Sztárépítész tervezi a berlini Zsidó Múzeum kibővítését
2009. május 2. 18:16 MTI
A régi nagybani virágpiac csarnokával bővítik a berlini Zsidó Múzeumot, az átalakításra Daniel Libeskind sztárépítészt kérték fel.
Korábban
Az 1960-as évekből származó, hatezer négyzetméternyi csatolandó ingatlan felújítási költségeit tízmillió euróra (2,8 milliárd Ft) becsülik, ebből négymilliót a múzeum, hatmilliót pedig a német állam fedezne - közölte a múzeum.
A virágpiac átépítésével ugyanazt a Daniel Libeskindet, Berlinben élő, lengyel-zsidó származású amerikai építészt bízták meg, akinek tervei alapján a Zsidó Múzeum is felépült. A légi felvételeken villámformájú, egyesek szerint széttört Dávid-csillagot formázó épület a holokauszt által a zsidóságban okozott "törést" szimbolizálja. Az építész a reménység jelképét látja benne.
A berlini kormányzat részéről André Schmitz kulturális államtitkár elmondta, hogy a bővítéssel a múzeum olyan terekre tesz szert, amelyekre a kutatási és a képzési részlegeknek sürgősen szükségük van. Azt remélik, hogy az újabb csarnokot 2010-től már mint a 2000 éves német-zsidó történelemnek szentelt kulturális egységet használhatja a múzeum. Annak ellenére, hogy nem a városközpontban, hanem a "multikulturájú" Kreuzberg negyedben található fekszik, a berlini Zsidó Múzeum évente 750 ezer látogatót fogad.
A világhírű Daniel Libeskind múzeumokat, koncerttermeket, bevásárlóközpontokat tervez. Stúdiója nyerte a szöuli Jongszan üzleti negyed megtervezésére kiírt nemzetközi pályázatot. Nevéhez számos híres épület kapcsolódik, többek között a denveri Art Museum, a manchesteri Imperial War Museum, és a kanadai Royal Ontario Museum. 2003-ban Libeskind nyerte el a New York-i Világkereskedelmi Központ újjáépítésére kiírt nemzetközi pályázatot is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.