2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az első selfie

2013. december 20. 08:41

Az első önarckép egyidős a fotográfiával és egy holland származású amerikai készítette 1839-ben.

Meggyőző fölénnyel, az idén szintén szép karriert befutó twerkinget maga mögé utasítva lett az év szava a selfie a brit Oxford-szótár szerkesztőbizottsága szerint. A jellemzően telefonnal, saját magunkról készített és aztán a közösségi oldalakon megosztott selfie mint kifejezés azonban már korábban megjelent - egy ausztrál nő találta fel még 2002-ben -, s mint Instagram hashtag 2011 januárjában bukkant fel. Diadalútját mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a kifejezés használatának gyakorisága 17 ezer százalékkal nőtt az elmúlt egy évben.

A selfie nagyjából egyidős a fotográfia történetével és egy fiatal philadelphiai kémikushoz, Robert Corneliushoz (1809-1893) köthető. A holland származású pionír a közismert történet szerint 1839-ben kilépett apja üzletéből, felállította masszív fényképezőgépét, levette az objektívről a fényzáró sapkát, elé sietett, s egy percet töltött mozdulatlanul előtte, majd visszatette a sapkát - így készült el a világ első önarcképe.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár