Megtalálták a karnaki templomegyüttes második kikötőjét
2009. január 28. 13:45 MTI
Az egyiptomi régészek felfedezték a karnaki templomegyüttes második kikötőjét, amelyet az ókorban a száraz évszakban használtak, ha ki akartak kötni a szentélyeknél.

AFP
Ez a felfedezés egy újabb bizonyítéka annak, hogy mekkora jelentőséggel bírt az óegyiptomiak vallási életében Karnak; más templomok ugyanis csupán egyetlen kikötővel rendelkeztek - nyilatkozta a feltárásokat irányító Manszur Boraik régész. "A karnaki templomegyütetes Amon-Ré, az egyik legfontosabb egyiptomi isten otthonául szolgált. Az ókori egyiptomiak hite szerint Ámon-Ré volt a teremtés, a termékenység és a Nap istene. Karnak fontosságának fényében megépítették a második kikötőhelyet, hogy a Nílus alacsony vízállásának idején is látogathassák a szentélyeket" - magyarázta az archeológus.
A móló egy 2,5 méterszer 5 méteres "peronhoz" csatlakozott. Ez lényegesen kisebb volt a karnaki templomegyüttes első számú kikötőjéhez képest, amely áradáskor, az áruk, az áldozati állatok és az építéshez használt kőtömbök kirakodására szolgált.
A karnaki templomkomplexum az ókori Egyiptom egyik leghíresebb épületegyüttese, a világ egyik legnagyobb ókori vallási helyszíne. Egyiptom látnivalói közül csak a gízai piramisok vonzanak több látogatót. Több mint száz hektáron terül el és három nagy, elkerített templomkörzetet, valamint több kisebb templomot foglal magába. A három templomkörzetből Ámon-Ré főistené a legnagyobb, ettől délre felesége, Mut temploma áll, mellyel kosfejű szfinxekkel szegélyezett felvonulási út köti össze, északra pedig Théba ősi istenének, Montu holdistennek a temploma található.
Az építkezés legalább 30 fáraó uralkodásához köthető, a Középbirodalomtól egészen a görög-római korig. Az ókorban Ipet szutnak ("kiválasztott hely") hívták, és Egyiptom újbirodalmi fővárosa, Théba mellett állt. Mai nevét al-Karnak faluról kapta, amely mellette található.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

kommunizmus
- Sztálin kritizálásáért ítélték el először a hatóságok Szolzsenyicint
- Hat eredeti Marx-kézirat került Kínába
- Horthy politikai rendőrségének feje fedezte fel Rideg Sándor írói tehetségét
- Titokban hozták haza „Sztálin legjobb magyar tanítványának” hamvait
- Orvosai nem tudtak rájönni Lenin leépülésének okára
- Sztálintól Nixonig vezette Kína külpolitikáját Csou En-laj
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- 1948 karácsonyának másnapján hurcolta el az ÁVH Mindszenty József bíborost
- A háttérben zajló, párton belüli konfliktus kísérte a lengyel munkássztrájk vérbe fojtását
- Egész Európában népszerű volt a középkorban a legendás Artúr király kultusza tegnap
- A gyertyák csonkig élnek – így élte meg Márai Sándor a 20. század viharait tegnap
- Nem működött a kivéreztetés taktikája Verdunnél tegnap
- A műkritikusokat is átverte az ecsetet ragadó csimpánz tegnap
- A fal túloldalán: a Roosevelt-ház erős asszonyai tegnap
- A legenda szerint férfiak kezében balszerencsét hoz a híres Koh-i-Noor gyémánt 2021.02.20.
- A középkor hálószobatitkaitól a másnaposság elleni tojásig – ezek voltak a hét legizgalmasabb cikkei 2021.02.20.
- Balszerencsés volt a szerelemben II. József, a „kalapos király” 2021.02.20.











