Piramisépítők sírjait fedezték fel Egyiptomban
2010. január 11. 14:01 MTI
Az egyiptomi piramisokat építő munkások sírjait fedezték fel régészek, a leletek feltárják azt, miként éltek, mit ettek az egyiptomi munkások négyezer évvel ezelőtt.
Korábban
A sírok az egyiptomi 4. dinasztia uralkodásának idejéből (i.e. 2575-2467) valók, amikor a nagypiramisok épültek - jelentette be vasárnap Záhi Havvász, az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács vezetője.
A nagypiramisok körzetében először 1990-ben találtak piramisépítők sírjaira, amelyekből kiderült, hogy a munkások fizetést kaptak, tehát nem rabszolgák voltak, ahogyan sokáig tartották. "Ezeket a sírokat a királyok piramisai mellett helyezték el, ez azt jelzi, hogy semmi szín alatt sem voltak rabszolgák ezek az emberek" - hangsúlyozta Havvász nyilatkozatában.
A lelőhelyen talált bizonyítékok arra utalnak, hogy a piramisokon dolgozó körülbelül tízezer ember 21 bivalyt és 23 birkát fogyasztott el, amelyeket észak-és dél-egyiptomi gazdaságokból küldtek naponta számukra. A főrégész szerint a munkásokat három havonta váltották, és a temetkezési hely azoké, akik az építkezés közben haltak meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.