Koponyalékelés a középkorban

2012. május 14. 09:11

Fúrt lyukak voltak azokon a koponyákon, amelyeket egy középkori temetőben tártak fel Spanyolország északi részén. A két beteg koponyalékelésen ment keresztül, egyikőjük a kutatók szerint a sebészeti eljárás után viszonylag sokáig élhetett. A beavatkozást a prehisztorikus idők óta orvosi és rituális célból is végezték.

Korábban

Kétféle koponyalékelés (trepanáció) létezett: az egyik a sebészi (valódi), amelynek során eltávolítottak egy csontdarabot, megnyitva a koponyaüreget. Ez a beavatkozás életmentő célú volt, többnyire sebesülés és az azt követő koponyaűri vérzés miatt végezték el. A lékelés ugyanis megakadályozta, hogy a fokozódó koponyaűri nyomás miatt beékelődjön a nyúltagy, ahol a legfontosabb életfunkciókat szabályozó központok vannak. A jelképes trepanáció viszont nem hatol át a koponyacsont belső rétegén, vagyis nem nyitja meg a koponyaüreget, egy ujjbegynyi kaparást jelentett a csonton a fej legmagasabb pontján.

A beavatkozás egy vagy több koponyacsontot teljes vastagságában érintett, és végső soron a koponyaüreg megnyitását eredményezte. Tízezer éves koponyákat is találtak Európában, ezeken éles tárgyakat – kovakő, obszidián – használtak. Később az egyszerű fúróeszközök terjedtek el, az egyiptomi, kínai, indiai, római és görög orvosok számára a csontlékelés pedig már szinte természetes, rutinműtét lett.

Míg a sebészek úgy gondolták, hogy az operáció elűzi a migrént, gyógyírt nyújt az epilepsziára, megszünteti a daganatokat, egyes társadalmakban inkább kulturális értelemben vált jelentőssé. Az ősi prekolumbán kultúrákban például a koponyalékelés technikáját makkegészséges embereken hajtották végre, Európa középső és keleti felén pedig a korai temetkezési szokások szerves részévé váltak.

„A bronzkorban a trepanációs esetek igen elterjedtek voltak Európa-szerte, főleg a Földközi-tenger térségében” – közölte Belén López Martínez, az Ovideói Egyetem kutatója, a két, Spanyolországban talált koponyán végzett analízis eredményeit összefoglaló tanulmány társszerzője. „Az Ibériai-félszigeten számos olyan eset ismert, amely a rézkorszakig, négyezer évre nyúlik vissza” – tette hozzá.

A középkorban a gyakorlat már visszaszorulóban volt. Az egyik ilyen ismert eset I. Henrik, Kaszília uralkodójához fűződik. 1217-ben a fiatal, alig 13 éves királyt egy lezuhanó tetőcserép agyonütötte, ezért koponyáján trepanációt kellett végrehajtani. A doktoroknak azonban nem sikerült megállítaniuk a vérzést, így Henrik hamarosan belehalt sérülésébe.

Az Anthropological Science című folyóirat legújabb számában López és kollégái a spanyolországi temetőben feltárt két koponyát vették górcső alá. A 13-14. századból származó leletek egyike egy 50-55 év körüli férfihoz, a másik egy 45-50 közötti nőhöz tartozik. A kutatóknak eddig nem sikerült kideríteniük, hogy a férfinál még életében, vagy már a halál beállta után végezték el a műtétet. A női koponyánál annyi megállapítható, hogy a beteg viszonylag sokáig élt az operáció után, de nem csak ezért érdekes az ő esete: nőkön ugyanis csak nagyon ritkán végeztek ilyen műtéteket (az összes eddig ismert eset 10 százalékában Spanyolország területén).