2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hova lettek 1989 reményei? A kaszinóban kiderül

2009. június 18. 11:27

Ha a szerencse is Ön mellé szegődik, akkor 2009. június 20-án, szombaton, akár iratbemutatóval egybekötött raktárlátogatást is nyerhet a Magyar Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületében, ha nem, akkor a Múzeumok Éjszakáján a Rendszerváltás évei 1987–1990 címmel nyíló kiállítás nyújthat kárpótlást.

Rendszerváltás évei 1987–1990 címmel nyílik kiállítás a Magyar Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületében. A megnyitóra 2009. június 20-án 18.00 órakor kerül sor, majd a Múzeumok Éjszakáján óránként induló vezetéssel, a rendezvényt követően pedig 2010 szeptemberéig munkanapokon előzetes bejelentkezéssel látogatható.

Az 1989/1990-es évek a magyar történelemben az elmúlt rendszer, a létezett szocializmus lezárását és a többpártrendszeren alapuló parlamenti demokrácia kezdetét jelentik. Húsz év telt el 1989 óta. Magyarországon a kommunista-szocialista diktatúra léte mindösszesen negyvenegy év volt (1948–1989). A létezett szocializmus felét immáron a parlamenti demokrácia is megélte. Nagy horderejű döntéseknek köszönhetően jelentős lépéseket tett az ország: belépett a NATO-ba, tagja lett az Európai Uniónak is.

Mégis, mintha több volna a csalódott ember. Hova lettek 1989 reményei? A legtöbb állampolgár, amikor 1989-ben a Nyugatra tekintett, nem a politikai rendszereket, nem a pártokat, hanem a jólétet látta, amire ő is vágyott. Hamarosan aztán mi is megkaptuk a sóvárgott bevásárlóközpontokat, telepakolhattuk a bevásárlókocsikat, megjelentek az utcákon a német, a francia és a japán autócsodák is. Emellett megismerhettük a szegénység új arcait. Ma szabadon lehet utazni szerte a világban (annak, aki megteheti), szabadon lehet véleményt nyilvánítani (feltéve, ha nem sért másokat). Az emberek azonban feszültek, ingerültek és legfőképpen csalódottak. Valahol utat vesztettünk?

Ezen a különleges éjszakán nemcsak komolyan, hanem a szokásosnál egy kicsit könnyedebb formában is megmutatják, hogy milyen izgalmas is lehet a múlttal való találkozás. Az erre az alkalomra berendezett kaszinóban a látogatók nemcsak szerencséjüket, hanem tudásukat is próbára tehetik, és a játékasztaloknál különféle furfangos kérdések megválaszolásával megszerzett, a rulettasztaloknál megsokszorozott zsetonjaikat az alkalmi levéltári boltban értékes nyereményekre válthatják be. Akiknek igazán kedvez a szerencse, azok akár személyre szabott, iratbemutatóval egybekötött raktárlátogatást is nyerhetnek.

A múzeumok éjszakája valamennyi budapesti programjára, valamint a múzeumi buszra érvényes karszalagok elővételben is kaphatók a bécsi kapu téri épületben, a földszint 20-as szobában.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár