Avar kori koponyák a gázvezeték alatt

2009. április 28.-Múlt-kor

A debreceni Déri Múzeum régészei vezetésével kezdtek feltárásokba a régészek a Tiszavasvári-Polgár közötti gázvezeték nyomvonalán, a Hajdúnánáshoz tartozó Tedejnél, ahol több korszak maradványai kerültek elő.

Eddig a legjelentősebb régészeti lelet egy avar kori, vagyis mintegy 1200 éves temető, amelyet már feltehetően korábban ismeretlenek megbolygattak.



Ennek ellenére számos értékes dolog, főleg csatok, kések, gyöngyök és edénymaradványok kerültek a több mint 40 sírból.



A szakemberek szerint feltűnően sok a gyereket temettek el a helyen.



Az egyik ház a késő bronzkorból származik: jól láthatók a kemence nyomai, emellett az agyagnyerő és terménytároló gödröket is megtalálták.



A terület feltárása várhatóan május végén fejeződik majd be.