2023.ősz különszám: 33 női sors a magyar történelemből
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Alföldi András

2008. július 26. 14:20

Pomáz, 1895. augusztus 27. – Princeton (USA), 1981. február 12.

A neves ókortörténész, régész, numizmatikus egyetemi tanulmányait 1913-ban kezdte a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen. Már ekkor az Aquincumi Múzeum munkatársa lett, ahová a híres régész Kuzsinszky Bálint ajánlására került be. 1914-ben az I. világháború kitörését követően bevonult és az orosz fronton harcolt. A lövészárok-háború gyilkos harcainak szüneteiben is szorgalmasan tanult. 1917-ben egy súlyos bokasérülést követően kórházba került, ahol határozott fellépésével megakadályozta, hogy amputálják a lábát. A kórházban is szüntelenül tanult, így leszerelése után, 1918 végén doktori diplomát szerzett.

Ezt követően a Magyar Nemzeti Múzeumban kezdett el dolgozni, majd 1923-ban meghívást kapott a Debreceni Tudományegyetemre, ahol a Történelmi Szakcsoport Egyetemes Történelmi Osztályát vezette. Az egyetemen Róma története mellett főleg a magyar föld történetét tanította a honfoglalás koráig. 1930-ban a Pázmány Péter Tudományegyetemre került, ahol mentora, Kuzsinszky Bálint utódaként az egyetem Érem és Régiségtani Intézetét vezette egészen 1947-es emigrációjáig.

Tudományos és egyetemi munkájában is arra törekedett, hogy a magyar ókortudományt nemzetközi színvonalra emelje. Az elsősorban klasszika-filológiára szorítkozó ókori stúdiumok az ő munkásságának köszönhetően a régészettel, az epigráfiával és a numizmatikával bővültek, az interdiszciplinaritás nagyobb hangsúlyt kapott. Természetesen ezeknek a tudományágaknak Alföldi András előtt is voltak nemzetközileg elismert magyar képviselői, de ő volt az első, aki e tudományok eredményeinek együttes felhasználásával alkotta meg műveit. A két világháború között a római történelem mellett széleskörű kutatásokat folytatott a sztyeppei népek (szkíták, hunok, avarok) történetével kapcsolatban is.

A Horthy-korszakban és a II. világháború alatt is megőrizte tudósi függetlenségét, s a rendkívül nehéz körülmények között is folytatta kutatásait. Az általa szerkesztett Dissertationes Pannonicae még az ínséges háborús években is rendszeresen megjelent .1927 és 1936 között a Numizmatikai Közlemények, 1935–1941 között a Bibliographia Pannonica és az Epigraphica, 1941 és 1947 között az Archaeológiai Értesítő szerkesztésében tevékenyen közreműködött. 1933. május 19-én az MTA levelező, majd 1945. május 30-án rendes tagja lett. Székfoglalói a népvándorláskort (Az Avarok nemzetisége – elhangzott: 1934. január 22.), illetve Pannónia provinciát érintették (Az utolsó nagy pannon császár – elhangzott: 1945. október 22.)

Alföldinek múlhatatlan érdemei vannak abban, hogy Budapest ostroma után az élet visszatérjen az egyetem épületei közé. Az 1944/45-ös tanévben a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarának dékán-helyettese volt. Budapest ostroma a fővárosban érte, és 1944 novemberében Hajnal István dékán őt bízta meg a kar könyvtárainak, gyűjteményeinek és egyéb értékeinek őrizetével. Utasította, hogy Budapest esetleges kiürítése esetén is maradjon az egyetem területén, sőt bent lakjon az egyetem Múzeum körúti épületében és a javakat személyesen őrizze. Március 3-án a visszatérő Hajnal rábízta a kar főépületének gondnokságát, a romeltakarítás és az újjáépítés vezetését. Alföldi hatalmas elszántsággal és munkabírással kezelte a ráhárult feladatokat.

1947-ben külföldre távozott. Emigrálásában több ok játszott közre. Egyrészt súlyos beteg András fiát külföldön kívánta kezeltetni, másrészt az egyetemi életben is egyre jobban teret nyert a kommunisták befolyása. A minisztériumnak sem tetszett Alföldiék távolléte, ezért a leveleikben már-már parancsolták a hazatérést. Ugyanakkor Alföldi ekkor is hatékonyan dolgozott, 30 tudományos előadást tartott. Saját költségén megbeszéléseket folytatott külföldi tudósokkal, és sikerült elérnie, hogy a nemzetközi őstörténeti kongresszust Budapesten tartsák 1949 tavaszán.

1948-ban a berni és a müncheni egyetem is meghívta, Alföldi a berni ókortörténeti tanszéket választotta, ahol hamarosan új sorozatot – a Dissertationes Bernenses – alapított. Svájcban a Duna-vidék történetét, és a korai Róma és a római köztársaság utolsó évtizedeinek vizsgálatát helyezte kutatásainak középpontjába. Ezt követően sorban születtek a Róma történeti kutatásokat megújító könyvei és tanulmányai. 1952-től már a baseli egyetemre került, ahol szintén az ókortörténeti tanszéket vezette. Itt kapott meghívást az Egyesült Államokba, a princetoni The Institute for Advanced Studies professzori állására. A meghívást végül elfogadta, mivel azonban családja Európában maradt, rendszeresen „ingázott” az Ó- és az Újvilág között. Számtalan tudományos testületnek és társaságnak volt tagja, több egyetem díszdoktorává választotta. Fáradhatatlanul szolgálta az ókortudományt egészen 1981-ben bekövetkezett haláláig.

Fő művei: Der Untergang der Römerherrschaft in Pannonien. I–II. Berlin, 1924-1926.; Isis-szertartások Rómában a IV. század keresztény császárai alatt. Bp., 1937. Dákok és rómaiak Erdélyben. Bp., 1940.; Budapest története I. Társszerzőkkel. Bp., 1942.; A kontorniát-érmek. Bp., 1943.; The Conversion of Constantine and Pagan Rome. Oxford, 1948.; A Conflict of Ideas in the Late Empire. Oxford, 1952.; Der frührömische Reiteradel und seine Ehrenabzeichen. Baden-Baden, 1952.; Studien über Caesars Monarchie. Lund, 1953.; Early Rome and the Latins. Ann Arbor, 1963.; Studien zur Geschichte der Weltkrise des III. Jahrhunderts nach Christus. Darmstadt, 1967.; Die monarchische Representation im römischen Kaiserreiche. Wiesbaden, 1970.; Early Roman History. 1971.; Die Struktur der voretruskischen Römerstaates. Heidelberg, 1974.; Octavians Aufstieg zur Macht. Bonn, 1976.; Caesariana. Gesammelte Aufsätze zur Geschichte Caesars und seiner Zeit. Bonn, 1984.; Studien zur Caesars Monarchie und ihre Wurzeln. Bonn, 1985.

A róla szóló irodalom: Oeuvre litteraire d’André Alföldi. 1956.; Bibliographie von Andreas Alföldi. Szerk.. Alföldy Géza – L. Weber. Bonn, 1966.; Bonner Historia-Augusta-Colloquium. 1972–1974. Alföldi-Festschrift. Hrsg. Von Johannes Straub. Bonn, 1976.; Mócsy András: Alföldi András. Archaeológiai Értesítő, 1981.; Fitz Jenő: Megemlékezés Alföldi Andrásról. Numizmatikai Közlemények, 80–81. (1981–1982.), 141–142.; Cahn, Herbert A.: Andreas Alföldi in memoriam. Schweizerischen Numismatischen Rundschau. 60, 1981, 99-104.; Szilágyi János György: Alföldi András hagyatéka. Bulletin de Musée Hongrois des Beaux-Arts. 1991.;Gesztelyi Tamás: Alföldi-relikviák a debreceni egyetemen. Debreceni Szemle, 1997.; Forisek Péter – Patay-Horváth András: Névmutató, Utószó. In: Alföldi András: Keresztény császárok, pogány Róma. Szerk. Patay-Horváth András – Forisek Péter. Máriabesnyő-Gödöllő, 2005. 191-204.; Forisek Péter: Alföldi András a Debreceni Egyetemen. Debreceni Szemle, 2005/1. 231-238.; Forisek Péter: Tudóssors 1945 után. Adalékok Alföldi András emigrációjához. Debreceni Szemle 2007/4. 476-490.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2023. ősz: Életüket és vérüket
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár