Fogorvosok kutatják a gízai piramis titkát
2012. március 14. 08:49
Orvosi fogókat szerelnek a gízai piramis titkos ajtóit és aknáit kutató robotra, amelyet idén tavasszal küldenek le az építmény mélyére. A Dzsedi célja, hogy megtalálják Kheopsz fáraó sírját.
Korábban
Az 59 éves hongkongi fogorvos, Ng Cse-Csuen által vezetett csapat – amelynek munkáját a forradalom során megbukott egykori régiségügyi miniszter, Záhi Havvász segíti szakértelmével – a két szűk aknát elzáró ajtó körüli rejtélyeket kutatja a gízai nagy piramis gyomrában, Kheopsz (Hufu) fáraó síremlékében – nem éppen hétköznapi eszközökkel.
„A kínaiaknak nagy tapasztalatuk van az evőpálcákkal való étkezésben. A fogorvosoknak pedig a fogókkal való munkában” – magyarázta Ng. „S hogy miért érdekes Egyiptom? A hieroglifák miatt. Tisztára mint egy detektívregény. Alig várom, hogy használjam a munkaeszközömet” – tette hozzá a fogorvos.
A kutatócsapat a fogorvosok által használt fogókat szerelnek az apró robotra, amely úgy járja és tapogatja körbe a piramis titkos aknáit, hogy azzal semmilyen kárt nem okoz a falakon.
Munkában a robot
A nagy piramis a legnagyobb és legidősebb a három gízai építmény közül, 146 és fél méter magas, körülbelül i.e. 2500-ban fejezték be. A két aknát egy terem köti össze, ajtói pedig azóta tartják izgalomban a kutatókat, hogy 1872-ben felfedezték őket; elsősorban azért, mivel a feltételezések szerint az ajtó mögött lehet Kheopsz fáraó sírja.
A Dzsedi-projekt – amely a fáraó tanácsadójáról kapta nevét – tavasszal küldheti az apró robotot a piramis mélyére, de előtte még meg kell szerezni az ehhez szükséges engedélyeket az egyiptomi hatóságoktól.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap