2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Aknák fogadják a Jézus keresztelőhelyére érkező zarándokokat

2011. január 21. 12:07

A kereszténység egyik legszentebb helye, a Jordán folyó partja a hivatalos megnyitó ünnepség előtt néhány hónappal még mindig el van aknásítva, de ez a jelek szerint egyáltalán nem zavarja a térségbe érkező zarándokokat.

Izraeli tisztviselők elmondták: a turisták és a zarándokok biztonságát nem fenyegeti a Kaszr el-Jahudnál fennálló helyzet, egyes csoportok azonban arra figyelmeztetnek, hogy a tömegek komoly veszélynek vannak kitéve. Január 6-án mintegy 15 ezer zarándok menetelt a Jordán folyó mentén két védelmi kerítés között a görög ortodox pátriárka által tartott vízkereszti ünnepség helyszínére, Jerikótól nyolc kilométerrel keletre. Hívők ezrei mártották magukat a Jordán folyó iszapos vízébe, miközben az ortodox papok imákat mormoltak, III. Theofilosz pátriárka pedig megáldotta a folyót, ahová faágakat helyezett, majd galambokat röpített az égbe.

Kaszr el-Jahud a kereszténység harmadik legszentebb helyszíne Jeruzsálem és Betlehem után. A hívők az 1967-es arab-izraeli háború óta kénytelenek egyeztetni az izraeli katonai vezetéssel a zarándokutak előtt a biztonsági kockázatok – így a még mindig nagy számban előforduló aknák – miatt. Az izraeli oldalon levő, több száz éves templomok és kolostorok körül kiaggasztott feliratokon a „Veszély! Aknák!” szavak figyelmeztetnek a régóta fennálló probléma megoldatlanságára.

„Mivel itt húzódott a határ, a föld több ezer aknát rejt, ezért a helyet nem is tudtuk megnyitni a hívők és a zarándokok előtt” – nyilatkozta Avner Goren, az izraeli Idegenforgalmi Minisztérium régésze. A minisztérium tájékoztatása szerint Kaszr el-Jahudot évente 60 ezren látogatják, de a hivatalos megnyitóra – amelynek még nincs végleges dátuma – ez a szám több millióra kúszhat fel.

Az izraeli katonai vezetés viszont azt állítja, a keresztelőhely és a környező templomok egy „teljesen aknamentes zónában” fekszenek, ezért „nincsenek veszélyben a turisták és a hívők”. „A katonaság rendszeresen tisztítja a Jordán folyó völgyét, tavaly megközelítőleg 8 ezer aknát távolítottunk el” – olvasható a katonaság által kiadott közleményben.

Az erőfeszítések ellenére Diján Or, a Roots of Peace globális aknamentesítést elősegítő szervezet igazgatója szerint a völgyben még mindig mintegy félmillió akna található, a hatóságok munkáját pedig a gyakori áradások nehezítik.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár