2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kihalhat az arámi

2013. január 31. 10:00

A Jézus által is beszélt arámi nyelv hamarosan kihalhat – állítja egy friss tanulmány. Nyelvészek szerint a világon beszélt nyelvek 50-90 százalékára ugyanez a sors vár az évszázad végéig.

A Smithsonian magazin által közölt friss felmérés szerint ezen ritka nyelvek közül különösen az arámit fenyegeti a kihalás veszélye, a Jézus által is beszélt nyelv akár egy vagy két generáción belül eltűnhet a Föld színéről. Az arámi megmentése érdekében a Cambridge-i Egyetem nyelvészprofesszora, Geoffrey Khan most úgy döntött, összegyűjti az összes olyan dialektust, amit az anyanyelvi beszélők használnak. Khan első körben a Chicago északi, külvárosi részein élő asszírokat interjúvolja meg; érdekesség, hogy az Egyesült Államokban él ma a legnagyobb asszír diaszpóra (83 ezer fő).

Asszírok alatt egy ókori mezopotámiai, az akkád nyelv egyik dialektusát beszélő, majd nyelvcsere folytán arámi nyelvet beszélő népet, illetve egy mai, keresztény kultúrájú, szír nyelvű, a Közel-Kelet északi régiójában (illetve különböző diaszpórákban) élő népet értünk. A mai asszírokat egyébiránt szíreknek is nevezik. Az „asszír” név csak a 20. században terjedt el, korábban a szír népnév volt az általános, egy-egy kisebb csoportjuk aráminak, illetve káldnak vallja magát.

Az ókori asszírok eredeti nyelve az Asszíriában beszélt akkád volt, s csak az i.e. 8. században, az asszír birodalom felemelkedésekor kezdett el terjedni az arámi. Az arámi nyelv uralma az i.sz. 6. században dőlt meg, amikor az Arab-félszigetről érkező hódító muzulmánok arab nyelve kerekedett felül. Az arámi elszigetelt közösségekben maradt csak életben: a maroniták, a szíriai ortodoxok és a kurd zsidók között. Az elmúlt évszázadban az arámi nyelvet beszélők a vallásukat ért támadások miatt elhagyták otthonaikat, a diaszpórákban azonban sajnálatos módon nem adták át az idősebb generációk a fiatalabbaknak a nyelvet.

Ma körülbelül 500 ezren beszélhetik az arámit a világon, de ez a számadat megtévesztő lehet. Kutatók becslése szerint több mint száz különböző dialektusa van az újaráminak, de ezek közül sok már teljesen kihalt, s olyanok is akadnak, amelyeket alig páran beszélnek egy-egy településen, írott változata pedig egyáltalán nem létezik. Azonban nem csak az arámi van veszélyben: a nyelvészek attól tartanak, hogy a hétezer ma beszélt nyelvnek akár az 50-90 százaléka eltűnhet az évszázad végére.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár