2020. különszám: Egészségünk története
ITT támogathatsz bennünket

Tárlattal emlékeznek a száz évvel ezelőtti földrengésre Kecskeméten

2011. június 14. 11:48 MTI

A magyar történelemben feljegyzett egyik legnagyobb földrengés századik évfordulójára emlékeztet, és a korabeli Kecskemétet idézi meg az a rendhagyó időszaki kiállítás, mely a Cifrapalota dísztermében nyílt meg.


A Száz éve történt, avagy a földrengés éve Kecskeméten címet viselő tárlaton a 1911. július 8-i földrengést fotók, cikkek és dokumentumok tömege eleveníti fel az érdeklődők számára. Mindezekkel azonban nem csupán a természeti csapás napját, hanem az akkoriban dinamikusan fejlődő alföldi település életét is igyekeznek bemutatni - mondta Székelyné Kőrösi Ilona, a kiállítás szervezője, a Katona József Múzeum történész-főmuzeológusa. Hozzátette: a tárlaton ennek megfelelően helyet kapott korabeli szőnyeg, ebédlőbútor, varrógép, gramofon és számos egyéb tárgy, illetve használati eszköz is.

A törzsanyag alapvetően a múzeumból és a levéltárból származik, ám a református egyház és magánemberek is hozzájárultak a gyűjtemény teljesebbé tételéhez - emelte ki a szervező, jelezve, hogy a korábban közzétett felhívásuk a megnyitó után sem veszített aktualitásából, azaz továbbra is várják mindazok jelentkezését, akik a kecskeméti földrengéshez, illetve a város száz évvel ezelőtti életéhez kapcsolódó tárgyakat, dokumentumokat őriznek. Az ezután beérkező anyagból később megújítják majd a 2011. október 30-ig nyitva tartó tárlatot.

A kiállítás témájául szolgáló földrengésről szólva hangsúlyozta: azt mindmáig a magyar történelem három legsúlyosabb földmozgása között tartják számon. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a Richter-skála szerint 5,6-os erősségű rengések egy szombati nap éjjelén rázták meg a várost. A katasztrófa így halálos áldozatokat nem követelt, ám sokan megsérültek és az épületekben - lakóingatlanokban éppúgy, mint közintézményekben - is komoly károk keletkeztek.

A földmozgás epicentruma Kecskemét nyugati határában volt, de azt Hódmezővásárhelytől Szabadkán át egészen Bécsig érezni lehetett. Az újjáépítés másfél-két éven át, példás összefogással zajlott, ám alighogy befejeződött, kitört az I. világháború, hosszú időre véget vetve Kecskemét korábbi "aranykorának".

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. ősz: Hiúságunk története
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Fizessen elő most kedvezményesen!
Bezár