Új szellemben oktatják Ukrajna történetét
2009. június 11. 10:39 MTI
Szeptembertől új tanterv szerint oktatják az ukrán történelmet az ukrajnai iskolák 5-12. osztályaiban, különösen nagy hangsúlyt fektetve a múlt század harmincas éveiben pusztító éhínség és a mai hivatalos szóhasználatban nemzeti felszabadítóknak nevezett mozgalmak megismertetésére.
Korábban
Az ukrán oktatási minisztérium által kidolgozott és jóváhagyott módosított történelemoktatási tanterv célja az, hogy áthidalják a jelenleg használatos tankönyvek tartalma és az ukrán történettudomány által az utóbbi években feltárt tények közötti különbséget. A változás elsősorban a 20. század ukrán történelmének korábbi "fehér foltjaira" vonatkozik, amelyeket a levéltárak egykor titkos anyagainak feldolgozása révén sikerült eltüntetni - írta szerdán a kijevi Szegodnya (Szivodnya) című napilap online kiadása.
A cikk szerint különösen nagy hangsúlyt fektet az új tanterv az úgynevezett ukrán felszabadító mozgalmak történetének oktatására. A történelemórákon a tanulók mindenekelőtt az Ukrán Nacionalisták Szervezete (OUN) és az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) küzdelmét, valamint az 1932-1933-as nagy éhínség körülményeit ismerhetik meg. Külön fejezet foglalkozik a kommunista rendszer által az 1920-1950-es években elkövetett tömeges megtorlások történetével és az ukrán ellenzékiek mozgalmával a Szovjetunió fennállásának utolsó évtizedeiben.
Az oktatási tárca véleménye szerint az új szellemű történelemoktatásnak köszönhetően érthetővé válik, hogy Ukrajna függetlenségének helyreállítása 1991. augusztus 24-én az ukránok több évszázados szabadságharcának törvényszerű eredménye.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/cabc38b0df2e8e8e1cf1e4d55e411bd6.jpg)