2020. tél: Legendás anyósok
ITT támogathatsz bennünket

Ókori bevásárlóközpontot tártak fel

2013. október 15. 08:52

Régészek idén nyáron egy 2700 éves oszlopcsarnok romjaira bukkantak Görögország északi részén. Az egyedülálló portikusz szakértők szerint egy ókori "bevásárlóközpont" volt, ahol az üzletek egymás mellé épültek.


Az Argilosz városában idén júniusban feltárt oszlopcsarnok egy ókori „pláza” volt, amelynek már az egyes helyiségeit is sikerült azonosítani: volt közte pékség, egy olívaolajat árusító üzlet, illetve egy olyan terem, ahol orvosságokat és kozmetikumokat kínáltak – igaz, ezt még nem tudták hitelt érdemlően bizonyítani.

Az ókor óta ismert építészeti forma, az oszlopcsarnok (franciául: colonnade) egy szélesebb folyosó (galéria) vagy terem volt, amelynek mennyezete oszlopokon nyugodott. Ennek egyik fajtája volt a portikusz, amely a hellenisztikus korban, az i.e. 3. és i.e. 1. század között terjedt el, korábbról csak elvétve találtak rá példát.

Az argiloszi az eddigi legrégebbi ilyen emlék Görögország északi feléből, a szakértők nem győzték eléggé hangsúlyozni, mennyire egyedülálló felfedezésről van szó. „Nem hittük volna, hogy történelmileg ennyire fontos romokat rejt a föld” – fogalmazott Jacques Perreault, a Montreali Egyetem professzora.

A pékség romjai

Argilosz az egyik első olyan görög kolónia volt, amelyet a Sztruma mentén hoztak létre az ókorban. Virágkora az i.e. 5. századra esett, ekkor az egyik leggazdagabb város volt Hellász területén. Kikötői és a közeli bányák miatt fontos szerepet töltött be a fémkereskedelemben, azonban a Sztruma deltájában található Amphipolisz megépülésével fokozatosan veszített jelentőségéből. Az Argiloszt körülölelő hegyek szisztematikus feltárása 1992 óta, Perreault és Zizisz Boniasz görög archeológus vezetésével folyik.

A 40 méter hosszú oszlopcsarnok a város északi részén, a kereskedelemi negyedben, a kikötőtől 50 méterre található. Az építmény eddig feltárt nyugati szárnyában összesen hét terem volt, ötöt már azonosítottak, ezek egyenként öt méter szélesek. „Mindegyik terem egy-egy üzlet volt, amelyek egymás mellett helyezkedtek el, csakúgy, mint a modern bevásárlóközpontokban” – fejtette ki Perreault.

Az „üzlethelyiségek” – amelyek megépítéséért a tulajdonosok voltak a felelősök – között volt egy pékség, ahol egy liszt őrlésére használt követ és egy égetőkemencét találtak. Egy másik teremben olivaolajat árultak, amiről az ott feltárt prés árulkodott. A régészek találtak egy apró követ is, ami valószínűleg mozsártörő volt; ezt egy ókori vegyész használta a különböző orvosságok és női kozmetikumok elkészítésekor.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. tél: Legendás anyósok
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár