2024. őszi különszám: Ármány és szerelem a Fehér Házban
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Új Velencévé változhat Párizs

2010. január 25. 12:24 MTI

Egy évszázada már, hogy a Szajna Párizsban átlépte a parti védműveket. A folyó iszapos vízáradatot zúdított a francia főváros elegáns bulvárjaira, elöntötte több ezer ember otthonát és hónapokra megbénította az áramszolgáltatást.

Ugyanez ma is megtörténhet, csak éppen tízszer súlyosabb következményekkel - vélik a szakértők. Ráadásul Louis Hubert szerint - aki az ökológia és a fenntartható fejlődés minisztériumában a párizsi körzetért felelős részleg igazgatója - elkerülhetetlen egy új árvíz. "Egyszerűen csak annyit mondhatunk, hogy szinte bizonyosan látunk még új, jelentős áradásokat, de nem tudjuk, mikor következnek be" - mondta az illetékes.

Az 1910-es párizsihoz hasonló áradásra egy évszázadban egyszer van statisztikai esély. 1910-ben 200 ezer embert érintett és mai pénzben kifejezve 1,5 milliárd euró (több mint 400 milliárd forint) kárt okozott - fűzte hozzá Hubert. Egy hasonló árvíz ma körülbelül egymillió embert érintene és 15 milliárd euró kárt okozna, ráadásul további 2-3 millió ember maradna áram nélkül napokon át. A tízszeres közvetlen költségen túl egy ilyen katasztrófa az egész párizsi körzetben zűrzavart okozna és az ország egész gazdaságára kihatna a szakértők szerint.



A párizsi Galérie des Bibliotheques kiállításon emlékezett meg az egy évszázaddal ezelőtti árról, ezen fotók, képeslapok láthatók és a szemtanúk leírásai is olvashatók. Az elsárgult felvételeken feltűrt nadrágú, térdig vízben gázoló bajszos férfiak láthatók, továbbá a teljesen elöntött Marsmező, a párizsi Notre Dame-ot csónakon megközelítő emberek és második emeleti lakások, amelyek ablakain a falnak támasztott létráról adják be az ételt az ott rekedt lakóknak. A párizsiak a fotók tanúsága szerint jobbára humorral reagáltak az elemi csapásra, a kavargó víz fölé emelt törékeny állványokról ironikusan mosolyogtak bele a kamerába.

1910 óta persze Párizs alaposan megerősítette védelmét: növelte a hidak magasságát, mélyítette a folyó medrét és nagy vízmérnöki munkálatokat valósított meg. Mindazonáltal, hangoztatta Louis Hubert, a fokozódó urbanizáció, az elektromos- és telefonhálózat bővülése azt jelenti, hogy a város sérülékenyebbé is vált. A különböző védőmunkálatok nyolcméteres árhullám esetén legfeljebb 60 centiméterrel csökkentenék a vízszintet.

A jövőben nagy árvíz esetén az olyan veszélyeztetett múzeumok, mint a Louvre, az Orsay, a Quai Branly az alagsoraikban tárolt felbecsülhetetlen értékű műkincseket a fővárostól északnyugatra lévő Cergy-Pontoise-ba, egy biztonsági létesítménybe szállíthatnák át. "Van készenléti tervünk egy nagy ár esetére. Arra számítunk, hogy a párizsi tűzoltóság időben figyelmeztet" - mondta a Louvre kommunikációs részlegének egyik munkatársa, aki szerint a biztonsági központ 2014-re készül el.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár