Szerb tömegsírban a kommunizmus áldozatai
2010. október 24. 11:31 MTI
Nagyjából 60 ember földi maradványait rejtő tömegsírt találtak egy délkelet-szerbiai kisváros közelében - írta a belgrádi Vecernje novosti.
Korábban
A lapban idézett szakértő szerint feltételezhető, hogy a Leskovactól nem messze, Vlasotincénél fellelt tömegsír azoknak az embereknek a földi maradványait rejti, akiket 1944 őszén, a város felszabadítása után Josip Broz Tito partizánjai magukkal hurcoltak a helyi kórházból, és az erdőben agyonlőttek.
Az áldozatok egy része a II. világháborúban a partizánok ellen harcoló csetnik alakulatok tagja volt, a többiek egyszerű civilek. A Vecernje novosti megemlíti, hogy Vlasotincében találtak egy korabeli iratot is, amelyben a helyi önkormányzat vezetője azzal a felhívással fordult az új kormányhoz, hogy vessen véget a "testvérgyilkosságoknak". A kérés nem talált meghallgatásra, sőt a partizánok agyonlőtték az illető vezetőt és vele együtt mindenkit, aki aláírta a felhívást.
Nem messze Leskovactól, Pirotban már zajlanak egy másik, a feltételezés szerint több mint 300 ember földi maradványait rejtő tömegsír feltárásának az előkészületei. A partizánok 1944 őszén, katonai győzelmeik után itt is tömegesen végeztek ki mindenkit, akiről feltételezték, hogy a csetnikekkel harcolt. Agyonlőtték a "Prinz Eugen" német SS-hadosztály katonáit és a közeli Bulgáriában működő horvát usztasa hadapródiskola növendékeit.
Szerbiában tavaly állítottak fel egy bizottságot, hogy tárja fel a II. világháború végén és közvetlenül a háború után véghezvitt kommunista megtorlás áldozatait rejtő szerbiai tömegsírokat. A történészek szerint 1944 és 1946 között a kommunista vezetés több száz szerbiai helyszínen összesen több tízezer embert végeztetett ki bírósági ítélet nélkül. Legalább 40 ezer embert - többségében magyarokat, kisebbrészt németeket - ölhettek meg a Vajdaságban, nagyjából 35 ezret Szerbia Belgrádtól délre eső részén.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


Középkor
- Nem tartották fel a keresztesek lándzsái a rájuk szakadó nikápolyi eget
- Az élőhalottaktól rettegve változatos módon csonkították meg a holtakat a középkorban
- Az Édenkerttől New Yorkig: a történelem 7 leghíresebb almája
- Pokoli kínzásokkal próbáltak vallomást kicsikarni a templomosokból Fülöp király emberei
- Milyen veszélyekkel kellett szembenézniük a középkor zaklatott zarándokainak?
- Menyasszonya bebörtönzése miatt foglalta el Ciprust Oroszlánszívű Richárd
- A Perényi család tagjai a középkori harcmezőkön
- Szombaton újra várjátékokat rendeznek Füleken
- Amikor Európa gyermekei fegyver nélkül elindultak egy kereszteshadjáratra
- A megháromszorozódott költségek is hamar megtérültek a hajózhatóvá tett Al-Dunán tegnap
- Népek, és nem lelkek királyának tartotta magát Báthory István tegnap
- Világos után még hat hétig ellenállt a császáriaknak Komárom erődje tegnap
- Idilli körülmények között, Capri szigetén készült fel későbbi forradalmára Lenin tegnap
- A legmagyarabb Habsburg életével ismerkedhetünk meg a Várkert Bazárban tegnap
- Izgalmas programokkal várja a gyermekeket és a felnőtteket is a Nemzeti Múzeum a Kutatók Éjszakáján tegnap
- Egyedi műtárgyak, ellenállhatatlan ékszerek a BÁV formabontó új árverésén tegnap
- Az utasok elméjének épségét féltették az első lokomotívok óránként tízmérföldes száguldásától tegnap