor?
Itt egyértelmű igen a válasz, ugyanis míg Németország területeinek 14 százalékát, Bulgária területének 10 százalékát veszítette el, addig a Magyar Királyságot területének 67 százalékától fosztották meg a döntőbírák. A trianoni békeszerződés a Horvátország nélkül számított 282 ezer négyzetkilométerből 93 ezer négyzetmétert hagyott meg, így az ország 18,2 millió főnyi népességéből 7,6 millió maradt az új határokon belül, s mintegy 3,3 millió magyart szakítottak el az anyaországtól.
Meg kell említeni, hogy az antant hatalmaknak a Törökországgal kötött első, azaz a sévres-i békében az Oszmán Birodalom mintegy háromnegyedét vették el a kis-ázsiai néptől, ami súlyosabb ítélet volt a trianoninál, azonban a Kemal Atatürk vezette győztes függetlenségi háború következtében felülvizsgálták a korábbi egyezményt. A Svájcban megkötött lausenne-i békében megszületett Törökország máig érvényes határvonala, amely közé bár már nem tartozott Irak és Szíria, de Kelet-Trákia, Isztambul és Szmirna igen.
Hogyan működött a jegyrendszer Magyarországon?
A Monarchia gabonatermelése 1914-ben igen alacsony volt, így már 1915 tavaszán arra kényszerült a magyar vezetés, hogy bürokratikus úton részlegesen kikapcsolja a piaci elosztást, és a fehér lisztet jegyre (a kortársak céduláknak hívták) adták. Nyár közepére bevezették a hústalan napokat, amikor még a vendéglőkben sem adhattak húsos ételeket a fizető vendégeknek. Később Központi Liszthivatal létesült, amelynek feladata a kerületi lisztbizottságokkal közösen a készletek felmérése, valamint a hatósági ár megállapítása volt.
Az ezt követő élelmiszerjegyek bevezetése igen körülményes úton történt, a lakosságot tilalmak és előírások özöne érte, ahol a kiskapukat megtaláló élelmesek és a bűnözők tevékenységeit, valamint a hatóságok és a gazdák közti rabló-pandúr játékot a fogyasztók szenvedték el. A Liszthivatal helyi bizottságai az elemi tanítók lettek, akikre szerény díjazás fejében a liszt- és kenyérjegyek kiosztásának igen kellemetlen feladatát rótták.
Milyen módszerekkel dolgoztak a kémek a nagy háborúban?
Az ellenségtől származó titkos információkat többféleképpen is meg lehetett szerezni: az első számú és a legegyszerűbb módszer a hadifoglyok kikérdezése volt, de egyre többször bukkantak fel légi felderítés céljából a zeppelinek, vagy később a repülőgépek. Több titkos információt tudtak szerezni az ellenség haditerveiről a lehallgatás különböző eszközeivel: a telefonok, rádióadások, táviratok figyelésével és lefülelésével. Nagy segítség volt a britek számára, hogy már a háború elején megszereztek három német kódkönyvet, amelyek felhasználásával több tucat német rejtjeles üzenetet fejtettek meg, segítve mindezzel a brit flottát, például az 1916-os jütlandi tengeri ütközet előtt.
Az antant országok kémei a kockázatosabb táviratok helyett kezdetben egy igen kézenfekvő és egyszerű megoldást választottak a kikémlelt információ hazajuttatására: a Monarchia újságjainak hirdetéseiben kódolva jelentették meg megszerzett tudásukat, amelyet gyakorlatilag bárki elolvashatott, ugyanis például a magyar vagy osztrák újságlapok legtöbbje Londonban vagy Párizsban is elérhető volt. Pokorny Hermann alezredes, a Monarchia hírszerzésének magyar tisztje 1918-ban végül úgy döntött, hogy a lapok csak hirdetési rész nélkül mehettek külföldre.
Mata Hari
A britek és a franciák titkos ügynökei sokat megtudhattak a német csapatmozgásokról a luxemburgi pályaudvart figyelve, ugyanis a német megszállás alatt álló kisállam fontos közlekedési csomópont volt, így a vonatok számából következtetni lehetett Berlin mozgósításának volumenére. Ehhez hasonló, sikeres "vasútfigyelő" rendszert működtetett Belgiumban La Dame Blanche, azaz a Fehér Hölgy nevű ügynök is. A háborús felek gyakran használtak nőket hírszerzésre, ilyen volt például a francia kémelhárítás számára a bűnbakot jelentő, állítólag német szolgálatban álló, 1917-ben kivégzett Mata Hari, de a kevésbé ismert, "Vörös Tigris" (Elsbeth Schragmüller) is, aki Antwerpenben negyven fős német kémhálózatot irányított.
Forrás: Bihari Péter: Kérdések és válaszok az I. világháborúról. Napvilág Kiadó, 2003.