15 000 éve már horgokkal halásztak a mai Izrael területén
2020. június 15. 10:17 MTI
Tizenötezer évvel ezelőtt halászathoz használt horgokat találtak az izraeli régészek az ország északi részében, a Hula-tónál.
Korábban
A Paleoanthropology című tudományos lapban az észak-izraeli Tel Cháj főiskola tudósainak tollából megjelent cikk szerint húsz darab, halcsontból készített horgot találtak, s mellettük kőből készített súlyokat, valamint halcsontokat, köztük egy 2,5 méter hosszú hal maradványait.
Az izraeli Tudományos Alapítvány támogatta kutatás a Hula-tó partjánál létrejött Natúf-kultúrát vizsgálta, amely ebben a térségben i.e. 15 000 és 11 500 között állt fenn.
A régészek úgy látják, hogy az egykori horgászat kifejezetten hasonlított a maira, csak a csontból készült horgokhoz állati vagy növényi eredetű horgász-zsineget rögzítettek.
A natufiak igen magas színvonalú horgokat készítették, és vékony, de erős zsineget is szőttek hozzájuk.
A súlyokkal az általuk szőtt halászhálókat és csapdákat merítették a vízbe.
Vannak kis, kerek, bazalt-, vagy mészkőkavicsból készített súlyok, s hosszabb kövekből faragott darabok is beléjük vésett nyílással a horgászzsinór számára, és találtak nyolcas formára csiszolt mészköveket, melyek a zsinór csúszását akadályozták.
A tanulmány szerint a vízlelőhely hozzájárult az emberi történelem egyik legfontosabb folyamatához, amely a kiscsoportos, vadászó-gyűjtögető életmódtól a nagyobb, állandó közösségekben való letelepedéshez vezetett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap