2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Friedrich Born-emlékkiállítás a Sziklakórház Múzeumban

2011. május 4. 10:55 MTI

Friedrich Born (1903-1963) munkájának, életének állít emléket a budapesti Sziklakórház Múzeum kedden nyílt új állandó kiállítása.

A svájci üzletember - aki több mint 15 ezer budapesti és magyarországi üldözött életét mentette meg a II. világháború alatt - 1936-tól Budapesten élt, elsajátította a magyar nyelvet és "széles kapcsolati hálózatot" alakított ki.

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának delegáltjaként kiállt a magyar zsidóság védelmében, a többi között részt vett gyerekek megmentésében, kórházakat, árvaházakat helyezett vöröskeresztes védelem alá, védleveleket bocsátott ki - ismertette Christian Mühlethaler, a Svájci Államszövetség magyarországi nagykövete a megnyitón. Hozzátette: Born tevékenységét 1988-ban a Világ Igaza kitüntetéssel ismerték el, Budapesten egy rakpart szakaszt neveztek el róla és emléktáblát is helyeztek el a tiszteletére.

Born Budapest ostroma alatt, 1944 decemberétől irodáját a Budai Várhegy mélyén található Sziklakórház területén rendezte be, és egy 6-7 négyzetméteres szobában dolgozott - tájékoztatott Tatai Gábor, a Sziklakórház igazgatója. A budai sziklakórházat a felszín alatt 10-14 méter mélységben építették a háború első éveiben, éjjel-nappal szolgálatra készen 16 orvos dolgozott és lakott a föld alatti kórházban - mondta el Selymes Erik, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója.

A Sziklakórház - korábbi nevén Lovas úti Fővárosi Sebészeti Szükségkórház - története sok szálon kapcsolódik a második világháború, Budapest ostroma, az 1956-os forradalom és a hidegháború korszakához. A Friedrich Born-emlékkiállítás mellett megnyílt a Sziklakórház történetét feldolgozó kiállításrész, valamint hazánk egyetlen eredeti helyszínen fennmaradt és bemutatható állapotban lévő polgári védelmi riasztóközpontja is, a tárlatok a múzeum munkatársainak kutatási eredményeit mutatják be.

A megnyitón részt vett és beszédet mondott a fentieken kívül Francois Bugnion a Nemzetközi Vöröskereszt képviseletében, Szentes Tamás főpolgármester-helyettes, Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke, Tóth Ferenc polgári védelmi főfelügyelő, Kedves Gyula ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum igazgatója, Pintérné Gönczi Ágnes, a Szent János Kórház főigazgatója és Botos János, a Budapesti Holokauszt Intézet igazgatója.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár