2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Több tucat lelőhelyet találtak Kambodzsában

2014. április 4. 16:24

Lengyel régészek több mint 80 régészeti lelőhelyet azonosítottak Kambodzsa északnyugati részén, Sziemreap tartományban.

"Ezek közül néhány ismert a gyarmati korban itt járt francia kutatók tanulmányaiból, de azóta senki nem ellenőrizte állításuk valódiságát" - fogalmazott Kasper Hanus, a krakkói Jagelló Egyetem projektvezetője.

A lengyel szakemberek először műholdképekkel próbálták azonosítani azokat a potenciális lelőhelyeket, ahol a területen emberi tevékenység folyhatott a prehistorikus korszak óta. Az eddigi utolsó, decembertől februárig zajló régészeti szezon során intenzív terepmunkát végeztek, és felmérték a tartomány területének felét, nagyjából ötezer négyzetkilométert. "Ez ma egy kietlen hullámtér. Az egykori települések az Egyiptomból és a Közel-Keletről ismert tell-ekre hasonlítanak. Ezek a mesterséges dombok több száz év emberi tevékenységeinek felhalmozódásai" - fejtette ki Hanus.

Bár tárgyi leletek eddig alig kerültek elő, a területen szabad szemmel is jól látható, több száz éves, olykor sáncárok által körülvett védelmi vonalak felfedezése kárpótolja a szakembereket. A kutatók figyelmét a lelőhelyek formája ragadta meg: eddig ugyanis úgy hitték, hogy a középkorban a Khmer Birodalom által alapított települések négyszögletes alaprajzúak voltak, azonban a szétszórtan előkerülő kerámiatöredékek azt sugallják, hogy azok oválisak is lehettek.

Néhány lelőhelyen különösen kompex, szisztematikus feltárást végeztek, három helyen pedig robotrepülőgépekre (drónok) szerelt kamerákkal mérték fel a lelőhelyeket, amely alapján ortofotó térképeket készítenek. A következő szezonban a lengyel régészek visszatérnek és a tervek szerint folytatják a tartomány többi részének feltárását; céljuk, hogy a helyi hatóságokkal megosztott információk segítségével megóvják Kambodzsa hihetetlenül gazdag, több ezer éves kulturális örökségét.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár