Hornig Károly, báró

2009. május 12. 12:00

URL: http://mult-kor.hu/20090512_hornig_karoly_baro

Buda, 1840. augusztus 10. – Veszprém, 1917. február 9.

Családja Sziléziából érkezett Magyarországra a XVIII. században. Nagyapja báró Hornig Károly 1800-ban telepedett le Komáromban. Édesapja Hornig Antal mérnök, édesanyja Kopics Mária volt. Gimnáziumi tanulmányait Bécsben, Pesten és Nagyszombatban, a teológiát a pesti papnevelő intézetben végezte. 1862. december 10-i felszentelése után a 1866-ig a bécsi Augustineumban folytatta tanulmányait 1866-ig, ahol három doktori szigorlatot tett le. 1869-ben avatták teológiai doktorrá. 1866-ban a pesti központi papnevelő intézetben tanulmányi felügyelő és a pesti egyetemen teológiai tanársegéd, 1870-től nyilvános rendes hittanárként az újszövetségi szentírási tudományokat oktatta. Sokat köszönhetett Simor János hercegprímásnak, aki három hónapra magával vitte Rómába. 1878-ban esztergomi kanonokká és hercegprímási irodaigazgatóvá nevezték ki. 1882-től kultuszminisztériumi tanácsos volt. 1888. április 17-től elnyerte a veszprémi püspöki. 1912. december 12-én a bíborosi méltóságot.

Komoly tudományos és közéleti tevékenységet folytatott, Már az Augustineum növendékeként kezdett tanulmányokat, értekezéseket írni. Egyetemi tanár volt. Amikor átvette Cselka Nándortól a "Religió"-t és azt 1873–78 között szerkesztette. Az ő idejében lett a lap első ízben a katolikus érdekek modern hangvételű szószólója, az újságban ő maga is számtalan cikket írt. Felújította benne a "Havi Szemlé”-t, s pl. az "Amerikai viszonyok” című cikksorozatában a Deák-pártot sem kímélte. 1874–75-ben "Irodalmi Értesítő"-t is mellékelt a lapban. 1903-ban kiadta nagy elődje, Padányi Bíró Márton püspök "Naplójá"-t, 1909-ben egy „Collectio piarum precum in honorem Beatae Virginae Mariae” című ájtatossági könyvet adott ki. 40 000 koronás költséggel finanszírozta a veszprémi egyházmegye középkori oklevéltárát, a Monumenta Romana Episcopatus Wesprimiensis-t. A 4 kötet 1896 és 1907 között a veszprémi egyházmegye középkori oklevéltárát. A mű jelentősége abban állt, hogy tudományos igénnyel vette számba a püspökség középkori okleveleit. Az 1914-ben kiadott az "Officia propria Sanctorum Dioecesis Wesprimiensis" használatát 1915. január. 1-jével kötelezően előírta. Bőkezűen támogatta a katolikus sajtót ("Alkotmány", "Új Lap", "Magyar Kultúra"). Magánkönyvtára több mint 17 000 kötetből állt. A teológia mellett a profán tudományok, főleg a történelem és az irodalomtörténet is igen érdekelték. Gondosan összegyűjtötte az egyházmegye író-papjainak bibliográfiai anyagát. A püspöki székházban található műtárgyakat a Veszprém Vármegyei Múzeum örökölte. A 4 ősnyomtatványt, a 12 XVI. századi művet és számos más kuriózumot tartalmazó könyvtára képezte alapját a jelenlegi érseki gyűjteménynek.

A Magyar Tudományos Akadémiának 1912. december 9-én lett igazgató tagja. 1874-ben pápai titkos kamarássá, 1898-ban valóságos belső tanácsossá nevezték ki. Elnyerte a Vaskorona-rend I. osztályú lovagi címét. 1908-ban a Lipót-rend nagykeresztjével ismerték el érdemeit.

Fő műve: Veszprém múltja és jelene. Veszprém, 1912.

Róla szóló irodalom: Zelliger Alajos: Népnevelő. 1888.; Zelliger Alajos: Egyházi írók csarnoka. Nagyszombat, 1893.