Fotóhónap 2010: legendás fényképészek bűvöletében
2010. október 27. 17:37 MTI
A száz éve született, magyar származású fotóművész munkásságát tekinti át a budapesti Szépművészeti Múzeum Lucien Hervé 100 című kiállítása; a száz felvételt és több dokumentumot felvonultató tárlat megnyitójával a Fotóhónap 2010 rendezvénysorozat is kezdetét vette.
Korábban
"Még mindig kevesen tartják a fotográfiát igazi művészetnek; talán azért, mert naponta találkoznak vele (...) Pedig a magas színvonalú fotózás valóban művészet; a legfontosabb hozzá a szem" - emlékeztetett a kiállítást megnyitó Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár. A műfaj növekvő népszerűségéről szólva hozzátette: Magyarországon 1998-ban rendezték meg először az Országos Fotográfiai Hetet, és a 2000-től Fotóhónap címmel folytatódó rendezvénysorozat legutóbb már 58 ezer látogatót vonzott.
A Magyarországról elszármazott, külföldön világhírűvé lett fotóművészek sorába illeszkedő Lucien Hervé Elkán László néven született Hódmezővásárhelyen. A Párizsba emigrált alkotó művészi tevékenysége mellett a francia hadsereg, majd az ellenállás soraiban harcolt a második világháborúban, aktívan politizált, és a tagja lett a francia röplabda-válogatottnak is - idézte fel az államtitkár.
Szőcs Géza kiemelte Hervé és Le Corbusier 1949-es találkozását: a magyar származású művész ettől fogva az építész hivatalos fotográfusa lett, világszerte 18 ezer felvételen megörökítve annak munkáit. "Lucien Hervé művei összetéveszthetetlenek, a szigorúan geometrikus, gyakran mégis játékos formák a bennük megjelenő apró emberi figurákkal jellegzetesen hervéi alkotások" - méltatta a három éve elhunyt művész munkásságát.
René Roudaut, Franciaország magyarországi nagykövete szintén megemlékezett Hervé és Le Corbusier kapcsolatáról, rámutatva: a fotográfus munkássága a két országot is összeköti. Mint a diplomata elárulta, jelenleg a párizsi Centre Pompidou is kiállítással emlékezik Lucien Hervére.
Gebauer Imola, a Szépművészeti Múzeum tárlatának kurátora úgy vélte, a fotográfus életműve szülőföldjén még most is felfedezésre váró érték. A tárlat ezért Hervé pályáját - Magyarországon először - a maga teljességében kívánja átfogni, tematikus egységekben bemutatva a művész párizsi, építészeti, emberalakokat ábrázoló vagy élete utolsó éveiben, szobájában készített felvételeit.
Mint Baán László, a Szépművészeti főigazgatója elmondta, a múzeum 2008-ban adott otthont először fotográfiai kiállításnak: a Test és lélek című tárlat akkor 70 ezer látogatót vonzott. "A ma megnyíló kiállítással ezt az utat szeretnénk folytatni" - hangsúlyozta Baán László, hozzáfűzve: együttműködésük az Hervé-tárlat főkurátorával, a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumot vezető Baki Péterrel a jövőben is folytatódni fog.
A Fotóhónapot a Magyar Fotóművészek Szövetsége rendezi meg kétévente, abból a célból, hogy megismertesse a magyar közönséget a fotográfia kiemelkedő alkotóinak munkásságával és a nemzetközi trendekkel, valamint felhívja a figyelmet a hazai művészek alkotásaira.
Az idei rendezvénysorozat keretében a Szépművészeti Múzeum Hervé-tárlata mellett a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum Martin Munkácsi fotóiból rendez nagyszabású kiállítást, a Magyar Nemzeti Múzeum pedig Hemző Károly életművét mutatja be. A 120 éve született Escher Károly emlékét idézik a Mai Manó Ház - Magyar Fotográfusok Háza, az Országos Széchényi Könyvtár, valamint a József Attila Klub tárlatai. A kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum Lengyel Lajos munkásságából rendez kiállítást a Fotóhónap 2010 keretében.
A Szépművészeti Múzeum Lucien Hervé 100 című tárlatát január 23-ig tekintheti meg a közönség.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Már az aztékok is kötöttek fogadásokat különféle játékok végkimenetelére
- Bizarr labdajáték jelentette a legnagyobb szórakozást Tikal népének
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.