Döcögősen indult a legendás versenyló pályafutása
2010. április 26. 10:51
URL: https://mult-kor.hu/20100426_docogosen_indult_a_legendas_versenylo_palyafutasa
"Az év (1938) elsőszámú hírfelelőse nem Franklin Delano Roosevelt, Hitler vagy Mussolini volt. Nem is XI. Pius, Lou Gehrig, Howard Hughes vagy Clark Gable - még csak nem is ember az illető" - ezekkel a szavakkal próbálta körülírni Seabiscuit életrajzírója, Laura Hillenbrand az amerikai csodalónak a közvéleményre gyakorolt hatását. A gazdasági világválság által térdre kényszerített Egyesült Államok lelki támaszát testesítette meg Seabiscuit, aki a kezdeti sikertelenségek ellenére az egyik legismertebb négylábú lett a tengerentúlon.
Győzelmi mutatója jóval negyven százalék alatt volt, vizes talajon szinte alig tudott diadalmaskodni, kilencszer kancacsikó verte meg, ráadásul a tekintélyes Blood Horse magazin százas listáján is csak a 25. helyet foglalja el. Mindezek ellenére az amerikaiak szemében legendává nőtte ki magát Seabiscuit, aki 1940-re a legjobban kereső versenyló lett, s akinek az egyik futama miatt Roosevelt elnök még egy kabinetülést is lemondott.
Seabiscuit 1933. május 23-án jött világra, később a Kentucky állambeli Claiborne farmon nevelkedett, tulajdonosa Gladys Mills Phipps volt. Kezdetben a legendás James Edward ("Sunny Jim") Fitzsimmons, a versenylovasok hallhatatlan csarnokába beválasztott tréner edzette a lovat, aki eleinte kemény kritikákat fogalmazott meg a telivér küzdeni tudásával kapcsolatban, ezért Fitzsimmons alacsonyabb presztízsű versenyekre száműzte Seabiscuit-et. A ló első tíz futam során a vert mezőnyben végzett, ezért gyakran vált a gúnyos kritikák céltáblájává.
Fitzsimmons bízott a lóban, a tréner pedig nem beszélt a levegőbe: ő edzette Gallant Fox-ot és Omahát, akik korábban kétszer is elhódították a hároméves versenylovak számára kiírt Tripla Koronát. (A cím presztízsét jelzi, hogy a Kentucky Derby, a Preakness Stakes, és a Belmont Stakes futamából álló sorozatot csak tizenegy ló abszolválta a verseny kilencven éves története során, 1978 óta viszont senki.) Első két évében Seabiscuit harmincötször állhatott rajthoz, s ez idő alatt még mindig csak öt elsőséggel büszkélkedhetett. Ezt követően a telivér Charles S. Howard, egy gazdag autókerekedő tulajdonába került, aki potom 7500 dollárt áldozott a versenylóra.
1936-ban fordult a kocka, Seabiscuit pedig futószalagon szállította a sikereket új gazdája, illetve edzője, Tom Smith és zsokéja, Red Pollard számára. A ló hamarosan Kalifornia legkedveltebb négylábújává vált, s még az 1937-ben a Santa Anita Parkban rendezett futamon elért második helyezés sem szegte kedvét a szurkolóknak – nem beszélve a Pollard-Smith párosról és Seabiscuitről, akik a váratlan vereségből erőt merítettek. Ekkor Howard úgy döntött, áthelyezi székhelyét a keleti partra, ahol sokkal rangosabb futamokat rendeztek: Seabiscuit azonban itt szó szerint hendikeppel indult, a nyugaton már igazi celebritásként kezelt lónak ugyanis nem kisebb kihívója akadt, mint War Admiral, az 1937-es Tripla Korona elhódítója.
Ezután Howardnak egy nem várt esemény okozott főfájást: Pollard súlyos sérülés szenvedett. A zsoké egyik barátját, a kanadai származású George Woolf-ot ajánlotta Seabiscuit tulajdonosának figyelmébe, aki végül rábólintott a cserére. Az új lovas bemutatkozása nem sikerült túl fényesre, Stagehand ugyanis célfotóval győzött a sokáig bevehetetlennek tűnő Santa Anita Parkban. Amerika azonban már az „évszázad futamára”, a War Admiral-Seabiscuit párharcra készült, amelyet csak nagy nehézség árán, Seabiscuit tulajdonosának és edzőjének folyamatos visszalépése után sikerült lebonyolítani.
A közel két kilométeres távon megrendezett futamra 1938. november 1-én került sor a baltimore-i (Maryland) Pimlico Race Course-on. A versenyre az Egyesült Államok legtávolibb pontjairól is érkeztek a szurkolókkal tömött vonatok, közülük negyvenezren a helyszínen foglalhattak helyet, míg a rádió előtt 40 millió hallgató várta izgalommal az összecsapást. A bukmékerek egy a négyhez taksálták War Admiral győzelmét, s Kalifornia állam kivételével mindenki a Tripla Korona címvédőjének sikerét jósolta.
A verseny – amelyet a híres Clem McCarthy közvetített – során a két csodaló végig fej-fej mellett haladt, de az utolsó kanyar urán Seabiscuit behozhatatlan előnyre tett szert, s négy testhosszt is rávert ellenfelére. A futamot sokak meglepetésére Seabiscuit nyerte, aki így 1938-ban az Év Lova elismerést is bezsebelte. Seabiscuit 14 évesen, 1947-ben hunyt el, két év múlva pedig Seabiscuit története címmel film is készült a versenylóról, de azt már korántsem övezte akkora figyelem. A csoda szertefoszlani látszott, s a történészek igyekeztek a helyén kezelni a ló sikersztoriját, mondván, Seabiscuit nem hódította el a legrangosabb versenysorozatnak tartott Tripla Koronát, ráadásul sok nagy múltú keleti futamot sem tudott megnyerni.