Előkelő nőt temettek a 3200 éves sírba
2009. március 4. 15:05 MTI
3200 éves sírkamrát tártak fel a szakkarai nekropoliszban - jelentette be keddi közleményében az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács.

AFP
Korábban
A XIX. dinasztia korából származó sírkamrában egy mészkőszarkofágot találtak, amely egy nemesi származású asszony végső nyughelyéül szolgált. A temetkezés három múmiát és néhány tárgyat is rejtett. A közlemény szerint nem ismert a múmiák személye. A mészkőszarkofág az évezredek során összetört, ahogy leomlott a sírkamra déli fala is.

A Kairótól 20 kilométerre délre fekvő szakkarai nekropolisz Memphisznek, az ókori Egyiptom egykori fővárosának ősi temetője. A 7 kilométer hosszú temetkezési helyet mintegy három évezreden át használták uralkodók és alattvalóik egyaránt. Uralkodókat a II. dinasztia korától a XIII. dinasztiáig temettek ide, közülük a leghíresebb Dzsószer fáraó, akinek lépcsős piramisa i.e. 2650 körül épült. Előfordulnak azonban itt újbirodalmi temetkezések, ahogy római kori sírok is.
Szakkara az egyik leggazdagabb archeológiai lelőhely, s bár már 150 éve folynak itt régészeti feltárások, a szakemberek szerint az ókori kincsek javarészét még mindig a sivatagi homok rejti.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Egész Európában népszerű volt a középkorban a legendás Artúr király kultusza tegnap
- A gyertyák csonkig élnek – így élte meg Márai Sándor a 20. század viharait tegnap
- Nem működött a kivéreztetés taktikája Verdunnél tegnap
- A műkritikusokat is átverte az ecsetet ragadó csimpánz tegnap
- A fal túloldalán: a Roosevelt-ház erős asszonyai tegnap
- A legenda szerint férfiak kezében balszerencsét hoz a híres Koh-i-Noor gyémánt 2021.02.20.
- A középkor hálószobatitkaitól a másnaposság elleni tojásig – ezek voltak a hét legizgalmasabb cikkei 2021.02.20.
- Balszerencsés volt a szerelemben II. József, a „kalapos király” 2021.02.20.











