Szent Korona a mocsárban
2013. augusztus 23. 12:01
URL: https://mult-kor.hu/20130823_szent_korona_a_mocsarban
A hazánk államiságát megtestesítő Szent Korona ezeréves története nem mentes a kalandos viszontagságoktól. Volt, hogy ellopták, országút szélén porosodott, sőt még benzines hordóban is állt. Ám 164 éve – 1849. augusztus 23-án – kezdődött legveszedelmesebb odüsszeiája, földalatti fogsága, amikor a menekülő kormányfő, Szemere Bertalan elásta a koronázási jelvényekkel együtt Orsova környékén. A négyéves "bezártság" fizikailag ma is látszó nyomokat hagyott a koronaékszereken.
A korona országjárása
Szent István Koronája 1848-49-ben valóságos kálváriát járt be. Ám annak ellenére, hogy Magyarország Habsburg királyai azt hosszú időn át bécsi, vagy prágai székhelyükön őrizték, 1849-ben nem történt meg ismételt külföldre vitele. A napóleoni háborúk óta a Szent Korona csak V. Ferdinánd 1830-as pozsonyi koronázásakor hagyta el Budát. Az 1848-as forradalom után a Szent Korona jelentősége megnőtt. Az 1848-ban megválasztott első népképviseleti országgyűlés már vizsgálóbizottságot küldött ki félvén, hogy az Ausztriába távozó István nádor azt magával vitte – ami álhírnek bizonyult. Szeptember 28-án ismét elterjedt a Korona ellopásának híre, ám Ürményi Ferencz, az akkori egyetlen koronaőr parancsnok megcáfolta a hírt és mindent rendben talált.
Az önvédelmi harcát vívó új magyar polgári állam tehát kényesen féltette a Szent Koronát. November 19-én Kossuth Lajos, az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökeként négy képviselőt bízott meg, hogy ismételten megbizonyosodjanak arról, hogy „az ország koronája és ehhez tartozó egyéb kincsek tökéletes biztonságban léteznek-e?”. Másnap a képviselők a koronázási jelvényeket tartalmazó ládát még igen, de a magát a koronát őrző kisebb ládát kulcs hiányában már nem tudták fölnyitni. December közepén az Országgyűlés képviselőháza tizenkét sorsolt, míg a felsőház hat választott tagját küldte ki, hogy Ürményi koronaőrrel megbizonyosodjanak a kisebbik láda tartalmáról is.
A rendben talált korona országos menekítése december 30-án kezdődött, amikor a móri vereség után vészes közelségbe került Pest-Buda eleste. Kossuth Lajos OHB-elnök nyílt rendeletében utasította Bónis Samu országos biztossá kinevezett képviselőt, hogy vigye a koronát és a koronaékszereket Windisch-Grätz elől Debrecenbe. Bónis így maga mellé vett 24 gránátos koronaőrt, és saját hintóján azt sebtében Budáról Pestre vitte. A Szent Korona első útja a Lánchídon egyáltalán nem volt ünnepélyes. Innen a korona Magyarország másodikként átadott vasútvonalán ment Szolnokig (akárcsak az Országgyűlés), onnan ismét szekéren Debrecenbe. Az úton a kocsi egy ízben felborult, de a láda ezúttal puhára esett: a méteres hóban landolt.
A nemzeti szimbólumot Debrecenben érte az 1849-es tavasz, majd a főváros visszafoglalása után ismét Pest-Budára szállították. Alig egy hónap múlva, a főváros újabb kiürítésekor Szemere Bertalan miniszterelnök, Duschek Ferenc pénzügyminiszter, és Kossuth mint kormányzó-elnök tanakodtak a korona tovább sorsáról. Duschek és Kossuth a fővárosban akarták hagyni, de Szemere a saját kezébe vette az ügyet. Az Országgyűlés és a kormány Szegedre menekülésével együtt a koronát saját szegedi szállására vitte, a Koronaőrség nélkül, és egy üres lakást akart venni, hogy annak padlójába rejtse, de a szabadságharc forgatagában erre nem maradt ideje. A korona rövid szegedi tartózkodása után Szemere azt Nagyváradra, majd Görgei visszavonulásával Aradra vitte – szintén saját szállására.
A Korona nem miniszterelnöknek való
Augusztus 10-én Szemere, miközben ellenőrizte és jegyzékbe vette a láda tartalmát, eszébe jutott, hogy a korona nagysága és súlya folytán mennyire nem viselésre való. IV. Károly, az utolsó magyar király is igen furcsán festett benne koronázásakor – korunk embere az erről elhíresült fényképen meg is bizonyodhat. De Szemere idején V. Ferdinánd is nehézkesen viselte a korabeli szóbeszéd szerint. Ezért a miniszterelnök saját fejére tette Szent István koronáját, hogy „használat közben” mérje le súlyát és megbizonyosodjon, hogy az nem viselésre való.
Valóban nem viselésre találták ki
A temesvári csatavesztés után Kossuthék már nem törődtek a koronával. Szemere saját belátása szerint rendelkezett vele, de semmiképpen sem akarta, hogy az ellenség kezébe kerüljön. Így tovább próbálkozott elrejtésével. Mindenekelőtt ollóval levakarta a ládáról az odafestett koronát. Először augusztus 12-én Lugoson akarta elrejteni, majd 14-én, a világosi fegyverletétel után Karánsebesen Fülepp Lipótnak, a bánsági bányavidék kormánybiztosának adta a ládát, hogy azt egy bányában ássa el. Szemere azon szavak kíséretében adta át, hogy fontos iratokat tartalmaz, ezért nem keülhet az ellenség kezébe. Az elrejtés nem sikerült, mert Fülepp gyanút fogott, hogy talán a korona van a ládában, így Szemere tovább vitte azt a déli határra, a Duna-parti Orsovára. Itt elmondta titkát a vele utazó Batthyány Kázmér külügyminiszternek, akinek válasza meghökkentő volt: „Törd össze, vagy vesd a Dunába”.
Szemere a koronát nem akarta kivinni az országból, így végleg az elásás mellett döntött. Három megbízható embert talált, akik segítettek neki ebben, Lóródi Ede és Házmán Ferenc belügyminiszteri tanácsosok és Grimm Vince bankjegytervező személyében. Szemere nekik is azt mondta, hogy a ládában fontos kormányiratok vannak.
Először augusztus 22-én ásták el egy, a harcok miatt üresen hagyott ház szobájában, majd a beásott gödör fölött tüzet gyújtottak, hogy elfedjék a friss ásásnyomokat. Másnap kiderült, hogy valaki kikémlelhette őket, mert a helyet addigra már félig felásták. Házmán Ferenc visszaemlékezése szerint ekkor már a kétségbeesett Szemere is a Dunába akarta süllyeszteni a ládát, de erről maga Házmán lebeszélte. Ebből következtethetünk arra, hogy Házmán sejthette, mi lehet a ládában, azért is kardoskodott az elrejtéséért a folyammederbe vetés helyett.
Augusztus 23-án így továbbmentek Havasalföld felé, ahol találtak egy sűrűn benőtt, nehezen megközelíthető füzest. Ezt ideális rejtekhelynek tartva, a ládát a helyszínre szállították, de a továbbszállításhoz ismét turpisságra volt szükség. Szemeréék kipróbálás címén kölcsönvették egy Egressy Gábor nevű lókupectől lovait, mivel sajátjuk már nem volt. A ládát hordó kocsira a lovakat „próbakörre” befogták, és a rakományt a helyszínre szállították. Itt megkezdték a gödör kiásását. Közben gondosan ügyeltek arra, hogy legalább egyikük mindig a közeli szállásukon tartózkodjon és elvonja a fogadósok figyelmét. A Szent Koronát és a koronázási jelvényeket őrző láda így estére Dunához közeli vízjárta, iszapos földben nyugodott. Miután készen lettek, ágakat hordtak a helyre és a munkaeszközöket a közeli Cserna-patakba vetették. Majd fogadalmat tettek, hogy nem fedik föl a rejtekhelyet, amíg vissza nem térnek, és Szemere erre engedéyt nem ad. A kis csoport augusztus 24-én kelt át az Oszmán Birodalomhoz tartozó Havasalföldre.
Ásókkal a korona nyomában
Szemere a Vidini emigráns táborban megosztotta titkát volt útitársával, Batthyány Kázmérral és a már előtte gyanakodó Fülepp Lipóttal. Később elmondta a párizsi emigráció vezéralakjának, Teleki Lászlónak is. A korona rejtekhelyét így már heten tudták. A császári és királyi hatóságok már 1849. őszén megkezdték a korona keresését, amihez bizottságot is állítottak Titus Karger százados vezetésével. Ám használható információ nélkül tűt kerestek a szénakazalban: a bizottság több helyen folytatott sikertelen próbaásást Orsovától Debrecenig. A munkát sok téves riasztás is akadályozta, ami északabbra terelte a figyelmüket a valós rejtekhelytől.
A korona megtalálásához végül mégiscsak föladott információ kellett. 1853 májusában Wargha István rendőrfőnök fölajánlotta Kempen von Fichtenstammnak, a hírhedt ausztriai rendőrminiszternek, hogy szolgálatára lesz a korona felkutatásában. Wargha még 1848-ban miniszteri tanácsos volt, így az emigránsok köreiben is rendelkezett ismeretségekkel, többek között Kossuthtal is jó kapcsolatot ápolt. Wargha így Londonba, az ekkor ott tartózkodó Kossuthhoz ment, akivel feltehetően Batthyány Kázmér közölhette a korona helyét. Az osztrák titkosrendőrség szerint feltett szándéka volt ugyanis a volt kormányzónak, hogy kicsempészi az ereklyéket az országból.
Nem tudjuk biztosan, hogy Wargha kitől tudta meg a titkot (ő maga egy aligha hihető fedőtörténetet adott elő), mindenesetre hazatért a megszerzett leírással, ami alapján Karger századost 1853. júliusában újabb kutatóásásokkal bízta meg Kempen rendőrminiszter. Mivel a nyári esőzések miatt sokszor állt a víz, és sáros volt a talaj, a környék felásása két hónapig tartott. Szeptember 4-én Wargha is megérkezett Orsovára és maga azonosította be a pontos helyet. 1853. szeptember 8-a reggelén egy Ion Morofina nevezetű helyi román napszámos így kiáltott fel: „Fier!” (Vas!) - a ládát megtalálták. A Szent Korona több mint négy éves földalatti fogsága véget ért.
Az iszapos talajban töltött évek nem tettek jót a koronázási jelvényeknek. A láda belülről rozsdás és nedves volt. A pallos – amelynek hegyét Szemere még Aradon, miután felpróbálta a Koronát és visszacsukta a ládát, véletlenül letörte – megrozsdásdott, az arany országalma elszíneződött, Szent István palástja pedig teljesen át volt nedvesedve a koronázási bársonypárnákkal együtt. A korona és a jogar viszont szerencsére sértetlen maradt.
Az Albrecht főherceg gőzös szeptember 11-én indult útnak a koronával a Dunán fölfelé. Pest-Budára 15-én érkezett meg nagy éljenzés és ünnepi ágyúdörgések közepette. A nép Te Deumot énekelt a parton a korona „visszatértének” hálát adva. Bár másnap a hatóságok és az ország főrendeinek kíséretében a korona a budai királyi palotában ceremoniálisan a helyére került, még aznap vasúton Bécsbe szállították, ahol hasonló ünnepélyesség fogadta. Ferenc József hála-istentiszteletet tartatott, de hiába volt birtokában a Szent Korona, politikai okokból koronázásra ekkor még nem is gondolt. Arra csak tizennégy évvel később került sor Budán. 1853. szeptember 20-án a Szent Korona „hazajött” rövid bécsi látogatásáról és visszahelyeztetett a budai várpalotába, ahol a koronaőrség vigyázott rá.
Az amerikai fogság
A második világégés nem hagyott nyugtot a Szent Koronának sem. 1944 decemberében az Országgyűlés által választott két koronaőr-parancsnok a körülzárt Budapesten rekedt. Az esküjét még novemberben szokatlan módon a Szent Koronára tevő Szálasi így gyakorlatilag maga rendelkezett a koronával a megmaradt koronaőrökkel dacolva. A koronát a front elől először Veszprémbe, Kőszegre, Sopronba, majd a bombázásoktól nem sújtott Velembe vitték, ahol már a Szent Jobb is a koronaékszerekkel volt.
Végül Szálasi utasítása szerint (amire miniszterelnökként az 1928-as, a korona őrzéséről szóló törvény alapján joga volt) 1945. március 28-án Kőszegen keresztül külöldre, az akkor németországi Mattseebe (ma: Ausztria) vitték. Ott a Koronaőrség fogságukba esés előtt az ereklyéket egy nagy benzineshordóba téve elásta, míg a Szent Jobbot és a palástot a helyi plébánosra bízta. De az újabb föld alatti élet nem tartott sokáig: a korona júliusban a láda kulcsaival már Eisenhower főhadiszállásán volt.
A Szent Korona hazatért
Az amerikaiak csak a Szent Jobbot adták vissza, míg a Szent Koronát sugárzásveszélyes katonai rakománynak álcázva az USA-ba szállították Magyarország kérése ellenére. A biztonságról az amerikaiak gondoskodtak: a ládát a Kentucky állambeli Fort Knox katonai bázisán őrizték az USA stratégiai aranytartalékai mellett. A korona hazahozatalára várni kellett a hidegháborús viszonyok enyhüléséig. A nemzetközi nyitás, a békés egymás mellett élés jegyében a magyar kormány elismerte az USA háborús követeléseit, Carter elnök pedig kiterjesztette a legnagyobb kedvezmény elvét Magyarországra, és ezzel együtt visszaszolgáltatta a Szent Koronát.
A magyar állami létet megtestesítő ereklyék átadására harminchárom év után 1978. január 6-án került sor a Parlamentben. Néhány évvel előtte a Korona 1853-as megtalálása helyén emelt neogótikus kápolnát a Vaskapu-erőmű építése során elárasztották. Európa egyik legrégebben használt nemzeti történeti műkincse 2000. január 1-je óta az Országház kupolacsarnokában van kiállítva.