Helyreállították Salvador Allende irodáját
2008. szeptember 30. 14:09 MTI
Michelle Bachelet, Chile elnöke avatta fel a santiagói Moneda elnöki palota második emeletén azt a restaurált termet, ahol 1973. szeptember 11-én öngyilkos lett Salvador Allende elnök, hogy ne jusson Pinochet puccsistáinak kezére.
Fernanda Villegas teológus vezetésével 25 emberből álló csoport dolgozott három hónapig, míg a szoba ismét olyan lett, mint volt a tragikus napon. A szoba neve most Allende elnök Fehér Szalonja. A hátsó falán Allende egészalakos, csaknem kétméteres képe, Aldo Bahamonde chilei festő munkája függ. Előtte az elnök íróasztala és kedvenc széke. Oldalt egy mellszobor, amely még őrzi a puccs napján kapott géppuskagolyókat.
A restaurátorok dolgát nem könnyítette meg, hogy a romboláson kívül, amelyet a bombázások és tüzérségi támadások okoztak a palotában, Pinochet a Moneda ezen szárnyát teljesen megváltoztatta, hogy eltüntesse Allende minden nyomát. A helyreállítással meg kellett várni a demokrácia megerősödését, Ricardo Lagos kormányának 2000. évi beiktatását - írta az El País című spanyol napilap.
A restauráláshoz a szakértők felhasználták azoknak a személyeknek az útmutatásait akik jelen voltak a Monedában az ostrom idején, valamint az eredeti tervrajzokat és fotókat. Egyes bútordarabok még a palotában voltak, másokat különböző hivatalokból kellett összeszedni. "A jövőben iskolások látogathatják majd ezt a helyet, hogy meghallgassák a történelmi leckét, amit ránk hagyott Allende és az a maroknyi bátor férfi és nő, akik elhatározták, hogy ellenállnak azoknak a rohamának, akik nem hittek a szabadságban. Ez az egyenlőtlen küzdelem örökre megmarad népünk emlékezetében és már része történelmünknek" - mondta az elnök.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- A nő, aki csak azért szavazhatott, mert azt hitték, férfi 17:23
- A mennyország tökéletes alkotóelemét keresték az alkismisták 16:05
- Kapu a túlvilágra: temetkezési szokások és a halhatatlanság vágya 15:45
- A kalandos életű festő és zongorista: Gyertyánffy Berta 15:12
- Herculaneum polgári alighanem megsemmisültek a hősokktól 11:11
- A mongol csődörtől a szváziföldi Casanováig: hét alfahím a történelemből 09:50
- A szokásjog alapján kegyelem illette volna Hunyadi Lászlót 09:05
- A színfalak mögött találkozott először Jókai Mór Laborfalvi Rózával tegnap