Hadrovics László

2012. február 29. 12:51

Alsólendva, 1910. június 27. – Solymár, 1997. május 12.

Hadrovics László nyelvész, szlavista 1929-ben középiskolai tanulmányainak befejezése után a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-latin szakára iratkozott be. Tagja lett az Eötvös Kollégiumnak, az itt eltöltött évek alatt irányult érdeklődése a szláv nyelvészet felé.

1934-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1935-ben a Collegium Hungaricum tagjaként a berlini egyetemen szlavisztikát tanult, de betegsége miatt tanulmányait megszakította és hazatért. 1937-től a budapesti Egyetemi Könyvtárban tevékenykedett, majd a magyar Történettudományi Intézetben és a Kelet-Európai Tudományos Intézetben dolgozott. 1942 végén az akkor létesült Teleki Pál Tudományos Intézet történettudományi részlegében délszláv referensként alkalmazták.

Az 1942-43-as tanévben a Szegedi Egyetemen a szláv filológia megbízott előadójaként tevékenykedett. Célja a szlavisztikai művelődés alapjainak lerakása és a speciális szlavisztikai oktatás lehetőségének megteremtése volt. 1948-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező-, majd 1970-ben rendes tagjává választotta. 1951-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem szlavisztikai tanszékére docensi kinevezést kapott. 1954-ben egyetemi tanár lett, 1965 és 1974 között a tanszék vezetői teendőket is ellátta. Tudományos terveinek megvalósítása érdekében feladta egyetemi oktatói pályáját és 64 évesen nyugdíjba vonult.

1955-től 1965-ig, majd 1986-tól 1997-ig szerkesztőbizottsági tagja volt, 1966 és 1985 között pedig szerkesztette a Studia Slavica Academiae Scientiarum Hungaricae kiadványt. Tudományos eredményeit itthon és külföldön is elismerték 1974-ben a zágrábi, Jugoszláv Tudományos és Művészeti Akadémia, 1985-ben a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia választotta tagjai közé. 1985-ben az újvidéki Matica Srpska fogadta sorai közé.

1985-ben állami díjban, 1988-ban Pais Dezső-díjban és 1993-ban akadémiai aranyéremben részesült. A szegedi szlavisztikai meghonosításáért végzett erőfeszítéséért 1996-ban a szegedi József Attila Tudományegyetem díszdoktorává avatta. Pályája elején elsősorban a délszláv-magyar történeti és művelődési kapcsolatok érdekelték. Később behatóan foglalkozott a horvát helyesírás-történet számos kérdésével, eredményesen kutatta a horvát és a szerb nyelv magyar jövevényszavainak kronológiai és nyelvföldrajzi kérdéseit. Legjelentősebbek funkcionális magyar mondattani, történeti jelentéstani és frazeológiai kutatásai.

Főbb művei:

• Orosz–magyar, magyar–orosz szótár. (Társszerző: Gáldi László). Bp. 1951.
• Magyar–szerbhorvát, szerbhorvát–magyar szótár. Bp. 1957.
• Az ómagyar Trója-regény nyomai a délszláv irodalomban. Bp. 1955.
• A funkcionális magyar mondattan alapjai. Bp. 1969.
• Magyar történeti jelentéstan. Bp. 1992.
• A magyar Huszita Biblia és cseh rokonsága. Bp. 1994.