Vidkun Quisling
2007. augusztus 13. 13:27
(1887 - 1945)
Vidkun Quisling norvég katonatiszt, politikus a németekkel a II. világháború idején kollaboráló (együttműködő) kormány miniszterelnöke, 1887-ben született Fyresdalban. A katonai pályán a tábornoki rangig vitte.
1931-1933 között az agrárpárti kormány hadügyminisztere volt. 1931-ben megalapította a Norvégiai Északi Népegység nevű szervezetet. 1933-ban pedig a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt mintájára létrehozta a fasiszta Nemzeti Egység Pártot, amely fasiszta eszméket hirdetett, de nagy tömegbefolyást nem tudott elérni. Amikor 1940. április 9-én Németország megtámadta Norvégiát, Quisling bejelentette a „nemzeti kormány” megalakulását, de miután a németek nem támogatták, négy nap múlva lemondásra kényszerült. A németekkel az ország megszállása során azonban aktívan együttműködött, s végül 1940 júniusában a brit és a francia expedíciós erők veresége után Narviknál a norvég csapatok kapituláltak. Londonban norvég emigráns kormány alakult, de Quisling otthon maradt, s 1942-1945 között a Terboven német birodalmi biztos felügyelete alatt működő bábkormány miniszterelnöke volt. A németeket mindenben kiszolgálta, s hozzájárult ahhoz, hogy a norvég ellenállókat a németek letartóztassák és kivégezzék.
1945-ben, a németek veresége után elfogták és mint árulót halálra ítélték, majd 1945-ben Oslóban kivégezték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap