2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A magyar rockzene története lemezborítókon

2008. október 8. 17:07 MTI

Bakelit címmel a magyar rockzene történetét lemezborítók segítségével bemutató kiállítás nyílt a szegedi Móra Ferenc Múzeumban.

A kiállítás megidézi a hazai rockzene legfontosabb együtteseit a hatvanas évektől egészen a rendszerváltásig - mondta Mód László, a múzeum néprajzkutatója, aki Arató Mátyás kilencszáz darabos lemezgyűjteményéből válogatta ki azt a mintegy negyven borítót, melyet 2009 februárjáig láthat a szegedi közönség.

A tárlat nemcsak egyszerűen felvonultatja a régi lemezeket, a többi között Deák Bill Gyula, a Hungária, az Illés, a Karthago, a Pokolgép és a VHK bakelitjeinek borítóit, hanem azokat úgy válogatták össze, hogy elmondják az egész kor történetét, s ezzel együtt azt is, hogyan avatkozott bele a hatalom még a zene világába is.

A tárlat ilyen szempontból egyik legérdekesebb darabja az Omega együttes 1972-es alumínium lemezborítója. A hatóságok a hetvenes évek elején megorroltak az Omegára, újabb lemezük megjelentetését nem akarta felvállalni a hanglemezkiadásban mindenható Erdős Péter. A lemezgyár emberei mindenféle okokra hivatkoztak, hogy miért nem adhatják ki az új hanganyagot. Amikor pedig látták, hogy az együttes önerőből felvette az Élő Omega című lemezt, akkor azt találták ki, hogy az országban papírhiány lépett fel, ezért nem tudják kinyomni a borítót. A zenekar végül is talált egy tsz-melléküzemágat, ahol hajlandónak mutatkoztak alumíniumból elkészíteni a lemezborítót. Így történhetett meg, hogy lényegében politikai okok miatt alumíniumtokban jelent meg az "Élő Omega". A hanglemez sikerét látva Erdős később úgy döntött, hogy a hagyományos papírtokban is kiadják az albumot.

Hasonló kuriózum a legendás szegedi punkzenekar, a CPG lemeze, amely csak a rendszerváltás követően jelenhetett meg. Az együttes produkciója olyannyira nem nyerte el a hatalom tetszését, hogy tagjait 1983-ban kommunistaellenes dalszövegeik miatt bebörtönözték - mondta a muzeológus.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár