Nehezen birkóztak meg a hatóságok San Francisco egyik legnagyobb természeti katasztrófájával
2024. április 18. 09:05 Múlt-kor
„A legszörnyűbb dolog, amit láttam, egy rendőr és mások hiábavaló küzdelme volt, hogy kimentsenek egy égő roncsok közé ragadt férfit. A tehetetlen férfi ezt egészen addig szótlanul nézte, amíg a tűz el nem érte a lábát. Ekkor felsikoltott, és könyörgött, hogy lőjék agyon” – így számolt be a 118 évvel ezelőtt történt, 1906. április 18-i San Franciscó-i földrengés és az azt követő tűzvész megrázó pillanatairól a katasztrófa idején a városban tartózkodó Saint Louis-i sörgyár-tulajdonos, Adolphus Busch.
Korábban
Már a Richter-skála szerinti 7,8-8,3-as erősségű, egy percen át tartó földrengés is nagy károkat okozott, az igazi pusztítás azonban csak ezután következett.
A földmozgások következtében megrepedt gázvezetékek miatt több helyen tűz ütött ki, miközben a város megrongálódott vízvezeték-hálózata alkalmatlanná vált a lángok eloltására.
Ráadásul nagyon kevés tűzoltókocsi állt rendelkezésre, így a polgármester a közelben állomásozó reguláris katonai alakulatokhoz fordult segítségért, akikhez a haditengerészet erői, valamint önkéntesek is csatlakoztak.
Háttérben a gomolygó füst
A tűz villámgyorsan terjedt a városban, és a kétségbeesett tűzoltók a lángok megfékezése érdekében több háztömböt is felrobbantottak. Ez azonban legtöbbször csak rontott a helyzeten.
Előfordult, hogy a katonatisztek az égő épületekben ragadtak, sőt, a teljesen reménytelen helyzetben lévő emberek lelövésére is parancsot adtak, hogy megakadályozzák további szenvedésüket.
Menekülő emberek
A lángokat csak április 23-ra sikerült teljesen eloltani. San Francisco romokban hevert. A természeti erők tombolása közel 30 ezer épületet tett a földdel egyenlővé.
Az anyagi kár mértéke a becslések szerint mintegy 400 millió dollárt tett ki. Az áldozatok száma a földrengés pusztító erejéhez képest viszonylag alacsony volt, mivel a 400 ezres lakosság több mint felét sikerült kitelepíteni a közelben felállított ideiglenes szállásokra.
A hatóságok 498 halálos esetet jegyeztek fel, az újabb kutatások azonban már 3000-re teszik a földrengés és annak utóhatási következtében elhunytak számát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap