Zrínyi Miklós tragikus halála: vadkanbaleset vagy merénylet?
2014. november 18. 13:30
URL: https://mult-kor.hu/zrinyi-miklos-tragikus-halala-vadkanbaleset-vagy-merenylet-20141118
Ma, november 18-án van a 350 éves évfordulója annak, hogy a 17. század második felének egyik legjelesebb hazai politikusa, Zrínyi Miklós tragikus kimenetelű vadászaton vett részt a Csáktornya melletti kursaneci erdőben. A török elleni sikerei miatt európai hírnévre szert tevő költő-hadvezér egy megsebzett vadkan után eredve vesztette életét, miután az ledöntötte üldözőjét a lábáról és halálos sebet ejtett rajta. Újkori történelmünk egyik legtöbbet emlegetett eseménye kapcsán a későbbiekben több összeesküvés-elmélet látott napvilágot, így például, hogy a Zrínyi Miklós oszmánok elleni eltökélt mozgalmát és szövetségkeresési politikáját rossz szemmel néző bécsi udvar volt a merénylet megrendelője, a hadvezérrel pedig egy orgyilkos végzett. Zrínyi törökpolitikáját, halálának körülményeit és az ezzel kapcsolatos verziók hátterét kíséreljük meg feltárni írásunkban.
Habsburg segítség nélkül is eltökélten a török ellen
Zrínyi Miklós 1620-ban egy horvát eredetű főnemesi családban született. Dédapja a nagy hírnévnek örvendő "szigetvári hős", Zrínyi Miklós volt, öccsével, a tőle egy évvel fiatalabb Péterrel együtt történő neveltetését pedig szüleik korai halála miatt a kor egyik legbefolyásosabb magyarja, Pázmány Péter felügyelte. Az iskolai tanulásban nem sok örömét lelő Miklós tízes éveinek közepén átvehette birtokai felett azok igazgatási jogát, és hamar kiderült, hogy az új gazdánál jó kezekben van a családi örökség.
A gazdag birtokos a negyvenes években jutott arra a gondolatra, hogy a többek között Magyarország középső területére már több mint száz éve beékelődő Oszmán Birodalmat - amely ekkortájt épp a Földközi-tengeren harcolt a Velencei Köztársasággal - európai összefogással, kétfrontos harcra kényszerítve meg lehet verni. Ezen eszme által vezérelve készítette el az idegen hatalom elleni küzdelemhez erőt és reményt adó művét, a Szigeti veszedelmet. Noha elképzeléséhez nem kapta meg a Habsburg udvar támogatását, reményét fel nem adva az ötvenes években - immár horvát bánként - kezdte meg a felkészülést a jövendőbeli harcra, aminek részét képezték a korszakban írt hadtudományi munkái is (Tábori kis tracta, Vitéz hadnagy).
A bécsi udvarral való viszonya a későbbiekben sem javult. Zrínyi nem finomkodott a szavakkal, amikor a császár és környezete törökpolitikájáról mondott véleményt, a Habsburgok pedig - akiknek ekkor nem állt szándékában komoly erőket megmozgatni a török harcokhoz - 1655-ben Zrínyi nevét „elfelejtették” felvenni a nádorjelöltek közé. A horvát bán nem tágított elképzelésétől, megírta a Mátyás király életéről való elmélkedések című munkáját, amelyben többek között a magyar és a Habsburg fél eltérő érdekeit boncolgatta a török probléma kapcsán, ezzel összefüggésben pedig kijelentette, hogy előnyösebb, ha a saját nemzete adja egy ország királyát. Miután az oszmánkérdésben sem III. Ferdinánd, sem pedig az őt követő Lipót nem bizonyult aktívnak, Zrínyi úgy döntött, saját kezébe veszi az irányítást.
A nagy török háború és a szégyenteljes vasvári béke
Jan Thomas Zrínyi Miklós félalakos képmása
A hadvezér a Mura bal partján, Kanizsával szemben, a hódoltság területén 1661-ben felépítette Zrínyi-Újvárat, amely egyrészt elvonta a török erőket mindenekelőtt az ekkor a Portától nyíltan is elszakadni szándékozó Erdélytől, valamint stratégiai helyzetéből fakadóan állandó veszélyt jelentett Kanizsára és a törökökre. Az első komolyabb erőpróba 1663 nyarán érte a várat, mikor a törökök 8000 fővel ostromolták azt, de Zrínyi - akit ez időben az oszmán offenzíva és Wesselényi Ferenc nádor betegsége miatt főkapitánnyá neveztek ki - sikerrel védte meg.
A következő év elején - némi német segítséggel - a főkapitány mintegy 26 ezer fős hadsereget toborzott össze azzal a céllal, hogy a hódoltság területére betörve akadályozzák az ellenfél utánpótlásának biztosítását az erre alkalmazott eszéki híd lerombolásával. A nem egészen egy hónapig tartó téli hadjárat sikere nagy népszerűséget hozott a vezetőknek, a mintegy 500 km-es, ellenséges területeken megtett hadjárat elérte küldetését, kisebb török erősségek mellett megsemmisítették a hidat. Zrínyi eredményes útjával kivívta több európai méltóság elismerését, Lipót német-római császár mellett VII. Sándor pápa, XIV. Lajos francia király, II. János György szász fejedelem és IV. Fülöp spanyol király sem fogta vissza magát a dicsérő szavakat illetően.
A magyar hadvezér ez után sem hagyott fel hódító terveivel, de Kanizsa sikertelen ostroma után a hadmozdulatok irányítása Raimondo Montecuccoli olasz származású császári hadvezér kezébe került, aki - Zrínyit kizárva a vár védelméből - háromhetes török ostrom után feladta Zrínyi-Újvárat. A bán ezt követően Csáktornyára ment, így nem lehetett részese a keresztények szentgotthárdi győzelmének sem. Külső szemlélőként felháborodva kellett tudomásul vennie a vasvári békét, amely az ezt megelőző európai siker ellenére inkább a török félnek volt kedvező.
A végzetes vadkanvadászat – „hanem harmadik… a nyakra járó minden inakat kettészakasztotta”
A vasvári béke fogadtatása hazánkban általános feszültséggel járt, a bécsi udvar - amelynek tekintélye mélypontra süllyedt ennek hatására - fel volt készülve egy magyar felkelésre is, amelynek élén többen már Zrínyit látták. A hadvezér ugyan nem gondolkodott ilyesmiben, de tény, hogy maga is igen élesen kritizálta - már nem először - a Habsburgok politikáját, mindazonáltal a további lépéseket megtárgyalandó, az udvar tanácskozásra invitálta őt. 1664 novemberében I. Lipót levele meg is érkezett hozzá, de egy számára végezetes kimenetelű vadászbaleset miatt a megbeszéléseken már nem tudott részt venni.
November 18-án Zrínyi Miklós ebéd után egy kisebb társasággal - amelynek tagja volt többek között Vitnyédi István soproni ügyvéd, a későbbi erdélyi kancellár Bethlen Miklós, valamint Zichy Pál és Guzics Miklós udvari kapitány - vadkanvadászatra indult. A helyszín a Csáktornyához közel eső kursaneci erdő volt, ahol a csapat teljesítménye összesen két vaddisznóra volt elég. Hazafelé készülődve a bán egyik vadásza, Póka István jelezte urának, hogy „én egy kant sebesítettem, mentem a vérén: ha utána mennénk, elveszthetnők”. Zrínyi így is tett, a sebesült állat után eredt rövid puskájával, majd nem sokkal később többen is követték őt.
A következő, visszaemlékezésekből jól ismert jelenet az volt, amikor Guzics visszatérve jelzi, hogy az urukat baj érte, minek következtében az „ott fekszik, még a balkezében, amint tetszett, a pulzus gyengén vert, de szeme sem volt nyitva, sem szólott, csak meghala”. Bethlen Miklós leírása szerint Zrínyi „fején három seb vala: egy balfelől, a fülén felül, a feje csontján ment csak el a kannak az agyara a homloka felé szakasztotta rútul a feje bőrit; más ugyan a bal fülén alól az orcáján, a szeme felé, rút szakasztás; de e kettő semmi, hanem harmadik jobbfelől a fülén alól a nyaka csigájánál ment bé s elé a torka felé ment, és a nyakra járó minden inakat kettészakasztotta; az ölte meg, a vére elmenvén”. Zrínyi Miklós késő délután, 44 évesen lelte halálát.
Megsebzett vadkan vagy Habsburg összeesküvés?
A visszaemlékezések alapján nincs okunk kételkedni a szerencsétlenül alakuló novemberi délután körülményei kapcsán, mégis időről időre szárnyra keltek olyan felvetések, amelyek szerint Zrínyi halálában komoly szerepe volt a bécsi udvarnak. A merénylet legendáját táplálta az a tény, hogy a közvélemény nem akarta elfogadni a véletlenek közrejátszását egy olyan fontos helyzetben, amikor a befolyásos hadvezér épp Bécsbe készülődött (két nappal később, november 20-án indult volna), hogy a Habsburgokkal a magyar ügyről tárgyaljon. A Hofburgot keverte gyanúba Zrínyi szövetségkereső politikája is, mivel kapcsolatot ápolt Bécs fő ellenségével, a Francia Királyság uralkodójával, XIV. Lajossal, igaz, a király csak Lipót ellen ígért segítséget a magyaroknak, a törökkel nem kívánt hadakozni.
A munkások leemelik a platóról Gróf Zrínyi Miklós lovasszobrát, Tóth Béla szobrászművész alkotását (1989)
A kortársak a feldolgozhatatlan esemény kapcsán összeesküvésre gyanakodtak, amely aztán rövid időn belül a Habsburg udvart helyezte az elkövető, gyilkosságot megrendelő szerepébe. Tény, hogy a bécsi udvar ezzel „megszabadult” egy befolyásos és sok szempontból kényelmetlen főúrtól, de arra, hogy közük is lett volna Zrínyi halálához, nincs konkrét bizonyíték. Halálával nemcsak egy remek hadvezér távozott az akkori magyar közéletből, hanem egy befolyásos, a hazájáért tenni kész politikus és a magyar barokk irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja is. A kursaneci erdőben történteket, a vadászbalesetet sokan többek között ezért sem fogadták el, mondván, az ország egyik legnagyobb alakja nem halhatott meg egy véletlen tragédia következtében.
A vadkanvadászat során történő haláleset mögött a magyar történelemben ezt megelőzően is felsejlett már az összeesküvés képe. Zrínyi Miklós halála előtt több mint hatszáz évvel már lezajlott egy ehhez a történethez hasonló baleset. A szenvedő fél államalapító királyunk, István egyetlen felnőtt kort megélt fiúgyermeke volt, Imre herceg. A gondos neveltetésben részesülő fiatalembert húszas éveinek közepén, 1031-ben érte utol a halál, amikor is szeptember elején egy vadászat során - amely feltehetően a bihari Igfon erdőben zajlott - egy feldühödött vadkan halálra sebezte.
A később apjával együtt 1083-ban szentté avatott herceg halálával kapcsolatban is felmerültek kételyek. Ezek szerint a fiatalember - miután nőági leszármazottként szóba kerülhetett a bajor uralkodócsalád örököseként, ami német politikai érdekekbe ütközött volna - ugyancsak egy kitervelt merénylet áldozata lett.