Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
2024. március 19. 15:05 Csernus Szilveszter
Bár Magyarországot a második világháborúban az első román-szovjet betörés csak 1944. augusztus 25-27-én érte Marosvásárhely közelében, akkor már öt hónapja szenvedett az idegen megszállás alatt. A német megszállással új korszak kezdődött Magyarország második világháborús történetében: az 1918-ban elnyert teljes szuverenitás és függetlenség 80 évvel ezelőtt ért véget, és csak 1990-ben sikerült visszaszerezni újra.
Nyilaskeresztesek egy német Királytigrissel (kép forrása: Wikipédia / Bundesarchiv, Bild 101I-680-8283A-12A / Faupel / CC-BY-SA 3.0)
Korábban
Német haditerv Magyarország ellen
1943. szeptember 8-án az olasz Badoglio-kormány Mussolinit megkerülve bejelentette, hogy Olaszország leteszi a fegyvert. A kiugrás sokkolta a német vezetést. Bár Hitlernek sikerült elérnie később, hogy Olaszország másik fele még mindig a Duce mellett harcoljon, az olasz front megjelenése felértékelte Románia és Magyarország szerepét.
Hazánk a Balkán és Ukrajna összeköttetésében volt kulcsfontosságú és Romániával együtt a szovjet front felé volt fontos felvonulási terület. Emellett – mint az a német kormányzati iratokban is olvasható – a totális háborút vívó Harmadik Birodalomnak Ukrajna kiesésével nagy szüksége volt a magyar mezőgazdaság termékeire, amit nem hagyhatott egy esetleges „olaszos” átállás esetén elveszni.
Ezért a német vezetés alig több mint három héttel az olasz kiugrás után, 1943. szeptember 30-án kidolgozta a tervet Magyarország inváziójára, amely a Margarethe-I. fedőnevet kapta. A Wehrmacht vezetési törzse emellett Románia megszállási tervét is elkészítette Margarethe-II. fedőnév alatt.
A magyar megszállás esetében román, szlovák és horvát, míg Románia esetében magyar és bolgár seregek bevonásával számolt a Führer, ami mutatja azt is, hogyan játszotta ki Hitler egymás ellen „Köztes-Európa” egymással viaskodó államait.
Ellenben a német hírszerzés, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (RSHA) vezetője, Wilhelm Höttl azt javasolta a Führernek, hogy Magyarországot csak németek szállják meg, ne vonja be szomszédainkat ahogy az Oberkommando der Wehrmacht eredetileg tervezte, mert az kiszámíthatatlan mértékű ellenálláshoz vezetne.
A németek a közelgő szovjet gőzhenger közelében nem kockáztathattak egy újabb partizánháborút, ezért Hitler 1944 februárjában az önálló akció mellett döntött.
A német hírszerzés részletes információkkal rendelkezett Kállay Miklós magyar kormányfő nyugati béketapogatózásairól, ami – az olasz helyzet mellett – újabb okot adott Hitlernek a megszállás előkészítésére.
Másrészt Hitler egy angol-amerikai légideszant támadással is számolt, ami már szinte biztos, hogy magyar átállással járt volna. Hitler félelme nem volt alaptalan: Churchill valóban tervezte, hogy Itália mellett a Balkánon is offenzívába kezd, mielőtt a Vörös Hadsereg odaérne – valóban, a megszállás hamarabb is bekövetkezhetett volna, ha az angolok és amerikaiak nagyobb erőkkel megjelentek volna a Balkánon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.