Új feleség, új egyház: az anglikán egyház megalakulása
2014. március 6. 19:30
URL: https://mult-kor.hu/20140306_uj_feleseg_uj_egyhazaz_anglikan_egyhaz_megalakulasa
VII. Kelemen pápa 1530. március 7-én visszautasította VIII. Henrik angol király azon kérését, amely az uralkodó házasságának felbontására irányult. A kérdést a Medici családból származó pápa már hosszú ideje halogatta, döntése végül olyan következményekkel járt, amely a római katolikus egyház számára a lutheri reformáció után egy újabb csapással ért fel. Anglia elszakadt Rómától, az angol király megszüntette a pápai fennhatóságot országában, saját magát pedig az angol - anglikán - egyház fejévé tette. Az ellentét érdekessége, hogy a két fél akaratának hátterében nem a vallási meggyőződések voltak a lényegesek. Mindkét ember személyes és hatalmi érdekek mentén gondolkodott és hozott olyan döntést, amelynek következményeként egy olyan új vallási irányzat alakult ki, amelyben találunk katolicizmusra és protestantizmusra jellemző sajátosságokat is.
A változások kora Európában – a reformáció kibontakozása a kontinensen
Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes és egyetemi tanár 1517. október 31-én Wittenbergben közzétette nézeteit az egyház megújítása érdekében. A reformátor lépésének következtében megindult vallási, társadalmi, politikai és kulturális változások az öreg kontinens nagy részét érintették. Európa vallási térképét Luther mozgalma átrajzolta, elszakítva a római katolikus egyháztól Észak-Európát, Svájcot és Németország jelentős részét.
A folyamat előzményei a 14. századig, az angol teológus, John Wyclif tevékenységéig nyúlnak vissza, akinek többek között a katolikus hierarchiát és az egyház gazdagságát ostorozó nézeteit később Husz János és követői, a husziták tették magukévá Csehországban. Az előreformátorok mozgalmai után a 16. században a reneszánsz pápák fényűző uralkodása idején megérett az idő a változásokra, Luther egyik római utazása alkalmával az ottani papság laza erkölcsei mondatták vele: „Ha létezik a pokol, Róma afölé épült!”.
A protestáns reformáció a búcsúcédulák árusítása folytán kezdődött el, és vált egy átfogó egyházbírálattá, amelynek kimenetele új vallási irányzatok létrejötte lett. Luther és társa, Melanchton lefektették az evangélikus vallás alapjait, amely mindenekelőtt a hit általi üdvözülést, az egyházi vagyon elítélését, a pápai hatalom megkérdőjelezését és a cölibátus elvetését foglalta magában. A lutheránus vallás német területeken, Skandináviában és a közép-európai régióban, többek között Magyarországon terjedt el. A katolicizmus bírálata és az újfajta gondolkodásmód Svájcban is megjelent, itt Kálvin János munkássága következtében jött létre a városi polgárság vallása, a református irányzat.
A Franciaországból származó vallásalapító jogász tanai az egyházi fényűzés és hierarchia elutasítása mellett hangsúlyozták az eleve elrendelés és a zsarnokság elítélésének gondolatát is. Ez utóbbi, amely gyakorlatilag a hatalmával visszaélő uralkodó elmozdíthatóságáról szólt, különösen vonzóvá tette a vallást annak bölcsője, Svájc mellett Skóciában, Németalföldön, a Kárpát-medencében és a Francia Királyság déli részén. A változások szele Angliát is elérte, a szigetország uralkodója, VIII. Henrik a vallási meggyőződés helyett azonban egészen más szempontok szerint mérlegelte a kialakult helyzetet.
És Anglia? VIII. Henrik dinasztikus és érzelmi dilemmái
VIII. Henrik angol király nem tartozott Luther Márton hívei közé. Olyannyira igaz volt ez rá, hogy könyvet is írt a reformátor tanításai ellen, amiért X. Leó pápa fel is ruházta őt a „Hit védelmezője” (Defensor Fidei) címmel. Luther csípős válasza sem késett sokáig, a vallásalapító saját magát „Isten kegyelméből wittenbergi szolgának”, VIII. Henriket pedig „Isten kegyetlenségéből Anglia királyá”-nak nevezte. A pápa által adott címet - amelyet később Rómától való szakítás következtében vissza is vontak - mindenesetre az angol király hivatalos címeinek egyikeként viselte, ahogy a további angol királyok is folytatták ezt a hagyományt.
Az atletikus alkatú, uralkodása első felében több sportban is aktív és olvasott Henrik azonos nevű apja halála után 1509-ben került trónra. Eredetileg bátyja volt a királyi cím várományosa, de Artúr 1502-ben elhunyt, maga után hagyva öccse számára a trónra lépés lehetőségét, valamint jegyesét, a spanyolhonból származó Aragóniai Katalint. Henrik és a származása miatt az Ibériai-félszigettel jó kapcsolatokat jelentő Katalin házasságát - politikai megfontolásoktól vezérelve - néhány évvel később sikerült is tető alá hozni. A sógorházasság tiltása miatt szükséges pápai engedélyt meg is kapták, az egyházfő feloldotta a korábbi eljegyzést, így a királyi cím várományosa feleségül vehette a spanyol hercegnőt.
VIII. Henrik és Aragóniai Katalin házassága egészen addig nyugodt mederben csordogált, amíg a király - fiúörökös híján - el nem kezdett aggódni azon, hogy a Tudor-dinasztia fennmarad-e halálát követően. Felesége - bár többször teherbe esett - nem tudott trónörököst világra hozni, egy gyermekük, Mária élte csak túl a csecsemőkort, de az ő lehetséges uralkodásának elismertetése ingatag lábakon állt Angliában (ennek ellenére később angol királynő lett, Véres Mária néven vonult be a történelemkönyvekbe).
Henrikben - vallásos ember lévén - felvetődött a gondolat, hogy Isten nem áldotta meg házasságát, tekintve, hogy azt az isteni törvény ellen kötötték. A dinasztikus, trónutódlási probléma mellett Katalin számára nem kecsegtetett jó kilátásokkal az a tény sem, hogy férje az 1520-as években egyre inkább elhidegült tőle, és beleszeretett felesége fiatal udvarhölgyébe, Boleyn Annába. Önmagában ez nem volt szokatlan dolog, az viszont már annál inkább, hogy Henrik az említettek miatt a váláson törte a fejét.
A törvényes férfiutód biztosításának kérdése és csillapíthatatlan érzelmeinek fellángolása arra a döntésre jutatta az angol királyt, hogy új házasságot kell kötnie. VIII. Henrik célja az volt, hogy az egyház bontsa fel Katalinnal kötött házasságát és áldja meg Boleyn Annával kötendő frigyét. Ez a kérés azonban komoly politikai és jogi kérdéseket vetett fel VII. Kelemen pápa számára, amelyek határozott lépéseket kívántak volna részéről. A pápa erre nem volt képes.
Ütközés a pápa és az angol király között
VII. Kelemen pápa kiemelkedő műveltséggel rendelkezett és a reneszánsz pápákra jellemző módon támogatta a művészeteket, ez azonban kevés volt ahhoz, hogy a rá szakadó problémákon úrrá tudjon lenni. A reformáció terjedése okozta gondok mellett leginkább a korszak két nagy uralkodójának szorítását érezhette kellemetlennek, hiszen V. Károly német és spanyol király és I. Ferenc francia uralkodó egyaránt áhítozott az itáliai befolyásért. A Medici pápa - attól függően, hogy éppen ki állt nyerésre az uralkodók rivalizálásában - kétarcú politikát folytatott az adott helyzetben, az 1520-as évek végén azonban kénytelen volt komoly engedményeket tenni az addigra már érzékelhető Habsburg hegemónia miatt V. Károly számára.
VIII. Henrik kérése különösen nehéz helyzetbe hozta a pápát, ennek oka pedig az volt, hogy az angol király által elhagyni kívánt Aragóniai Katalin történetesen V. Károly édesanyjának a testvére volt, vagyis a Német-római Birodalom élén álló Habsburg császár nagynénje. Károly határozottan fellépett rokona érdekében, VIII. Henrik azonban nem tett le eredeti tervéről, így körkérdést intézett Európa szellemi műhelyeihez, hogy a Szentírás alapján bűnösnek tekinthető-e házassága. Az ezzel nemzetközivé terebélyesedő ügy megosztotta a kontinens egyetemeit, az angolok, a franciák és Itália egyes részei Henriket támogatták, míg Károly nyomására a spanyolok, a németek és Dél-Itália Aragóniai Katalint vették védelmükbe, aki egy korábbi felvetésre kolostorba sem volt hajlandó bevonulni.
A pápa az eset kivizsgálását a római bíróság elé utalta. VIII. Henrik ezt követően azon mesterkedett, hogy Róma döntését befolyásolja, de VII. Kelemen megtiltotta számára az eljárás befejezéséig új házasság kötését. A katolikus egyház feje 1530. március 7-én - a spanyol-német uralkodó nyomásának engedve - kiátkozással fenyegette meg őt, amennyiben Katalintól elválna és elvenné Boleyn Annát. A pápa időhúzó politikája nem volt sikeres, az angol király úgy döntött - miközben már 1529-ben menesztette az ügyét képviselő és azt előremozdítani nem tudó gátlástalan kancellárját, Wolsey bíborost és pápai követet -, hogy az egyházfőtől függetlenül fogja a kérdést rendezni.
VIII. Henrik szakít Rómával
Az uralkodó nyomása alatt 1531-ben az angol papság kijelentette, hogy az angol egyház feje a király, ami a következő cím ráruházásával járt: az egyház „egyetlen védelmezője, egyedüli és legmagasabb ura és, amennyire Krisztus törvénye engedi, legfelsőbb feje”. A pápa ezt természetesen nem fogadta el, de Henrik a következő hónapokban, években újabb intézkedéseket hozatott az országos zsinattal és a parlamenttel annak érdekében, hogy saját mozgásterét tágítani tudja. Kijelentették, hogy a király engedélye nélkül a zsinat nem hozhat új rendeletet, az aktuális egyházi törvényeket pedig egy a király által kinevezett bíróság fogja felülvizsgálni, illetve törvény törölte el Rómának az egyházi javadalmasok által fizetendő szentszéki adót (annaták).
Amikor kiderült, hogy kedvese, Boleyn Anna gyermeket vár tőle, VIII. Henrik - hogy a születendő gyermek törvényességét illetően ne legyen probléma - titokban házasságot kötött vele. Innentől kezdve nem volt visszaút, a Rómával való szakítás visszafordíthatatlanná vált. A parlament újabb rendeletet adott ki, amely megtiltotta, hogy egyházjogi kérdésekben bárki a pápát keresse, az egyházi törvényszéket pedig a király alá helyezte.
1533 tavaszán Thomas Cranmer canterbury érsek - miután törvényt hoztak arról, hogy angol házassági ügyekben a legfelső ítélkezési hatóság a canterbury érseki hivatal, és nem Róma - érvénytelennek nyilvánította Henrik és Katalin házasságát. Ez év júniusában Boleyn Annát királynévá koronázták, ami végül egy hosszú évek óta húzódó folyamatot zárt le és indított el egy másikat, egy új vallási irányzat kezdetét.
A pápa egyházi átokkal sújtott gyakorlatilag mindenkit, aki érintett volt az ügyben, de az angol parlament a következő évben (1534) törvényesítette azt, hogy az angol egyház az uralkodónak van alávetve, annak egyetlen feje tehát a király, akinek hatalma kiterjed a hit tisztaságának fenntartására és az eretnekség elnyomására is. Henrik megkövetelte a papságtól és hivatalnokaitól, hogy tegyenek esküt az egyházfőségi törvényre, amit azok jelentős része meg is tett; több százan vállaltak azt, hogy szembeszegülnek az uralkodó akarattal, de az ellenállókat végül kivégezték.
Az uralkodó nagy bánatára új feleségétől született gyermeke ugyancsak lány volt (Erzsébet később szintén trónra kerül), de Boleyn Anna számára sem volt nyugodt az uralkodói élet. Férje háromévnyi házasság után hűtlenség és felségárulás vádjával kivégeztette, majd elvette feleségül legújabb szeretőjét, Jane Seymourt. Nem ő volt Henrik utolsó neje, őt később még hárman követték a királynéi pozícióban.
Az angol egyház megszilárdulása
VIII. Henrik halála után (1547) Jane Seymourtól származó fia, VI. Eduard került az angol trónra, akinek uralkodása alatt megindult a hitújítás Angliában. A folyamatot, a király halála után annak nővére, „Véres” Mária akasztotta meg, aki angol uralkodóként a katolicizmus visszaállítására tett kísérletet, de rövid uralkodása alatt ez a törekvése sikertelen maradt. Húga, Erzsébet követte őt a trónon, az ő uralkodása alatt folytatódott az anglikán vallás térhódítása és tanainak kidolgozása.